László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 20. (Tata, 2014)
Balogh Csilla: Az avar kori gúlacsüngős fülbevalók
BALOGH CSILLA nagyobb számú Kárpát-medencei előfordulása alapján nagyon valószínű, hogy helyben készültek, de készítésük nem csak a Maros környékén tevékenykedő ötvösökhöz kötődik. A hajdúböszörményi fülbevaló eltérő technikai részletei alapján az álcsatos körhöz kapcsolható, azokkal egy műhelyben/mester által készülhetett. A szerényebb kivitelű, talán Kisújszállás környékéről a Magyar Nemzeti Múzeumba került függők ennek utánzatai, egy „vidéki” mester készítményei. Az alibunari függőpár feltehetően a dunai limes mentén működő egyik ötvösműhelyből kerülhetett ki. A fülbevalótípus Kárpát-medencei készítésének bizonyítékaként a kunszentmártoni ötvössír préselőmintájára (5. tábla 1) való hivatkozás nem feltétlenül helytálló, ugyanis a préselőtövön csak az ismert Deszk-típusú fülbevalóknál sokkal kisebb gúlát lehetett készíteni. Ugyanakkor a Taman-félszigetről származó közeli analógiája, valamint a típus néhány keleti, az Avarföldiekkel egyidős párhuzama (10. tábla 1-5) felveti annak a lehetőségét is, hogy a Szegvár-típushoz hasonlóan ezt a típust, leginkább а В és C változatokat az avarok már a Kaukázusban megismerték, s az Avar Kaganátusban készült darabok azok utánzatai, amelyeknél a kőbetéteket és a filigrándíszeket préseléssel utánozták. Az A változat azonban helyben alakult ki. A Kárpát-medencében rövid életű fülbevalótípussal ellentétben a Kaukázus környékén hosszabb ideig volt használatban (Glodos és Djurso 248. sír), és férfiak is viselték. A fülbevalók szegényes kísérőleletekkel (monochrom és rátétdíszes gyöngyök, préselt, kerek boglár, bronz lánc, szűrőkanál, ecsettubus) kerültek elő, de ezek közelebbi vizsgálata a típus 7. század második negyedére való keltezését mutatták. A gúlacsüngős fülbevalók között a legnépesebb csoportot (17) a női sírokból származó, párosán viselt Szentendre-típusú függők alkotják, amelyeknek oldallapjain a cellarendszerek kompozíciója alapján három változatot különítettünk el, ezek mellett a Deszk-G, 15 sír darabját egyedinek találtuk. A változatok területi elkülönülést nem mutatnak. A fülbevalók elterjedésében a Duna-kanyar—Pesti-síkság és a Köröstől délre, a Tisza bal oldala mentén jelentkezik koncentráció. (16. kép) A fülbevalótípust a kevés Kárpát-medencén kívüli analógia (10. tábla 6-9) ellenére helyi készítménynek tartjuk. Általában szegényes mellékletű sírokból származnak. Kísérőleleteik vizsgálatával a legkorábbi, a 7. század első harmadára tehető daraboknak a deszki, a peszéradácsi és a szegvár-oromdűlői 870. sírok függőjét találtuk. A peszéradácsi függő kompozíciója alapján egy csoportba tartozik a rábapordányi, 379 ORMÁNDY1995,163, 7. kép. 38oBÓNA 1980,39-42; GARAM1988,149. alibunari és egy további, ismeretlen lelőhelyű függővel, de azokkal mégsem egy kronológiai horizontba sorolható. Az utóbbiak a cellákban megjelenő rekeszutánzatok és a Rábapordányból származó, Mezőszilas-típusú csüngő alapján a 7. század középső harmadára tehetők, s a Szentendre-típusú fülbevalók legfiatalabb képviselői. A szentendrei 2. sírból származó függőt a kísérőleletek között lévő, keltező értékkel bíró, kétszeresen összetett monochrom gyöngy alapján nem tartjuk korábbinak a 7. század második negyedénél. A gúlacsüngős fülbevalók között a leghoszszabb életű a Szentendre-típus volt, valószínűleg a többihez képest nagyobb száma ezzel hozható összefüggésbe. A két egyedi gúlacsüngős fülbevaló közül részletesebben a kundombi 262. sír függőjét (5. tábla 7-8) tudtuk vizsgálni. Préselt, áttört karéjos díszítésének Avarföldi és keleti analógiái alapján kelteztük a 7. század második negyedére. A gúlacsüngős fülbevalókon belül Ormándy János egy fejlődési sort állított fel, amelyet a forma egyszerűsödése jellemez.379 Legkorábbinak tartotta a Szegvár-típusú darabokat, korábbi kutatókra hivatkozva380 ezek feltűnését az avar honfoglalástól 600 tájáig keltezte. Valószínűsítette, hogy ezekkel párhuzamosan jelen volt a Szentendre-típus készítése és használata, amelyeket alapvetően a szentendrei 2. sír alapján a 6. század vége és a 7. század első két évtizede közötti időszakra keltezett, legkésőbbi sírba kerülésükkel — a peszéradácsi lelet és H. Tóth Elvira keltezése alapján381 — a 7. század közepéig számolt. Ugyanakkor a Deszk-típus divatját, amelyet a Szegvár- és a Szentendre-típus elemeiből kialakuló, Kárpát-medencei típusnak tekintett, szintén egyidősnek tartotta a Szentendre-típuséval. A legkésőbbieknek az öntött bronz darabokat (néhány tömör, pont-kör díszes és üvegbetétes példányt felsorolva) határozta meg, amelyek szerinte a Deszk-típus elemeit felhasználva, azok utánzataiként értékelhetők. Megjelenésüket a bizánci aranybeáramlás lecsökkenésével hozta kapcsolatba. Ezek sírba kerülésével a 7. század második felében számolt. A típusonkénti vizsgálataink ezt a fejlődési sort egyáltalában nem igazolták. Az öntött és a lemezes gúlacsüngős fülbevalókat csupán közös formai előképeik kötik össze, de külön utat bejáró, eltérő típusokról van szó. A legnagyobb tévedés az öntött bronz példányok a fejlődési sor végére kerülése általi késői keltezése. A lemezes gúlacsüngős fülbevalók közül a Szegvár- és a Deszk-típussal az avarok már a Kaukázus környékén megismerkedhettek, de ez utóbbinak az A változata csak a Kárpát-medencében alakult ki. A Szegvár-típusúak legkisebb és egyben legkorábbi da-381H. TÓTH 1984,17. 134
