László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Skorka Renáta: A krakkói kereskedők esete az urburaispánnal
A KRAKKÓI KERESKEDŐK ESETE AZ URBURAISPÁNNAL Kamerer Ulrik és a mögötte álló Kamerer-Seiler cég, miként fentebb láttuk, az ezüstkereskedelem terén komoly érdekeltségekkel bírt az Adriai-tenger partján. Kereskedő lévén talán Kamerer is megpróbálkozhatott a veretlen ezüst kicsempészésével az országhatáron túlra, vállalkozását azonban aligha lehetett hosszútávon a kicsent nemesfémre építeni. A több lábon álló Kamerer-Seiler cég a korszak költséges és ritka találmányának, a csurgatókohónak a birtokában lényegében felkészült arra, hogy rézércből nyerje ki az ezüstöt. A magyarországi rézérc magas ezüsttartalma miatt sokak - közöttük előkelő helyen a krakkóiak - számára vonzó portéka volt, ráadásul korlátozás nélkül lehetett felvásárolni és kiszállítani az országból.36 * A nemesekkel kötött megállapodásnak köszönhetően Kamererék cége nyilván a piaci ár alatt jutott hozzá a rézhez és az ezüsthöz is. Az ezüsttel adott esetben el lehetett számolni a királynak, míg a réz útja a Kamerer-Seiler cég csurgatókohójába vezetett. Ezen a ponton indokoltnak tűnik a fentebb már több alkalommal említett Csetnekiekhez írott levél zársorainak felidézése. Kamerer Ulrik mondandóját ugyanis azzal zárta, hogy valamennyi rezet, amely a Csetnekiek birtokáról származik, nem csak az alá rendelt harmincadhivatalokban, de kétségkívül egyéb helyeken is, ahol lehetősége nyílik rá, olyan gondos igyekezettel szándékozik kezelni, mintha csak saját tulajdona lenne, s szavainak tevékenysége ismeretében komoly hitelt adhatunk.! A Kamerer nevéhez fűződő új rendszer működésének valószínűleg kedvezett, hogy Luxemburgi Zsigmond éppen nem tartózkodott a Magyar Királyság területén, hiszen az uralkodó már 1396 augusztusában Bulgáriába vonult,38 majd szeptember 28-án Bajezid szultántól vereséget szenvedett Nikápolynál. Az ügy kirobbanásakor, vagyis 1396. október 9-én a vesztes csatát követően a magyar király menekülőben volt, ezért tartózkodási helyét nem ismerjük. Kamerer krakkói tanács előtt tett október 9-i kijelentése, amelyben kilátásba helyezi, hogy a király február 2-ig visszaérkezik az ország területére 36 A krakkóiak esete alátámasztja Teke Zsuzsa megállapítását, amely cáfolja Ondrej Halaga azon nézetét, hogy a magyarországi rézexport lebonyolítása a magyar kereskedők kezében volt. (Vő.: TEKE 2003,391.) 3/ „Omne cuprum vestris in gadibus ordinatum (...) non tantum nostris in tricesimis, séd indubie aliis {„off unsern Vrowentak lichteweye so hofte her der konyrig queme czu lande”), egyrészt nem állt messze a valóságtól, hiszen Zsigmond 1397 márciusában tért vissza Magyarországra, másrészt arra is utal, hogy az urburaispán bevezette új rend működése az uralkodó távollétének időszakára tehető, és mivel a pénzügyigazgatás különböző pozícióinak egy esztendőre szóló bérleti szerződései rendszerint február 2-án köttettek,39 valószínűleg Kamerer első hivatali évének végéig fennállt. Az a tény, hogy a magyar király nem tartózkodott az országban, kétségkívül Kamerer malmára hajtotta a vizet, hiszen így a krakkóiak nem vihették panaszukat Zsigmond elé, vagyis Kamerer Ulrikkal, az urburaispánnal szemben nem igen tehettek semmit, felléptek hát Kamerer Ulrikkal, a kereskedővel szemben. Először vállalkozói hírnevének kívántak ártani, midőn megfenyegették, hogy erkölcstelen eljárása miatt üzleti partnereinél Nürnbergben, illetve Velencében beárulják. A forrásból azonban jól látszik, hogy a nyomásgyakorlás érdekében a hírnévrontásnál komolyabb eszközt is bevetettek, hiszen azt ígérték, hogy amint az urburaispán felhagy újításával, a köztük lévő kereskedelmi kapcsolatok is helyreállnak. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a krakkói polgárok kezében voltak azon olkuszi és trzebinai bányák, amelyek ólomkincsére mint az ezüst kiválasztásához elengedhetetlen segédanyagra Kamererék csurgatókohós vállalkozásának szüksége volt. Valószínűleg a krakkóiak igazi válaszlépése Kamerer újítására az volt, hogy felfüggesztették az ólom eladását a Kamerer-Seiler cég számára, amelynek képviselője, Klaus Kezinger már az 1390-es években Krakkóban tevékenykedett.40 A gazdasági zsarolás célt ért, és Kamerer nem csupán a régi gyakorlatot volt kénytelen visszaállítani, de az új rendszer megszűnése, vagyis 1397 tavasza után vállalkozása is hagyományosabb beszerzési formához tért vissza a réz tekintetében. Egy 1397. október 16-án kelt elszámolás ugyanis arról tájékoztat,41 hogy Kamerer és cége („Ulrich Kamerer und sein geselschat”) 1100 aranyforintért 200 má-ubicumque locorum, ubi nostra requisierit facultas, diligenti conatu volumus tamquam nostrum proprium gubernare.” (ZsO 1,3398.) 38 ENGEL-C. TÓTH 2005, 72. 39 HÓMAN1921, 204. 40 STROMER 1970,110. 41 ACTA IUDICARIA 2931. I8I
