László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Busa Mónika: Hartai bútorgyűjtemény a német nemezetiségi múzeumban: gyűjtés, feldolgozás, bemutatás
KUNY DOMOKOS MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI 20. (2014) 275-287. HARTAI BÚTORGYŰJTEMÉNY A NÉMET NEMZETISÉGI MÚZEUMBAN: GYŰJTÉS, FELDOLGOZÁS, BEMUTATÁS BUSA MÓNIKA A megyei hatókörű városi múzeumok önkormányzati fenntartásba kerülése egyre inkább felveti az intézményi tevékenység hatásának lehetőségét az őket körülvevő helyi közösségekre. Az elmúlt másfél évben a tatai Német Nemzetiségi Múzeum tekintetében is megérett a továbbgondolás igénye, hogyan illeszkedjen be gyűjteményével, kiállításaival a tatai és környékbeli lakosság mindennapjaiba. A „Vendégségben a múzeumban” programsorozat megvalósítja azt a küldetést, hogy a lokális németség magáénak érezze a kiállítóhelyet, illetve megjelenítse azt a saját identitását képviselő hagyománykollekciót, amely a közösség konstruálása szempontjából szükséges, a múzeum részéről pedig megteremti az egyes településekkel való állandó kapcsolat lehetőségét. A múzeum gyűjteményi anyaga azonban a megyeinél szélesebb perspektívát kínál a magyarországi nemzetiségkutatás terén. Tatán a nemzetiségi gyűjtések megindulása 1972-től datálható, ekkor kezdte meg kutatásait Fatuska János. A Kuny Domokos Múzeum tagintézményeként 1973-ban megnyílt Nemzetiségi Múzeum új állandó kiállításának elkészítését megelőzően, azzal együtt folyt a szlovák és német néprajzi gyűjtés. 1975-ben önállósult a Német Nemzetiségi Múzeum, amelynek gyűjteményét Fatuska János tovább gyarapította. Kezdetben a Miklós-malomban mutathatták be az új állandó kiállítást, majd 1985-től a Nepomucenus-malomban kapott végleges helyet.1 A múzeum a magyarországi németek identitásának reprezentációjára létrehozta azt a néprajzikultúrtörténeti teret, amely jelenleg is ezt a funkciót hivatott betölteni. Az intézmény célja ekkoriban nem lehetett kevesebb, mint a korabeli kulturális mintázatok felhasználásával egy-egy közösség származásának, kultúrájának bemutatása. Mivel azonban a téma sokrétűsége a nemzetiségi kutatások esetén csak nagyon nehezen tette lehetővé a banalitások elkerülését, a kiállítások csak jelentős fogalmi, rendszerbeli hiányosságokkal jöhettek létre, amelyek a jelenkorunkra végképp reflektálatlan kategóriákká váltak.2 Az állandó kiállítás a honfoglalástól napjainkig igyekezett feltárni a magyarországi németek kulturális teljesítményét, hatását és történetét az őket körülvevő népességgel kapcsolatban. A Német Nemzetiségi Múzeum hartai bútoregyüttese is ebbe a KEMECSI2002, 89. Ezt megelőzően, 1984 decemberében volt a kiállítás megnyitója, azonban előtte fél évig részlegesen, ideiglenes jelleggel már állt. 2 KORFF1993,18. 3 KEMECSI 2002. A gyűjteményegységeket rendszerező sorozat első darabja lesz a hartai bútorokkontextusba illeszkedve épült be az „1100 év együttélés. A honfoglalástól napjainkig” című, 1997-ben létrejött állandó kiállításba. Nem ez volt az első alkalom, hogy a múzeum festett bútorai kiállításon szerepeltek, az objektumok feldolgozása ennek ellenére nem történt meg, vagyis a gyűjtés olykor hiányos dokumentációjától eltekintve semmilyen adattal nem rendelkezünk a tárgyakkal kapcsolatosan. A gyűjtemény jövőjét már tíz évvel ezelőtt is a feldolgozásban, a revíziós munkában és a tárgyegyüttesek gyűjteményi katalógusban történő bemutatásában látták. Erről szólt Kemecsi Lajos a múzeum gyűjteményeinek bemutatása során is.3 Jelen tanulmány célja a gyűjtemény ismertetése. Az első részben a tatai Német Nemzetiségi Múzeum hartai bútorgyűjteményének ismertetését és rendszerezését tesszük kategóriák szerint. Nem térünk ki a tárgyak részletes leírására, csak a gyűjteményi egységeket mutatjuk be. A második részben a gyűjtemény reprezentációjának lehetőségeit vizsgáljuk meg a „Daniel Stein - Margaretha Keiber 1912. Az újra felfedezett hartai bútor” című időszaki kiállítás tükrében. Az intézmény gyűjteményére általában jellemző az, hogy a lakótér berendezéseinek típusai alapján elkülöníthetünk tároló-, ülő- és fekvőbútorokat. A díszítés kialakulását, azok változását számos tényező befolyásolhatta, de a közösségen belüli állandósulásukat, továbbélésüket nagymértékben meghatározta az egyes bútorok rendeltetése, lakóházakban elfoglalt helye, vagyis a funkciója. A változások ellenére a parasztháztartások tárgyai hosszú időn keresztül szolgálták a gazdáikat, az alapvetően takarékos életmód és a gazdasági helyzet sem tette lehetővé, hogy kidobják őket. A díszített bútorok mellett azonban kevés az olyan darabok száma, amelyek egyszerű formáikkal a mindennapok tárgyait mutatják meg. Ezek a 70-es évek gyűjtései során nemcsak elkerülték a gyűjtők figyelmét, hanem a tulajdonosok sem őrizték meg őket; egyrészt elhasználódó anyaguk, másrészt újrahasznosíthatóságuk miatt. Múzeumi gyűjteményeinkben Magyarországon több, mint 1000 bútor található Bács-Kiskun megye területéről.4 Ezeknek mindeddig a tatai Német Nemzetiségi Múzeum tárgyai feldolgozatlanságuk miatt nem ról készülő katalógus, amelyet az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő Nemzetiségi kezdeményezések támogatására kiírt pályázatán elnyert pénzösszegből 2014 augusztusában készítünk el. 4 ROMSICS 2010,16. 275
