László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
László János: Fejezetek a Bakonyalja régészeti-történeti múltjából. I.: Súr
FEJEZETEK A BAKONYALJA RÉGÉSZETI-TÖRTÉNETI MÚLTJÁBÓL L: SÚR szinte a település egész külterületét érintette. Az eredeti, erdővel borított részek csak a faluközponttól északra és keletre maradtak meg, a többi területen már a szántóföldi művelés a meghatározó, ezért az ismert régészeti lelőhelyek is főleg ezekre a részekre koncentrálódnak. Az erdők csökkenésével a nagy lejtőszögű területeken jelentőssé vált a talajerózió. Szemléletes példa erre a 2010. évi nagy esőzések után a településtől délre, a Pogánysánc mellett keletkezett, nagy és mély, kimosott árokrendszer, amely a világűrből készült felvételeken jelenleg is jól látható. A TELEPÜLÉS RÉGÉSZETI MÚLTJA (KUTATÁSTÖRTÉNET) Mint a bevezető részben is szerepelt, sem a környék, sem a település maga nem büszkélkedhet régészeti kutatásokból fakadó, jelentős tudományos eredményekkel. Míg a 19. század végén sorra alakultak az országban a különböző múzeumi és (ezzel az idő tájt szinte egyet jelentő) régészeti egyletek, ezek gyűjtőtevékenysége - talán földrajzi távolságuk okán is - lényegében nem érintette sem a szomszédos falvakat, sem Súrt. A 19. század második felében a magyarországi régészetben meghatározó jelentőségű volt a tudományág iránt hatalmas érdeklődést mutató, elhivatottságot érző, jóllehet más irányú végzettséggel rendelkező tudós emberek tevékenysége. Témánk szempontjából a legkorábbi feljegyzés a magyar régészet atyjaként emlegetett Rómer Flóris tollából született 1860-ban. „A Bakony” című olvasmányos és lebilincselő stílusban megírt munkájában megemlékezett súri kirándulásáról is: a látogatás során a helyi evangélikus lelkész, Turcsányi Gyula római kori érmeket mutatott neki. Az leírásából azonban már nem derült ki, hogy mindezt a település határában találták, vagy esetleg máshonnan került oda.8 Veszprém vármegye északi és Győr vármegye déli részén kifejtett tevékenysége miatt egy másik személyről is meg kell emlékeznünk, Miháldy Istvánról, a közeli „Bakony-magyar és német Szent László” plébánosáról, később espereséről. 1865-től több helyszínen folytatott ásatást, ezeket precízen dokumentálta, mindenről feljegyzéseket készített, ezzel a század második felének meghatározó szakmai tekintélye lett a környéken. Tevékenysége azonban Súr területét nem érintette, köszönhető ez talán annak, hogy abban az időben a faluban nem kerültek elő sem embercsontok, sem olyan edények, edényegyüttesek, amelyek Miháldy figyelmét ma8 RÓMER i860,91-92. 9 MITHAY1978,13. (Miháldy-gyűjtemény I/169.) 10 LDM Szerzeményi napló I. kötet 4697. 11 LDM Szerzeményi napló I. kötet 5004. 12 22792/X 94 körrendelet. 13 Szükséges felhívni a figyelmet arra, hogy az alispáni szándék, bármennyire is előremutató volt, esetenként megbicsaklott az alsóbb szinteken, ahol már nem feltétlenül a történelem és a múlt iránt fogékony embegukra vonhatták volna. Kőeszközleltárában egy kőeszköz szerepel Súrról.9 A későbbiek során innen hosszú ideig csak szórványleleteket szolgáltattak be múzeumoknak, például a Magyar Nemzeti Múzeumnak, amely már ekkor is országos gyűjtőkörrel rendelkezett. Zatkalik János csernyei evangélikus tanító például középkori nagy vaskulcsot, valamint egy őskori „merítőedényt” ajándékozott a közgyűjteménynek 1899-ben, mindkettő Csatárpusztáról származott. Pár évvel később, 1921-ben Brenner Ferenc adományozott egy római kori trombitafejes fibulát, amelynek származási helye szintén Súr volt. A vármegye múzeumába, a veszprémibe szintén elvétve került be leletanyag. Ringeiszen Rezső egy római ezüstpénzt10 adott át 1916-ban, Dornyai Béla pedig 1918. július 26-án gyűjtött egy római bronzfibulát,11 egyik esetben sem ismerjük a pontos lelőkörülményeket, s a lelőhellyel kapcsolatos információkat is fenntartásokkal kell kezelnünk. Ezzel párhuzamosan 1894-ben - a vármegyére vonatkozó régészeti, történeti és néprajzi ismeretanyag pontosabb megismerése céljából - alispáni utasításra kérdőíveket küldtek szét a vármegye településeire,12 amelyben a községi elöljáróknak össze kellett gyűjteni a településről rendelkezésre álló információkat, s ezeket a lapokat vissza kellett juttatni a vármegyei elöljáróknak. Ha megvizsgáljuk azt, ki is volt akkortájt Veszprém vármegye alispánja, már korántsem tűnik annyira meglepőnek és szokatlannak ez a szándék: a történész-oklevélkutató Véghely Dezső töltötte be ezt a tisztséget 1897-ben bekövetkezett haláláig. Tudós ember lévén szükségét látta annak, hogy a vármegye településeinek múltja és hagyományai összegyűjtésre és megörökítésre kerüljenek.13 Pár évvel később, 1903-ban a veszprémi múzerek töltöttek be pozíciókat. Erre abból lehet következtetni, hogy a kérdőívek kitöltése nem volt zökkenőmentes, mint például Aka esetén, ahol Makkai József (súri) jegyző arra hivatkozott, mivel „a legcsekélyebb érdekes vagy fontos adatot találni nem tudott”, nem akarta „a kérdőívet majdnem üresen beküldeni...” (3. kép) (LDM Régészeti Adattára: 5321) Itt mondok köszönetét S. dr. Perémi Ágotának, hogy a Laczkó Dezső Múzeumban rendelkezésre álló adattári anyagot megismerhettem. lói
