László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 19. (Tata, 2013)
Régészeti feltárások Komárom-Esztergom megyében 2012-ben
RÉGÉSZETI FELTÁRÁSOK 2012-BEN talmazó gödröt valószínűsített. A geofizikai felmérések alapján nemcsak a mauzóleum hitelesítő feltárását, hanem az épület környékének és a dombtető északnyugati részének a kutatását is érdemesnek tartottuk. A feltárási munkák előkészítése a geodéziai hálózat kitűzésével kezdődött, amely a dombtető teljes hosszában, a lelőhely minden megkutatni szándékozott területét érintette. A Total Station mérőállomással felmért rendszert a helyi geodéziai referenciaponthoz is hozzákötöttük. A lelőhely északnyugati végében kimutatott elektromágneses anomáliák tisztázására egy 30x40 m alapterületű felületet tűztünk ki. A mauzóleumnál és közvetlen környékén pedig egy északnyugatra tájolt, 20x15 m-es felületet nyitottunk, amelyet 5x5 m alapterületű szelvényekkel tovább osztottunk. Bronzkori telep: A lelőhelytől északnyugatra, a dombvonulat magasabban fekvő gerincén fekszik a Quadriburg I. lelőhely nagy kiterjedésű, kora bronzkori (hatvani kultúra) földvára. Ehhez a földvárhoz tartozhatnak, azzal egyidősek lehetnek a Quadriburg III. lelőhely 2012 során megtalált őskori objektumai. A lelőhely északnyugati végében a magnetométeres és a radarfelmérés által kimutatott, nagy területen szóródó anomáliák tisztázására három párhuzamosan, egymástól 8 m távolságra futó, északnyugat-délkeleti irányú kutatóárkot jelöltünk ki (K1-3). A kutatóárkok egységesen 2 m szélesek és 30 m hosszúak voltak, hogy a teljes anomáliás területet átfogják. A kutatóárkokban a 15-20 cm vastag felső humuszréteg gépi eltávolítása után - bár a modern kori szőlőművelés helyenként ennél jóval mélyebb szinteket is megbolygatott - a feltárást kézi erővel folytattuk. A Ki és K2 kutatóárkokban egyegy (4. és 1. objektum), a K3-ban hat (1-3, 5-8. objektumok) bronzkori gödör alját sikerült feltárnunk. A gödrök átmérője 95 és 214 cm közt változott, megmaradt mélységük pedig 10 és 35 cm közt volt. (A gödrök sekély volta és a humuszréteg vékonysága arra utal, hogy az ős- és a római kor között a dombtető felszíne erősen erodálódott.) A gödrök csak paticsdarabokat és díszítetlen kerámiák töredékeit tartalmazták. A három 30 m hosszú kutatóárok feltárását és dokumentálását követően a K3-as kutatóárkot meghosszabbítottuk a lelőhely délkeleti végéig, egészen a domb pereméig. Az így bővített kutatóárok metszette a mauzóleum közelében jelzett nagy kiterjedésű elektromágneses anomáliát is. Az árokban az északnyugati feltárási területtől keletre a löszben nem mutatkozott semmiféle régészeti jelenség elszíneződése, azonban egy további bronzkori gödör került elő közvetlenül a 3. századi szórt hamvas sír alatt (lásd alább). A római temető: A feltárás leglátványosabb leleteit a dombtetőn elhelyezkedő, Kr. u. 2. századtól a 4. század közepéig/végéig használt császárkori temető eredményezte. A temetőben a 4. századi mauzóleum mellett egy előzetesen a 2. századra keltezhető kocsisír, egy 3. századi szórt hamvas temetkezés, valamint egy késő római sír feltárására nyílt lehetőségünk. Ezek rövid ismertetésében a kronológiai sorrendet követjük. A császárkori kocsisír: Az ásatás tervezett utolsó napjaiban került sor a jelentős fémtárgyakat jelző, nagy átmérőjű elektromágneses anomália tisztázására. Figyelembe véve a településen és a körül zajló II. világháborús harci tevékenységet, a jelenség akár lőszer vagy harceszköz maradványa is lehetett. A tűzszerészeti vizsgálat során azonban ezek helyett egy szabályos körívben futó vassín került napvilágra. Erről gyorsan kiderült, hogy egy kerékabroncs, amely vagy kelta vagy császárkori kocsisírt feltételez. A Mráv Zsolt vezetésével megindult, július 6-tól 19-ig, majd szeptember 22-től 26-ig tartó régészeti kutatás az utóbbi lehetőséget igazolta. A feltárás során a legnagyobb problémát a homogén, löszös altalaj jelentette, mivel ebben sírgödör betöltésének elszíneződése nem látszott. A lovak kocsihoz viszonyított helyzetét nem ismerve első lépésben a kocsi feltárását végeztük el. E célból az előkerült kerékabroncsokra és ezáltal a kocsi hossztengelyére tájolva egy 2,5x3,5 m nagyságú szelvényt nyitottunk (VIII. szelvény). Az ismeretlen nagyságú gödörbe egy négykerekű, rögzített szekrényű római utazó kocsit helyeztek. (8. kép) A sír sajátossága az, hogy a kocsit útra készen, felszerelt kerekekkel temették el. Ennek az eltemetési módnak köszönhetően a kocsi vasalásai és alkatrészei eredeti pozíciójukban őrződtek meg. A sír fogatos járműve ezek alapján egy gyorsabb közlekedésre alkalmas, elegáns futókocsiként rekonstruálható, amelynek alvázhoz tartozó szerkezeti elemeit a kocsikovács barokkos indaspirálokkal díszítette. Egyéb keltező értékű lelet (például bronzedények) híján, a minden (bronz)díszítést nélkülöző kocsi típusa alapján a sír post quem a Kr. u. 2. század közepére, esetleg második felére keltezhető. A 8 m hosszúra bővített szelvényben a kocsitól északkeletre, közvetlenül az elé befogva kerültek elő az igás lovak vázai. (9. kép) (A bővítmény a X. szelvényszámot kapta.) A sokkal gyakoribb kettes fogatolás helyett négyeset találtunk, egymás mellé fogott kocsilovakkal. Néhány korabeli ábrázolásról ismert volt ezt a fogatolás, de régészetileg csak a sárisápi sír feltárásával sikerült alkalmazásukat igazolni. Megtaláltuk a négyes fogathoz tartozó, bronz szárvezető karikákkal ellátott fa jármot is, az elsőt ebből a típusból. Köszönhetően a bronz szárvezetők korróziójának, a fa járom egyes részei kivételesen ép állapotban őrződtek meg. A lovak mellett négy egymásra fektetett vadászkutya csontváza feküdt. További kutatást igényel a kocsihoz tartozó halott sírjának azonosítása, ha volt egyáltalán ilyen. A császárkori kocsis temetkezéseket elsősorban az Északkelet-Pannoniában lakó, kelta Eravisci elitjéhez köthetjük. Sárisáp azonban a szomszédos azalus törzs területén, a 177
