Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)

Előadások - Lukács Sándor: Táncsics eszmevilága

megtanulják, s azzal sem, hogy nyelvünk von\zó és könnyen elsajátítható legyen. Grammatikánk csupa zavar és nehézség, ezért „egészen új és a józan észen épülendő grammatikához kell fogrű", eltörölvén a kivételeket,» melyekhez csak a szokás ragaszkodik. Ugyan mi szükség van az ikes igékre? Ha mondhatjuk, hogy huszárt, kalmárt, célt, vért, miért ne mondhat-, nók, hogy kényért, kosárt, kézt, házt? Rendhagyó alakok nélkül nyelvünk rendszerét „két-három árkuson tökéletesen elő lehetne adni", és közepes elme is két hét, sőt egy nap alatt megtanulhatná. „Ha a szokás helyet a józanészt tennők alapul, oly nyelvet mi vélhetnénk ki, mely könyüségére, egyszerűségére és szépségére minden nyelvet felül haladna*'. Csak határozzuk el, „az észt, a józan észt követendjük, nem a szokást, nem a mechanizmust. Ezig a szokás szabott törvényt, ezután a józan ész." íme, Táncsics vezérszava, a józan éisz — 1844-ben anpak a könyvének; a címe, amelyben kommunjista elveit fejti majd ki — már első munkájában felhangzik és programot diktál. Egyelőre a magyarosodásét. „Mi szokásból mind ezig idegen nyelvet tanultunk, és most a józan ész a szokáson győzödelmeskedni akar, magyarok kezdünk lenni, nem latánok. Mindenki törekedik a magyar nyelv terjesztésén, hogy a nem magyar magyarok is magyar magyarokká legyenek." Voltaképpen Táncsics is nem-magyar volt: apja horvát, anyja tót. „Ilyen ős szittya magyar vérből eredtem én" — teszi hozzá kedves iróniával az Eletpályámhan. Mindegy, szittyának tudta magát, és magyar anyanyelvének sérelmét személyes sérelemnek fogta föl. Gyermekkorában gyakran hallotta, hogy a német nyelvnek elsőbbsége van; hazánkban, mert a császár is németül beszél. E megalázó emlék mélyen bevésődött lelkébe, s második természetévé vált a törekvés, minden megtenni, hogy „magyar hazánkban a német nyelv ne kapjon lábra" — írja 1864-ben, Erős hit című munkájában. De Táncsics, a józan észre hivatkozva a szokás ellenében, elvárta, hogy amiként magyar magyarrá vált ő és családja, úgy „minden határainkon belül lakó akár minő nyelvű embertársunk megmagyarosodj ék, még pedig nem csak akármikor, hanem minél előbb ..." E nagy feladat elvégzésére négy mód kínálkozik. Az első a sajtószabadság. Ismét egy vezérszó, melyet Táncsics már első könyvében leír. Most még habozva, mert ha minden nyelven megadatik a nyomtatás szabadsága, az inkább hátráltatja, mintsem segíti a nyelvegységet; ha pedig csak a magyar nyelvű írások mentesülnek a cenzúrától,' csorba esik az elven: „ez nem volna tökélyes szabadság". A második mód: „a hivatalok magyar nyelven folytatása". Ezt nem tudjuk, hogyan képzelte el Táncsics, mert a cenzúra csaknem az egész passzust kitörölte. A harmadik mód: a magyar tannyelv. „A könyveket első iskoláinktól fogva mind magyarul kívánnám", nem latinul tehát, „de úgy, hogy a végökbe szedetnének a ben találtató szók, német jelentéseikkel, a tót vidékeken tót jelentéseikkel, az oláh részeken oláh jelentéssel..." 19