Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 17. (Tata, 2011)

Lakatos Bálint: Haag, Mrakes, Cuspinianus és Hellianus. A német és francia követek tárgyalásai a magyar elittel az 1510-es tatai országgyülés idején

A NÉMET ÉS FRANCIA KÖVETEK TÁRGYALÁSAI A MAGYAR ELITTEL AZ I5IO-ES TATAI ORSZÁGGYŰLÉS IDEJÉN

volt egy másik udvarban, ezért szüksége volt az ura által kiállított megbízólevélre (litterae credentiales, Kredenzbrief), amellyel a tárgyalópartnerei előtt igazolni tudta kilétét. Megbízólevélből általában többet állítottak ki, egyrészt a fogadó uralkodóhoz, másrészt szükség szerint kollektiven az ország rendjeihez, harmadrészt pedig a fogadó állam legfontosabb politikai szereplőihez címezve. Ezt a fogadó fél általában joggal várta el.10 * Ezért hangsúlyozta például Haag az összegző jelentésében, hogy Buzlai Mózes udvarmesterrel a pécsi püspök tanácsára mégis tárgyaltak, pedig nem volt neki szóló megbízólevelük,“ vagy emeli ki Pasqualigo, amikor először találkozott össze Gosztonyi János győri püspökkel a ferences kolostor kertjében, titkárát gyorsan a szállásra küldte, hogy hozza el a püspöknek szóló megbízólevelet.12 13 A misszió kezdetét általában a követ bemutatkozására szolgáló királyi audienciától, azaz a megbízólevél itt megtörténő bemutatásától számították.M A követ munkájához szükséges volt egy feladatát megszabó követutasítás (instructio, Instruktion) és leginkább a tárgyalás lezárására, a szerződés megkötésére jogosító felhatalmazás (procuratio vagy mandatum) is.14 A követutasítást a misszió alatt esetlegesen küldött kiegészítő vagy módosító utasítások felülírhatták; mandátumot is lehetett a tárgyalások alatt kérni. A tárgyalások folyamán a követ tartozott jelentéseket írni, így folyamatos levelezésben állt megbízójával. Ebből a szempontból a korszak legfejlettebb diplomáciájával Velence rendelkezett, ahol a követek a 15. század végén már átlagosan kéthetente küldtek jelen10 ANDERSON 1993, 32: a rendekhez szóló kollektív megbízólevelet a késő középkorra tartja jellemzőnek. HOLLEGGER 2007,221: más csoportosítást közöl.

“ „Unná wie woll wir kain credennts an hoffmaister der uber e. kay. m. geschryren hat, vied mir der bischoff von Fünffkirchen ich sold mich anstat e. kay. m. aines bevelhs ime guet wort zu geben annemen, das ich mit vleiß thet...” (3. sz., U2r.)

12 PASQUALIGO 8tr (június 10-ijelentése).

13 QUELLER 1967,111-114 (megbízólevél), 194-198 (audiencia és bemutatkozó beszéd). ANDERSON 1993,21.

14 QUELLER 1967, 122-126 (követutasítás), 115-121 (felhatalmazás). A velencei gyakorlat szerint a követnek nincs felhatalmazása a tárgyalások lezárására, ha nem teljes felhatalmazású (plenipotentiarius/procurator). (QUELLER 1967, 122.) Esetlegesen az adott országba való beutazáshoz szükséges volt útlevél is. (QUELLER 1967,129.)

13 KRAVJÁNSZKY1926, 7-12. QUELLER 1967,142-147.

16 QUELLER 1967,142-147. ANDERSON 1993, 23.

17 A francia csapatok 1509. május 14-én Agnadellónál tönkreverték a velencei sereget; az év végéig egy sor várost foglaltak el a császári csapatok is, bár Padovát őszre a velenceiek visszavették. 1510 elejére kiegyenlítettebbek lettek az erőviszonyok, bár Velence továbbra is szorult helyzetben volt. (LAKATOS 2010, 30-31.)

18 Előző tanulmányomban tévesen a flandriai eredetű

Louis d’Hallewin francia királyi tanácsossal azonotéseket (dispacchi). Pasqualigo azonban Tatáról már ennél is gyakrabban, átlagosan kétnaponta jelentett, az országgyűlés ideje alatt pedig naponta több jelentést is írt.15 A követséget egy búcsúaudiencia zárta, amikor a követ megkapta a hivatalos választ (resolutio), általában ekkor került sor a megajándékozására is. Megbízójának a követ feladata végeztével sokszor egy eredményeit és tapasztalatait összegző, zárójelentést írt (ez volt Velence esetében az említett relazioné),16 vagy hazatérve szóban számolt be küldetéséről.

A német és francia uralkodók az 1509. év itáliai hadi eseményeinek tapasztalatai alapján határozták el magukat, hogy követeket küldenek II. Ulászló magyar és cseh királyhoz.17 18 Francia követként Ludovicus Helianus jött szóba, aki I. Miksa császár mellett tartózkodott, és aki a birodalmi rendeket az augsburgi birodalmi gyűlésen Velence-ellenes hadjáratra buzdította, őt egyszerű volt továbbküldeni.lS (A francia király, XII. Lajos, Párizsban március 24-én állította ki számára a megbízóleveleket, illetve a követutasítást, és küldte az ekkor már valószínűleg Augsburgban tartózkodó követe után.)19 Helianus bírta a császár támogatását is: a siker érdekében jelentethette meg I. Miksa nyomtatásban két kiadásban is a francia követnek a birodalmi rendek előtt március 29-én elmondott indulatos szónoklatát — ennek példányaiból nyilvánvalóan a magyar urak kezébe is szántak néhányat.20 A rendelkezésre álló források alapján egyelőre nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a francia követet a császár a saját nevében is megbízta-e vagy

sítottam, lásd: LAKATOS 2010, 33. és 54/31. j. Saját beszédének címlapján (lásd 20. j.) Ludovicus Helianus Vercellensis formában szerepel. Ezt sikerrel Dumesnil azonosította először a piemonti Vercelli városával. (DUMESNIL 1873, 132.) Tilley szerint mindkét jog doktora és költő volt, (TILLEY 1918,181.) aki Nápolybái menekült el a várost visszafoglaló aragón csapatok elől (TILLEY1918,181/53.), ezután került XII. Lajos szolgálatába, és neki ajánlotta „De optimo principe instituendo” című, 1498-1506 között keletkezett munkáját. (Megtalálható a címre keresve a www.europeana.eu honlapon is.) Ismert továbbá egy „De bello reparando adversus Hispanos oratio” című munkája. A szakirodalomban Ludovicus Helianus, Ludovico Heliano, Louis Hélian, Luigi Eliano névalakokban fordul elő.

19 Csak a magyar rendekhez szóló megbízólevél keltét ismerjük, amit az országgyűlés első ülésnapján mutattak be, de a többi megbízólevél is valószínűleg ugyanekkor kelt. (PASQUALIGO 980-991- [június 2-i második jelentésének eleje].) Fordításban is idézem: LAKATOS 2010, 43. A követutasítás megléte a 3. sz. forrás Helianusra vonatkozó részéből következtethető ki.

20 HELIANUS 1510. A március 29-i dátum mindkét kiadás címében szerepel, de Wiesflecker szerint a beszéd április 10-én hangzott el. (WIESFLECKER 1981, 266.) A két kiadás közül az egyik kolofonja május 15-i dátumú, a másik csak az 1510-es évet tünteti fel.

225