Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 18. (Tata, 2012)
Fórizs István et al.: A brigetiói üveggyártó műhely néhány jellemző üvegleletének műszeres analitikai vizsgálata
Fórizs István-Dévai Kata-Tóth Mária-Nagy Géza-May Zoltán Ugyanezt a homályosítót sikerült kimutatni a Br- V-9 (4. táblázat) opak világoskék üvegtöredékben, amely szintén gyártási műhelyhulladék. Ennek a mintának további érdekessége az, hogy a benne azonosított másik kristályos fázis szodalit, (4. táblázat) egy nátrium-alumino-szilikát, amelynek színe kék, tehát ez is adhatja a színt, ugyanakkor eddig nem párhuzama ennek a színezési módnak. Megjegyezzük továbbá, hogy a kalcium-antimonát homályosítóként történő alkalmazása az opak kék (türkiz) üveg előállításánál valószínűleg általános volt az ókorban, hiszen a viszonylag kevés archeometriai vizsgálat mindegyike a kalcium-antimonátot azonosította homályosítónak.15 Ugyanilyent használtak például a 2-5. századi, a Római Birodalmon belül viszonylag közel elhelyezkedő Aquileában föltárt opak kék mozaikkockák gyártói is.10 A sárga gyártási műhelyhulladékot (Br-V-8) (1. táblázat) röntgen-diffrakcióval vizsgálva színező-homályosító fázisnak az ólom-antimonátot azonosítottuk. (4. táblázat) A Br-V-11 minta sárga szálrátét díszének röntgenfluoreszcencia vizsgálata kiemelkedően sok ólmot és antimont mutatott ki, (5. táblázat) utalva arra, hogy valószínűleg ebben a mintában is ólom-antimonát a színező-homályosító. Mindezek megerősítik azt a feltételezést, hogy a sárga opak üveg előállításához ólom-antimonátot használtak Brigetióban, hasonlóan a Római Birodalom más részeihez.1 Habár további műszeres analitikai vizsgálatok elvégzése szükséges, már az eddigi eredmények is alátámasztják a régészeti feltételezést, hogy az üveggyöngyök és a szálrátétes díszítésű kelyhek egyaránt az itteni műhely termékei, amelyekhez színezőanyagul ugyanazt az adalékot használták fel. A műhelyből származó opak üveganyag vizsgálata a jövőben még számos érdekes eredményt hozhat a fent említetteken túl. Fő- és mellékelemek Minta/% Si Al Ti Fe Mg Ca Na K Mn p Cl Sb Br-V-i/a-i - fehér kéreg 13,00 4,37 0,29 3,37 1,38 6,77nem mért 1,07 0,09 0,31 0,13 0,09 Br-V-i/a-2 - fehér kéreg 15,08 4,42 0,28 2,57 2,05 5,86 nem mért o,790,11 0,39 0,10 0,12 Br-V-i/a-3 _ zöld üveg 26,08 4,55 0,05 1,30 0,00 3,22 nem mért 1,30 0,78 0,00 0,45 0,16 Br-V-2/a - fehér 21,62 5,58 0,10 2,33 0,92 2,58 nem mért 2,37 0,00 0,15 0,06 3,67 Br-V-10 - fehér 23,29 5,38 0,11 3,54 0,81 3,23nem mért 0,35 0,00 0,24 0,14 2,69 Br-V-11 - sárga dísz 20,69 7470,08 9,10 1,31 2,40 nem mért 1,05 0,11 0,37 0,16 0,73 Nyomelemek Minta/ppm Ba Sn Nb Zr Sr Rb As Pb Zn Cu Cr Br-V-i/a-i - fehér kéreg 472,6 152,1 10,8 184,0 260 22,3 0,0 108,1 232,5 0,0 165,6 Br-V-i/a-2 - fehér kéreg 486,5 144,3 0,0 107,8 276,4 26,2 0,0 35,9 213,9 0,0 165,0 Br-V-l/a-3 - zöld üveg 486,9265,2 0,059,1 368,7 12,1 0,0 86,7 159,4 0,0 0,0 Br-V-2/a - fehér 0,0522,4 0,0 55,5 303,40,0 176,2 116,0 218,4 0,0 0,0 Br-V-10 - fehér 0,0763,3 0,0 65,8 372,1 6,8 145,8 190,6 224,8 660,5 192,3 Br-V-11 - sárga dísz 488,91226,0 0,0 0,0175,3 0,0 6459,0111565,5 218,3 0,0 0,0 5. táblázat: A röntgen-fluoreszcencia elemzéssel meghatározott fő-, mellék- (%) és nyomelemek (ppm) Table 5: The major, minor (%) and trace (ppm) element contents of selected samples determined by X-ray Fluorescence Analysis ÖSSZEFOGLALÁS A Brigetio lelőhelyről előkerült üvegleletek közül kiválasztott tárgyak műszeres analitikai vizsgálata alapján a következő megállapításokat tehetjük:- Egy üvegminta erdei üveg, amely valószínűleg az újkorban készült, és véletlenül keveredett a római kori leletek közé. l6 SHORTLAND 2002; LAHLIL et al. 2010; TURNERROOKSBY1961. LAHLIL et al. 2010. 112 TURNER-ROOKSBY 1961; GREIFF-SCHUSTER 2008.