László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 19. (Tata, 2013)
Perger Gyula: Tatai harangláb (dokumentumok a Tóvárosi harangláb történetének két fejezetéhez)
TATAI HARANGLÁB (DOKUMENTUMOK A TÓVÁROSI HARANGLÁB TÖRTÉNETÉNEK KÉT FEJEZETÉHEZ) „Főtisztelendő Plébános Úr! F.(olyó) hó 8.-án kelt megkeresésére válaszolólag van szerencsém a következőkről értesíteni. A hitközségek sem adótól, sem illetéktől nem mentek feltétlenül, hanem csak bizonyos tárgyakra. így a templom és iskola, adó- és illetékegyenérték-mentes. A templomföldek adókötelesek. A templomnak és hitközségnek szánt hagyományok vagy azok nevében kötött vételi ügyletek illetékkötelezettsége nem egészen határozott, némelykor a pénzügyi hatóságok megállapítják az illetékmentességet, némelykor nem. A velem közölt fizetési meghagyás ellen felebbezni lehet birtokon belől, vagyis az illeték lefizetése nélkül, ha a meghagyás kézbesítésétől 30 nap még nem telt el; és birtokon kívül, vagyis az illeték lefizetése mellett, ha a meghagyás kézbesítésétől meg 90 nap nem telt el. A felebbezés szövegét itt közlöm; ha a fentebb jelzett határidők még el nem teltek, szíveskedjék ily értelemben a felebbezést aláírni s az adóhivatalnál benyújtani. A 3. darab iratot mellékelve visszaküldöm. Győr, 1904. július 13. Szíves üdvözlettel készségese: Dr Korn János” A HARANGLÁB SORSA Alig egy évtizeddel a harangtorony egyházi kezelésbe vételét követően megkérdőjeleződött annak eredeti funkciója is. A tanfelügyelőség - az elemi iskola gondnokságának kezdeményezésére - arra kérte a „tulajdonos képviselőjét”, hogy a haranglábat távolítsa el az iskola közeléből. „Nagyságos és főtisztelendő Mohi Adolf dr. apát-esperes plébános úrnak mint a tóvárosi rám. (ai) kathjolikus) hitközség elnökének Tata. A tóvárosi állami elemi iskola gondnokságának előterjesztésére tisztelettel megkeresem Nagyságodat, hogy tekintettel arra, miszerint a tóvárosi állami elemi iskola közvetlen közelében levő harangláb nemcsak hogy megbontja az iskolai épület és az előtte levő tér kellemes összhangját, de főleg mivel a folytonos harangzúgás a tanításra nagymértékben zavarólag hat, méltóztassék a fentiekre való tekintettel lehetőség szerint módot találni arra, hogy ezen harangláb egy más alkalmasabb helyre helyeztessék át, ahol szerepét ép oly mértékben betölti, mint most a nélkül azonban, hogy a fenti hátrányok továbbra is fennmaradnának. Nagybecsű intézkedéséről méltóztassék a kir. (ályi) tanfelügyelőséget értesíteni. Komárom 1913. évi április hó 21-én A kirjályi) tanfelügyelő /1.(elvett) Kemény Árpád kir.jályi) s.(egéd) tanfelügyelő.20 Ettől kezdve az ügy az érdekelt felek és a bürokrácia minden szintjét bejárva 1914 áprilisáig folytatódott. „Tekintetes Közigazgatási Bizottság! A tóvárosi állami elemi iskola gondnoksága nevében és megbízásából azon tiszteletteljes kéréssel fordulunk a Tekintetes Közigazgatási Bizottsághoz, Komárom megye királyi tanfelügyelője szárazpecsétes papíron, 721/1913. iktatószám alatt. (GyEL Mohlmiszerint a tóvárosi rom.(ai) /cat/i.(olikus) hitközséget utasítani szíveskedjék, hogy a tulajdonát képező, az állami elemi iskolától alig néhány méternyire álló haranglábot onnan távolítsa el. Ezen tiszteletteljes kérelmünk benyújtására az szolgáltatott okot, hogy a harangok zúgása zavarja, sőt az emeleti részekben majdnem lehetetlenné teszi a tanítást. El kell ugyan ismernünk, miszerint a rám.(ai) kath. (olikus) hitközség ismerve ezen kellemetlen állapotot, teljes jóakarattal azon van, hogy a harangozás lehetőleg oly időben történjék, mikor nincs előadás; csakhogy ez - különösen ha egy napon több temetés is van, - nem mindig sikerül. Ily alkalmakkor azután a tanítók érdemleges munkát az iskolában nem végezhetnek, mert a harangzúgás a tanulók figyelmét leköti, azt az alig hallható előadástól elvonja s így előmenetelüket hátráltatja. Ez az ok indította a gondnokságot arra, hogy szavát felemelje; nem akarja ugyanis, hogy egy szépen fejlődő kultúrintézmény munkaképessége ily csekély ok miatt károsan befolyásoltassék. Midőn tiszteletteljes kérelmünket megújítjuk és azt jóakaró figyelmükbe ajánljuk, maradunk a Tekintetes Közigazgatási Bizottságnak kész szolgái Tóváros 1913. június 22.én Fittler Sándor sk. elnök., Kaptay József s. k. gon d n. (ok) jegyző”21 „Komárom vármegye közigazgatási bizottságától. 1188/kb. 1913. sz. Tárgy: A tóvárosi állami elemi iskola gondnokságának kérelme a haranglábnak áthelyeztetése tárgyában. HATÁROZAT. A tóvárosi állami elemi iskola gondnokságának kérvényét a melyben az állami iskola közvethagyaték) Másolat. GyEL 6036/1913. 121 ! f