László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Régészeti feltárások Komárom-Esztergom megyében 2012-ben
RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOK 2013-BAN területen. A késő római korszakból 80 és 60 cm falvastagságú, erődön belüli épületek falmaradványai kerültek elő, ezek három épülethez tartozhattak. (5- 6. kép) Az ásatási terület keleti felén jelentkező falmaradványok a 18-19. század építkezéseinek maradványai voltak, ezek helyben talált kőanyagból készültek, a rómaihoz hasonló technikával. Kiemelkedő jelentőségű a késő római erőd keleti kapujának közel teljes egészében előkerült déli tornya, amely egy új toronytípust képvisel a késő római erődépítészetben. A 240 cm falvastagságú, 1140 (+/—8) cm belső átmérőjű torony alaprajza szabályos kör alakú, azonban a kör nem a falsíkhoz csatlakozik, hanem a kör kiegészített vonala negyed körszelettel a fal síkja mögé nyúlik. Ezen kívül bejárati része az eddig ismertektől eltérően a kör falsíkba hatolásának két szélén, a toronyközép felé irányított háromszög oldalai szerinti vonal mentén található. A torony közepén pillér állt, ennek alapozási része épségben került elő, oldalainak irányítása megfelelt a bejárat két szélének: szélei nem a falsíkkal párhuzamosan és merőlegesen, hanem a bejárat széleinek felelt meg, azaz két szemközti sarka a bejáratra merőleges tengelyre esik. Eltérő tervezési és kivitelezési változatot képvisel az erőd eddig már teljesen ismert két (egy keleti és egy déli) oldaltornyához képest is, nemcsak a korabeli pannoniai, hanem a birodalom további tornyaival történő összehasonlításban is. A torony eddigi, Tóth Endre és Szabó Ádám által több helyütt közölt, 2011 előtt készített rekonstrukciós rajzokon oldaltornyokénál nagyobb méretűnek ábrázolt kaputornyoknál kisebb külső síkja az oldaltornyokénál beljebb húzódik. Elhelyezkedése pontosan ott van, ahol az a Szabó Ádám által készített rekonstrukciós rajzon szerepelt. A torony egyedisége által felvetett építészeti és időrendi kérdések összessége miatt egyelőre nem került típusba sorolásra, azonosítására Szabó Ádám a sophia jelzőt látta alkalmasnak. 6. kép: Környe, Vackor Óvoda. Tégla-kő vegyes falazás az óvodától nyugatra levő egyik késő római épületben Abb. 6: Környe, Kindergarten Vackor. Gemischter Mauer (Stein-Ziegel) eines spätrömischen Gebäudes, nach Westen von dem Kindergarten A kisleletek között kiemelkedik a principatus kori kerámia nagy mennyisége, ezen belül a korábbiakban tapasztaltakhoz hasonlóan az úgynevezett szürke kerámiatöredékek képviselik a legnagyobb számot. Késő római kerámia az eddigiekhez hasonlóan szórványosan került elő. Az éremleletek egyaránt képviselik a kora, illetve a késő császárkort; valamint még egy teljesen azonosíthatatlan, ez feltehetőleg nem római kori. Előkerülési helye a 360 cm vastag, principatus kori fal kelet-nyugati, teljesen feltárt szakaszának északról kiszedett része volt. Néhány 1-4. századi fibula, egy vastőr, egy bronz rúdvég és egy malomkő tartozik még a kisleletekhez. A leletanyagot a Kuny Domokos Múzeumba szállítottuk, egy része pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Római Gyűjteményébe került a korábbi évek itteni tervásatásaiból származó anyaghoz hasonlóan. Ásatásvezető: László János—Masek Zsófia-Szabó Ádám TATA, TOFAROK A hosszú évek óta tervezett, Tatabánya és Tata közötti, Által-ér menti kerékpárút építése kora tavasszal megindult, ennek kivitelezése során régészeti megfigyelés vált szükségessé, mivel a nyomvonal Tata közigazgatási területén két régészeti lelőhelyet érintett. A Tófarok nevű lelőhely már évtizedek óta ismert volt, a másik, a Derítő-tó mente 1. nevűt csak néhány éve azonosítottuk be. A kivitelezés során végzett humuszolás azt mutatta, hogy a két lelőhely területe gyakorlatilag érintkezik, alacsony intenzitású felszíni leleteket folyamatosan találtunk a nyomvonal érintett részén, így elválasztásuk közelségük miatt nem indokolt. Az északi részen a nyomvonal területén bolygatott felszínű kemencét bontottunk ki. Sütőfelületébe nagyobb méretű kavicsokat tapasztottak, azonban a datálást pontosító edénytöredékeket nem találtunk benne. Sem teljes felületnagyságát, sem szájnyílásának irányát, sem előterének bármiféle nyomát nem találtuk meg. A környéken a hányóból gyűjtött szórvány edénytöredékek a késői bronzkorra, esetleg a korai vaskorra keltezhetők. Ásatásvezető: László János 292
