Simonné Tigelmann Ilona szerk.: Táncsics Mihály. A magyar Történelmi Társulat, az Irodalomtörténeti Társaság és a Komárom megyei Múzeumok Igazgatósága által 1984. május 7-8- án Tatán rendezett tudományos ülés előadói anyaga. (Tudományos Füzetek 1. Tata, 1985)
Szabolcs Ottó: Elnöki megnyitó
ELNÖKI MEGNYITÓ Tisztelt emlékülés! Kedves kollégák! A Magyar Történelmi Társulat nemes hagyományai közé tartozik, hogy — jellegének megfelelően — tudományos üléseken emlékezik meg történelmünk nagy személyiségeiről. Széchenyi, Rákóczi, Thököly s más történelmi nagyságok után így kerül most sor Táncsics Mihály centenáriumán személyiségének, munkásságának, történelmi nagyságának és jelentőségének megvitatására. Táncsicsról azt tudja a közvélemény, hogy történelmünk egyik legkonzekvensebb alakja volt, aki egész életében hű maradt eszméihez, önmagához. Nem csak jelen önmagához, hanem a múltbeli önmagához is. Ilyen szempontból pályája egyenletes, töretlen. Nincsenek rajta fények és árnyak, e helyett az emberi jellem fényes, időtálló nemesacélja védi az erkölcsi rozsdásodástól. Hogy mennyire van ez így vagy mennyire nem, annak a megállapítására én — aki nem vagyok nemcsak, hogy a Táncsics kutatásnak, hanem mégcsak a korszaknak sem a szakembere — nem vállalkozhatom. Legfeljebb annak a konstatálására, hogy Táncsics személye és munkássága nem vonhatta ki magát az idő szűkítő, s a múlt évtizedek sablonizáló hatása alól, időszerű róla lefújni a rárakódott port. Amikor ezt az ülésszakot terveztük, vita alakult ki a szakemberek egyik csoportjával a tanácskozás jellege tekintetében. Azt kívánták, hogy csak arról legyen itt most szó, ami új a Táncsics kutatásban, a múlt években felszínre került új tudományos eredményekről. Ne szóljunk most Táncsics munkásságának az egészéről, hiszen ezt a szakemberek úgyis ismerik. Tudományos műhelyjellegűnek szerették volna emlékülésünket, olyannak, amely a tudomány új mozaikkockáival gazdagítja a különben ismertnek vélt mozaikképet. Mi — többen — ezzel szemben azzal érveltünk, hogy az ülés résztvevőinek jelentős része nem Táncsics szakértő, egy emlékülés feladata a legújabb kutatások alapján képet adni arról, akiről megemlékezünk. Szeretnénk, ha a tanácskozás résztvevői ezt, az eddiginél teljesebb, igazabb Táncsics képet vinnék magukkal a tudományos műhelyekbe csakúgy, mint az iskolák katedráira. Véleményünk szerint ugyanis nagyon is szükség van erre a korszerű Táncsics képre. Mert Táncsicsról mindenki hallott, tanult, mert Táncsics Mihály nem hullott ki a történelem memória-rostáján, csak kissé megkopott, színét, színeit vesztette. Történelmi szerepének egyes tényei és személyiségének egyes vonásai közismertek. Ez jóval több a semminél és jóval kevesebb magánál Táncsicsnál, s különösen annál, hogy személyisége valóságos helyet foglaljon el, hasson a mai generációkra, különösen a fiatalságra. Hogy mennyire így van ez, azt mutatja az a legújabb, hozzávetőlegesen ezer, különböző iskolatípus tanulói körében végzett feladatlapos felmérés, amely a hazafiság mai tartalmát és jellemzőit próbálja tudakolni az ifjúság között. A közel ezer tanuló közül senki, vagy legfeljebb szinte kuriózumként egy-kettő említi Táncsicsot a nagy hazafiak, vagy a 11
