László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Schmidtmayer Richárd: A vértesi várak "valódi" urai az 1440-es években
SCHMIDTMAYER RICHÁRD kakői várnagyoknak tett ígéreteket: akik később is kimutathatóak Dinnyésméd és Csala birtokán,132 valamint Vitány várában, így ezeket minden bizonnyal megszerezték. Vajon ez esetben is fizetetlenség állt a háttérben? A váruradalmak területén katonai műveleteket hajtottak végre, továbbá a kereskedelem leállása miatt minden bizonnyal jóval kevesebb bevételhez juthattak birtokosai. A kiadások jelentősen megnövekedtek, hiszen a hadjáratokban való részvételt valamilyen módon finanszírozni kellett, így akár a ki nem fizetett várnagyok is magukhoz ragadhatták a kezdeményezést. Felmerül lehetőségként az is, hogy csupán az Újlakival kötött egyezmények megszűnése váltotta ki azt a félelmet, hogy Gergelylakiék elbocsátásra kerültek, s emiatt akarták a várnagyok „biztosítani a megélhetésüket”. Ezt a feltételezést csupán az támogatja, hogy nehéz magyarázatot találni arra, itt mégis egyezkedésre kényszerültek, miközben a János-fiak újabb és újabb várakat foglaltak el a Dunántúlon zsoldosaik segítségével.133 További kérdésként merül fel, hogy id. János milyen alapon rendelkezett ifjabb Jánossal. Feltehetően az 1442 és 1443 elejére tehető megerősödésüknek, valamint ifjabb János taktikai hibájának köszönhetően kerültek a János-fiak a vértesi várak birtokába. Jogalapjuk nem volt. Úgy tűnik, azt csak utólag próbálták - egyoldalúan - rendezni: augusztus 17-én, immár egy másik hiteleshely előtt számos egyezséget kötött idősebb és ifjabb János egymás birtokaival kapcsolatban. Talán nem véletlenül a fehérvári keresztes konvent előtt tették bevallásaikat, így a tíz nappal korábbi bevallások módja homályban maradhatott. Ez feltehetően csak a János-fiaknak állt érdekében. A négy testvér számára a legfontosabb szerződés, amely alapján ifjabb János, magára véve Rozgonyi Sebestyén terhét, összes vértesi birtokának, tehát Tata, Vitány, Gesztes, Csókakő várak és a hozzá tartozó birtokok felébe - ahogy fogalmazott: „érett megfontolásból” - beengedte a János-fiakat.134 Úgy határoztak, hogy az összes régtől fogva meglévő, valamint a későbbiekben bármilyen módon megszerzendő birtokokat is egyformán elosztják.135 Ezt követően nemcsak a vértesi birtokok kerültek megosztásra,136 azonban a János-fiak alig nyújtottak bármit cserébe.137 * Végül arról is intézkedtek, hogy kölcsönösen megvédik egymást, továbbá a köztük megkötött szerződésekkel kapcsolatban felmerülő vitás ügyek esetére az egyenlően választott négy fogott bíró dönt majd.133 Gergelylakiék a szerződésnek megfelelően augusztus 22. után átadták Vitányért Csókakő várát. Ifjabb és idősebb János szeptember elején Csókakő várában adott ki közösen egy oklevelet.139 Bár az egyenlőtlen és igen fondorlatosán megkötött egyezségek a János-fiaknak kedveztek, az akkor ifjabb János számára sem nyújtott elfogadhatatlan helyzetet. Úgy tűnik, id. János kihasználva az ő és testvérei számára fennálló pillanatnyi erőfölényt, ifjabb Jánost igen kedvezőtlen helyzetbe sodorta. Ifjabb János később úgy nyilatkozott, hogy nem önszántából ment bele ezekbe az egyezségekbe.140 Mindenestre rávilágítanak a szerződések arra is, hogy míg a csókakői várnagyok megengedhették érdekeik érvényesítését, addig arra ifjabb János egyértelműen képtelen volt. IFJABB JÁNOS JAVAINAK IDŐLEGES ELVESZTÉSE (3. KÉP) 1443 őszén János-fiak folytatták a Dunántúlon pozícióik erősítését, míg a Hunyadi vezette seregek Ulászló királlyal török ellenes hadműveletekbe kezdtek. A hadjáratban Újlaki „váratlan” betegsége miatt személyesen nem tudott részt venni, azonban seregét a király rendelkezésére bocsátotta.141 A királyi sereg 1444 januárjának végén győzedelmesen hazatért, s ez pontot tett a János-fiak további dunántúli előrenyomulásának végére.142 Eközben, nem tudni ponto13' Birtoklásuk végére nincsen pontos adat. Legvalószínűbb, hogy 1446 után vissza kellett adniuk Vitánnyal együtt. 1449-ben és 1453-ban már Csókakő tartozékaként szerepeltek: 1449. július 21. (DL 14284.); 1453. január 24. (DL 14600.) 133 PÁLOSFALVI 2003, 918-920, 924-925. 134 Átírásban: 1443. augusztus 17. (DL 13731.) ‘356 144З■ augusztus 17. (DL 13737-) 13 Például a Heves megyei Gyöngyös, a Tolna megyei Szil: 1443. augusztus 17. (DL 13736., DL 13740., DL 13741., DL 88762.) san, mi okból, de ifjabb János néhány familiárisa kíséretében a lehető legrosszabb időpontot kiválasztva elzarándokolt Róma városába, ahonnan januárban indult haza.143 Az 1443 augusztusában kialakult „barátságos” légkör azonban egy csapásra megváltozott. Hazatérését követően már nem tudott vagy nem akart a váraiba költözni. A János-fiak ezen szerettek volna változtatni, a meggyőzésre egy augusztus 15-én tartott 137 Csupán a már birtokukban nem levő Zalavár és Somlyó várakat és uradalmaikat: 1443. augusztus 17. (DL ' 813738.) 13 1443. augusztus 17. (DL 13742.) 1391443. szeptember 9. (DL 100566.) '4° 1446. június 28. (DL 13731.) 141 KUBINYI1973, 7. 142 PÁLOSFALVI 2003, 925. 143 1444 elején útlevelet kapott a hazatérésre: LUKCSICS II, 213. 206
