László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Skorka Renáta: A krakkói kereskedők esete az urburaispánnal
KUNY DOMOKOS MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI 20. (2014) 177-183. A KRAKKÓI KERESKEDŐK ESETE AZ URBURAISPÁNNAL1 2 SKORKA RENÁTA A 14. század folyamán a nemcsak diplomáciai, de dinasztikus téren is megélénkülő lengyel-magyar kapcsolatok legfontosabb gazdasági vetülete a nemes- és színesfémbányászat, illetve -kereskedelem területén keresendő. Az Északi-Kárpátokban a század folyamán egységes bányakerület jött létre, amely aranyban, ezüstben, valamint réz- és ólomércben olyannyira gazdag régiónak bizonyult, hogy hoszszabb távon egyszerre látta el megfelelő mennyiségű és minőségű nyersanyaggal a fémipar különböző ágait, továbbá kielégítette az európai kereskedelem, valamint az egyes államok pénzügyi rendszerének szükségleteit és igényeit/ Ehhez az Északi-Kárpátokbeli bányakerülethez tartoztak a Felvidék területén fekvő bányavárosok. Ezek közül aranylelőhelye miatt kiemelkedett Körmöcbánya, az ezüstben gazdag Selmecbánya és a hozzá tartozó bányatelepek, illetve a rézérckészletei miatt Besztercebánya, továbbá a Szepesség területe. Lengyel oldalon elsősorban Krakkó városa játszott fontos szerepet. Krakkó a 14. században több tekintetben is központi szerepet töltött be, a város nemcsak a Lokietek Ulászló (1305/1320-1333) egyesítette Lengyel Királyság székhelye volt, de kulturális és tudományos központként 1364-től otthont adott Közép-Európa második egyetemének is. Krakkó gazdasági jelentősége egyrészt abból fakadt, hogy két jelentősebb kereskedelmi útvonal találkozási pontját képezte. A nyugat-keleti irányú, Nürnberget Lemberggel, illetve a Fekete-tengerrel összekötő, valamint az észak-déli irányú, a Magyar Királyság középső és északi területeiről Torunig, illetve Danzigig vezető kereskedelmi utak ugyanis itt futottak öszsze.3 Krakkó gazdasági súlyának megalapozásához azonban nagyban hozzájárult az, hogy a város közvetlen környezetében gazdag ólomérclelőhelyek voltak. Ezekben az olkuszi és trzebinai ólombányákban folyó kitermelés elsősorban krakkói polgárok érdekkörébe tartozott.4 A több mint 15 ezer lakost számláló lengyel székhely a 14-15. század fordulóján élte vi1 A szerző kutatásait a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjpályázat (BO/00099/12/2) támogatja. A tanulmány a 2012. június 13-án Tatán rendezett történészkonferencián megtartott előadás írott változata. 2 STROMER 1973-75, 85-86; STROMER 1968, 647, 652; MOLENDA 2001,41. 3 BACZKOWSKI2002,15. 4 STROMER 1968, 652. 5 Az 1396. október 2-án történt eseményről két feljegyzés is született, mindegyikük lényegében ugyanazt rögzítette, csak az első bejegyzés, amelyet később áthúztak, vagyis töröltek, részletesebben és párbeszédes formában adta elő Kamerer Ulrik magyarázkodását, rágkorát, ebből az időszakból maradt fenn a krakkói tanács vezette városkönyvben az a feljegyzés, amely a magyar gazdaságtörténetírás figyelmét eddig elkerülte, pedig nem csupán a lengyel-magyar gazdasági kapcsolatok figyelemre méltó epizódjáról tájékoztat, de a forrás betekintést enged a magyar pénzügyigazgatás működésének eddig ismeretlen részleteibe is. A városkönyvi bejegyzés szerint 1396. október 9-én a Magyar Királysággal rendszeres gazdasági kapcsolatot ápoló krakkói kereskedők városuk tanácsosaihoz fordultak,5 hogy panasszal éljenek a nürnbergi származású Kamerer Ulrikkal szemben. A beszámoló szerint a Luxemburgi Zsigmond magyar király (1387—1437) szolgálatában álló, urburaispáni és harmincadispáni teendőket ellátó („der des konigis von Ungern urbern und dreysigsten ynne hűt”) nürnbergi nem csupán megemelte a harmincadot („dy dreysigisten irhoet hette”), de szakítva az eddigi gyakorlattal, egy korábban példa nélkül álló új és álnok rendszert vezetett be Magyarországon. Eddig ugyanis — részletezik a korábbi praxist a krakkóiak - a Magyarországról távozni kívánó kereskedők ellenőrzése úgy történt, hogy a becsületes kamaraispánok, akik Kamerer Ulrikhoz hasonlóan az urburaispánságot is kezükön tartották, a harmincadhivatalokban saját embereikkel és szolgáikkal várták a kereskedőket, vizsgáltatták át azok áruját, s ha tiltott árut találtak náluk, elvették tőlük; amit azonban megengedett volt exportálni, azzal a kereskedő továbbállhatott. A számukra kiheverhetetlen károkat okozó, Kamerer nevéhez köthető újítás lényegéről is tájékoztatnak a krakkóiak. Eszerint Kamerer megállapodást kötött a magyarországi urakkal („lantherren”), s rájuk bízta a kereskedők átvizsgálását azzal, hogy ha rezet és ezüstöt találnának valamelyiknél, azt vegyék el, és meghatározott öszszeg fejében adják át neki.6 Márpedig - magyarázzák a másik viszont pontosabban rögzítette a krakkói kereskedők válaszlépéseit Kamererrel szemben. Mindkét feljegyzést 1398. január 5-én vezették be a városkönyvbe, valószínűleg azért, mert az utána következő 1398. március 8-i bejegyzésnek, amelyben utalásképpen szó esett a Kamerer Ulrikkal történt megállapodásról, kívántak az előzmények bemutatásával jogi háttérrel szolgálni. „Alzo das di lantheren, di do siczczin in Ungern, zullin bezuchin den koufman ume silbir und um kuppir, (...) wenen her eyn gedinge gemacht hat mit den lantherren, was se silbirs adir kuppirs nemen dem koufmannne, daz sulden se antwortin Ulrichen Cammerer ume eyn genant gelt.” (MMAe IV, 169.) 177
