László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Skorka Renáta: A krakkói kereskedők esete az urburaispánnal
SKORKA RENÁTA állítását, s Kamerer szavait a hivatali túlkapásoktól mentes urburaispán kötelező önvédelemének tekintjük, kijelenthetjük, hogy a Dobsina határain belül bányászott arany, ezüst, réz, vas és esetleg higany után2 az urburaispán a királynak járó bányabérként nem a szokásos nyolcad-, illetve tizedrészeket szedhette be, hanem ennél esetleg többet. Krakkói forrásunk tanúsága szerint az urburaispán jövedelmeinek gyarapítása érdekében egyéb eszközt is bevetett, hiszen az országból kiutazó kereskedőknél lévő ezüstöt és rezet elkoboztatta. A nemesfém elvétele ellen - jóllehet komoly érvágást jelenthetett - a krakkóiak nem emelték fel szavukat. Nem is tehették, hiszen az 1335. évi kamarabérleti szerződés óta ismert volt, hogy a Magyar Királyság határait ezüst és arany veretlenül nem hagyhatja el, s azokat az előírásoknak megfelelően a kereskedőknek is Magyarország területén be kellett váltaniuk.* 28 A nemesfém beváltása nem az urburaispáni feladatok közé tartozott, hanem a kamaraispánéba, ezért ültek ott a kamaraispán emberei - ahogy a krakkóiak beszámolnak róla - a harmincadhivatalokban, mert ellenőrizték, hogy a kötelezően beváltandó nemesfémet nyers formában senki ne vigye ki az országból. Ezek szerint, midőn Kamerer Ulrik urburaispánként a bányászatból befolyó királyi jövedelmet, vagyis a bányabért a csempészáru elvételének szigorításával kívánta növelni, a kamaraispáni feladatkörbe avatkozott bele, ami nem tekinthető aggályosnak abban az esetben, ha maga is kamaraispán volt. A két hivatal összekapcsolása már csak azért sem lenne meglepő, hiszen az Anjou-korszakban a Magyar Királyság területén egységes pénzügyigazgatás alakult ki, amelynek keretében a kamaraispán egyként felelt a pénzverésért, a kamarai üzem működtetéséért, a kötelező pénzbeváltásért és felügyelte a bányaművelést, ideértve a bányabér behajtását is, vagyis az urburaispáni tisztséget is betöltötte.29 A fennmaradt írásos források egyike sem nevezte azonban Kamerer Ulrikot kamaraispánnak, ami magyarázható lenne azzal, hogy a 14. század végén egyes személyek országos hatókörrel főkamaraispáni tisztségbe kerültek, s ilyenkor a kamarai székhelyeken újra megjelentek az urburaispánok.30 Ez esetben az urburaispán új rendszere nem csupán kereskedői, de kamaraispáni érdekeket is sérthetett. Érdekesebb a kérdés, ha a né‘7 Dobsina bányászatáról: WENZEL 1880, 386-387; továbbá: KOLMANN 2010, 32. 28 „Statimus vei fieri volumus in quibuslibet montanis unam domum regalem (...) in qua Шит aurum et argentum ibi repertum ad finandum porletur et abinde ad nostram cameram, et non alias deferatur, et pro nova moneta nostra cambiatur modo prenotato.” (SZEGFŰ 1911, 8.) 29 HÓMAN 1921, 202. 30 GYÖNGYÖSSY2003,14-met kutatás nyomdokain haladva a krakkóiak kijelentését úgy értelmezzük, hogy Kamerer maga is kamaraispán volt.31 Ez azt jelentené, hogy az általa bevezetett új rendszerrel a saját kezéből vette ki a kereskedők ellenőrzésének jogát, ami viszont azzal magyarázható, hogy Kamerer nem csak a tiltott exportcikknek számító ezüstöt, de a rezet is elkoboztatta, amihez pedig hivatalosan joga nem volt. A réz elvesztése, miként a krakkóiak írták, jóvátehetetlen károkat okozott nekik, hiszen a magyarországi rezet nagy mennyiségben exportálták, s vitték városukon keresztül az északi kereskedelmi úton Flandriába, ahol mint lengyel rezet értékesítették.32 A lengyel kereskedők kijelentése szerint a szabad réz („vrey cuppir”) nem tartozott a magyar uralkodó urburájába, állításuk azonban valójában nem arra vonatkozott, hogy a Magyarországon kitermelt réz után nem kellett a királynak bányabért fizetni. A réz utáni urbura már I. Károly magyar király (1310- 1342) 1312. évi oklevelében szerepelt, amikor is az Iglón bányászott réz után járó királyi urbura negyedét eladományozta Éliás fia Istvánnak.33 A szabad réz fogalma alkalmasint azt takarja, hogy a rezet, az arannyal és ezüsttel ellentétben szabadon, beváltási kényszer nélkül lehetett szállítani akár az ország határain túlra is. Ezt a feltevést erősíti Kamerer korábban már idézett, Csetnekiekhez írott levelének másik pontja, amelyből kiderült, hogy Csetneki György asztalnokmester és rokona, Miklós nehezményezték azt is, hogy szabad rezüket („cuprum vestrum liberum”) Kamerer Ulrik nem engedte szabadon elvinni és szállítani, sőt Budán feltartóztatta azt.34 Miként Kamerer válaszából kiderült, a kérdéses rezet nemrég - valószínűleg a Csetnekiek egyik embere - bizonyos Jacobus Jordan eladta,35 így a szemrehányás, amely Kamerert ezúttal inkább harmincadosi tisztségében, mint urburaispánként érte, egyszerűen lepergett róla. A hírére kínosan ügyelő ispán okosan kifundált új rendszere szerint a szabadon szállítható rezet nem is az urburaispán, avagy a kamaraispán emberei kobozták el, hanem a saját vámszedési joggal rendelkező magyar nemesek. Az elvett árut ezután háttéralku keretében, meghatározott összeg fejében átadták Kamerernek, az átadott réz további sorsa könnyedén rekonstruálható. 31 Stromer 1396-ra teszi Kamerer szomolnoki és kassai kamaraispáni hivatalviselését. (STROMER 1973-75, 107.) 32 PAULINYI2005, 29. 33 Vő.: WEISZ 2007,257. 34 „Specialiter ipsum cuprum Bude nunc impedivissemus.” (ZsO I, 3398.) 35 „Scitote, quod id cuprum a Iacobo Jordan dudum extiterat venditum.” (ZsO I, 3398.) 180
