László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)

Busa Mónika: Hartai bútorgyűjtemény a német nemezetiségi múzeumban: gyűjtés, feldolgozás, bemutatás

BUSA MÓNIKA Kisszekrény: Az egyetlen kisszekrény egy közös háztartás­ból származó bútoregyüttes tagja.30 Ez a tárgy a fes­tés motívumaiban és színében is azonosságot mutat az egyik konyhaszekrénnyel, egy paddal és egy ágy­véggel, amelyeket a későbbiek során még részletesen szerepelnek. A gyarapodási napló alapján a tárgycso­port gyűjtési helye egészen biztosan Harta volt, és 1975-ben adták át Fatuska Jánosnak. Konyhaszekrény: A konyhaszekrény - más néven pohárszék - Hartán „komotschank”, olyan tárolóbútor, amelyet helyenként a díszedények bemutatására is kiképez­tek. A pohárszék a 15. századra Németalföld és Fran­ciaország területén alakult ki az ebédlő díszbútora­ként.31 Tulajdonképpen a konyhaszekrény a pohár­székből jött létre, amelynek a 17-18. században Ma­gyarországon is számos változata terjedt el. A Duna menti területeken (Solt, Harta, Dunapataj, Kalocsa) aszimmetrikus formák voltak jellemzőek. Az alsó rész közepén elhelyezett ajtó mellé fiókokat építettek be, ezekből Hartán általában négy volt,32 ami a mú­zeum konyhaszekrényeire is igaz. A Heinrich Müller és Christina Keiber nevével ellátott tárgy33 szintén az egyik összetartozó bútoregyüttes része volt, amely az 1975-ös év során került a múzeum gyűjteményébe. Téka: A falra akasztott téka a magyar paraszti lakás­­kultúra egyik legrégebbi szekrényféléje, amelynek őse a ház falába vésett fülke, a vakablak volt. Bács- Kiskun megyében a földrajzi adottságok miatt nem volt jellemző a falra akasztott téka, helyette falba mé­lyített tékák voltak.34 A hartaiak helye a tükör mel­lett, az utcai falszakaszon volt, és könyveket, pálin­kát, orvosságot tartottak bennük.35 A Német Nemze­tiségi Múzeum tékaajtaja is egy ilyen falba mélyített tárolóhely lezárása volt.36 Ez a tárgy a legrégebbi idő­pontban — 1880-ban - keletkezett darabja a gyűjte­ménynek, amelyről már több leírás is született, hi­szen egyedülállóan gazdag motívumkincs jelenik meg a tulajdonosok neve és a készítés évszáma kö­rül.37 Láda: Az ácsolt ládák fél évezreden keresztül a parasz­ti háztartások legjellegzetesebb tárolóbútorai vol­tak, már a 16. század elejétől az asztalosok által gyár-2. kép: Sablon nélkül festett hartai motívum (A hartai tájházban készült fotó) Abb. 2: Ohne Schablone bemahlte Hartauer Muster (Foto aus dem Hartauer Landhaus) tott láda elfoglalta helyét a parasztlányok hozomá­nyában.38 Főként a kelengye tárolására szolgált a díszesen készített láda, de Hartán a vőlegény „stafí­­rungját” tartották benne. A múzeumban a legkoráb­bi hartai tárgyak az ágyvégek mellett a kelengyelá­dák, amelyeknek festési stílusát egészen korán vették át a komáromi asztalosoktól, és alakították át saját ízlésükre. Az újabb, barnára festett ládákról eltűnt az aprólékos férfimunka, és helyette az olcsó női mun­ka kézjegyei jelentek meg. Ez a jelenség jól látható a 2. képen is, amelyen egyértelműen egy kevésbé pre­cíz, már nem sablonnal készült, esetleges ábrázolás található. A komáromi kelengyeláda visszaszorulá­sának időpontja a 19. század elejére tehető, ezzel egy időben a legkorábbi Bács-Kiskun megyei bútorköz­pont, Harta alakított ki helyi stílust.39 A múzeumban található két kelengyeláda közül az egyik bizonyosan vőlegényláda, és Andreas Schmekl neve olvasható rajta. (3. kép) Készülhetett láda női névvel is, példá­ul egy 1806-os dátummal ellátott, a hartai tájházban található darab, de a Német Nemzetiségi Múzeumba ilyen tárgy nem került be. Fogas: A legrégebbi tárolóbútorok egyike a rúd, ame­lyet Visky Károly a fogas ősének tekintett. A múzeum gyűjteményében egyetlen hartai fogas található.40 30 Ltsz.: 1gy5.03.0y. 31 K. CSILLÉRY1981. 32 ROMSICS 2010, 35-00 Ltsz.: 19y5.03.08. 34 K. CSILLÉRY 1982,31. 35 ROMSICS 2010,31. 36 Ltsz.: 1975.05.1. 37 SCHMIDTMAYER 2013, 93. 1 ROMSICS 2010,19. 39 ROMSICS 2010, 23. 40 Ltsz.: 1975.03.05. A fogas ugyan nem kapott leltári számot, mivel azonban a leltárkönyvben csupán egy fogasnak nevezett tárgy található, amelynek gyűjtési helye Harta, nagy valószínűséggel erről a tárgyról le­het szó. 280

Next

/
Thumbnails
Contents