László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Skorka Renáta: A krakkói kereskedők esete az urburaispánnal
SKORKA RENÁTA a sértettek - a szabad réz eddig szabad áru volt, és nem tartozott a királyi urburába.7 A forrásból az is kiderül, hogy a krakkói tanács előtt az esemény alkalmával megjelent a sokat emlegetett Kamerer Ulrik is, aki előbb tagadólag mentegetőzött, mondván az új rend nem az ő, hanem a magyar király találmánya, rövid unszolásra azonban az alábbi szavakkal ismerte be tettét: „Ej jó, mi mást tehettem volna, mikor az uram elszámolást követelt tőlem, és megkérdezte, hogy lehet ily csekély, ami az urburispánságból folyik be.’’ Kamerer saját bevallása szerint az alacsony bevételért az uralkodó előtt a kereskedőket tette felelőssé, akik kilopják az országból a nemesfémet, sőt a király kérdésére még azt is hozzáfűzte, hogy az eddigi rend szerint ezt megakadályozni nem lehet. Emlékei szerint Zsigmond király ekkor felemelte hangját, és figyelmeztette őt, hogy egykor esküvel fogadta, miszerint tanáccsal és szavakkal fogja segíteni a királyt, ennek okán felszólította, találjon módot arra, hogy megmentse a jövedelmet.8 Ekkor tanácsolta azt az uralkodónak, hogy a kereskedők ellenőrzését bízza az urakra. Kamerer Ulrik magyarázatát hallva a krakkói tanács jobb híján - hiszen ítélkezni nem ítélkezhetett az ispán felett - neheztelését fejezte ki az új renddel kapcsolatban, hangsúlyozván, hogy Kamerer maga is kereskedő, ezért pontosan tudja, az urak és a kereskedők soha nem egyeznek. A krakkói kereskedők azonban nem hagyták ennyiben a dolgot, és megfenyegették Kamerert, hogy eljárása miatt bepanaszolják őt Nürnbergben, Velencében és mindenhol, ahol üzleti érdekeltségei vannak.9 * Mire Kamerer ígéretet tett, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony napjáig, vagyis 1397. február 2-ig, mikorra reményei szerint a király is megérkezik az országba {„off unsern Vrowentak lichteweye so hofte her der konyng queme czu lande”), minden tekintetben visszaáll a régi rend. A vállalásért cserébe a krakkói kereskedők is kilátásba helyezték, hogy ha mindez megvalósul, köztük és Kamerer között újra helyreáll a korábbi kereskedelmi kapcsolat. A fentiekben ismertetett forrás önmagában is teljes képet nyújt a lengyel-magyar kereskedelmi kapcsolatok történetének 1396. évi epizódjáról, néhány részletét azonban érdemes külön megvilágí7 „Und vrey cuppir, das vor vrey was und nicht geherte in dy urbar des konigs.” (MMAe IV, 169.) Az esetről maga Ulrich Kamerer ekként számolt be: „meyn herre vorderte rechnunge von mir und vrogte mich, wi so wenig us seyn urbern gevile, do sproch ich her, der koufman vürt is allis weg vorstolin, das deyn gnodin nicht dorus wirt, do sprach der konig ey, mag man das nicht bewarin, do sprach ich man kan syn in zotener mooze als vor gewest ist nicht wol bewarin, do sprach der konig czu mir weystu yndert eyn weg das man is mochte bewarin und manet mich off meynen tásba helyeznünk ahhoz, hogy árnyaljuk az eseményeket. A Kamerer-család neve a 14. század közepén bukkant fel először a nürnbergi forrásokban. A windsheimi („von Windfiheimb”) Marguard Kamerer fiát, Merckelt 1346-ban említették nürnbergi polgárként.m Kamerer Ulrik mint nürnbergi polgár !385-ben jelent meg a frankfurti városkönyvben, midőn felmentést kapott egy kölcsönügyletnél vállalt kezesség alól. 1389-ben ő adta át Speyerben a nürnbergiek vámkiváltságát, amely arra enged következtetni, hogy gazdasági érdekeit kezdetben a Rajna menti kereskedelmi úrvonalon próbálta érvényesíteni. 1390-ben társult a Sankt Gallenből származó Peter és Konrad Seilerrel, akik annak a Burkhard Seilernek voltak leszármazottai, aki 1375-ben vasolvasztó medencét vásárolt Nürnbergben. A Kamerer- Seiler társaság nem csupán a fémfeldolgozásba, de a nemesfémkereskedelembe is bekapcsolódott. 1392- ben Kamerer Ulrik neve már a Velencében ezüsttel üzletelő német kereskedők között szerepelt, az adatok alapján kijelenhetjük, hogy vállalkozása a köztársaság egyik legjelentősebb ezüstbeszállítójává vált.11 A cég ezüstkereskedelemben betöltött helyét tovább erősítette, hogy a Kamerer-Seiler társaság nem kis anyagi befektetések árán megvásárolta a 14. század közepének technikai újítását, egy csurgatókohót („Saigerhütte”). Ismert eljárás volt a középkorban az, hogy a kibányászott, ezüstöt tartalmazó rézércből a réz elszivárogtatásával nemesfémhez jutottak. A csurgatókohó segítségével az ismert eljárás az által, hogy nagy mennyiségben és gyorsan nyerték ki az ezüstöt, nyereségessé vált.12 Az elszivárogtatás folyamatához szükség volt segédanyagként az ólomra. A vállalkozás számára fontos szempont volt, hogy minél magasabb ezüsttartalmú rézérc kerüljön a csurgatókohóba, hiszen annál nagyobb haszonnal kecsegtetett a vállalkozás. A délnémet nagytőke éppen ezért részesítette előnyben az Északi-Kárpátok bányakerületét, mert nem csupán a szükséges nemesfémek és ércek fordultak elő egymáshoz viszonylag közel, de a magyarországi rézérc ezüsttartalma jóval magasabb volt, mint más bányavidékeké.13 Kamerer Ulrik azon felnémet kereskedők egyike volt, akik a 14. század utolsó évtizedében tűntek fel a Magyar Királyságban. Nevével először a magyaror-eyt gar hoch, den ich em gesworin habe, das ich em sulde sagin und ratin, do sagt ichs em.” (MMAe IV, 168.) 9 „So welle wir uns dirklagin ken Noremberg, ken Venevien und obir all, wo seyne handlunge ist” (MMAe IV, 169.) 10 MÜLLNER 1972,161-162. Ulrich Kamerer birodalmi pályafutásáról és a Kamerer-Seiler cég tevékenységéről lásd: STROMER 1970,117-126. 12 STROMER 1968, 648-652. 13 STROMER 1968, 647. I78
