Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 17. (Tata, 2011)
Marton Melinda: A mátyusházi ménes története 1824 - 1852
Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 17 (2011) 239-244. A MÁTYUSHÁZI MÉNES TÖRTÉNETE I824-I852 Marton Melinda A 19. század első felében a Habsburg Birodalomban általánossá vált az a nézet, amely szerint az államalakulat nem tartható fenn ütó'képes hadsereg nélkül. A birodalmon belül a hadsereg lóellátását Magyarország természeti adottságaira támaszkodva lehetett a legkönnyebben biztosítani. Ehhez a köztenyésztésben lévő állományt kívánták felhasználni, ez azonban nem felelt meg sem a mennyiségi, sem a minőségi kívánalmaknak. Nem voltak megfelelő lovaink az ország védelmére, gazdaságra, kereskedésre, utazásra, vadászatra és versenyzésre. Ez a helyzet kettős kihívás elé állította a birodalom vezetését, hippológusokat és a főúri ménesek tulajdonosait. A probléma megoldásában meghatározó volt gróf Széchenyi István (1791-1860) munkássága, aki felismerte, a birodalmi, katonai és a gazdasági érdekek összeegyeztetése szükséges ahhoz, hogy a hazai lótenyésztés újra fellendüljön. Meglátta, ahhoz, hogy a köztenyésztésben minőségi változás következzen be, a lakosság többségét be kell vonni a lótenyésztésbe, amelyet angol minta alapján kívánt újjászervezni. 1828-ban megjelent „Lovakrul” című munkájában a hazai lótenyésztés számára megalkotta a követendő programot, megfogalmazta a megvalósítandó társadalmi és egyéni célt. A főúri ménesek feladata a lótenyésztés jobbítása és nyereség elérése volt. A 19. század első felében a ménestartás elsősorban főúri kötelezettségnek számított, a vállalkozói attitűd csak később jelentkezett. A lótartás a legtöbb esetben státuszszimbólum volt és luxuscélt szolgált. Az Esterházyak mátyusházi ménesének (1824-1852) története szorosan összefonódott az utódjaként számon tartott tata-remeteségi ménes (1852-1918) történetével. A tatai ménes jelentőssé válásában meghatározó szerepe volt a mátyusházi ménesnek. A 17. században alapított ménes 1824-ig a Castiglione grófi család birtokában volt. A következő korabeli leírás hiteles képet ad a ménesről: „A Grófné a Mátyusházi pusztán nagy Ménest tart mellnyek számára a legnagyobb pajták, istállók, s a legjobb takarmány rendeltettek. Ez a Ménes nem tsekély betsű, s valóban az ily nemű Hazai Intézetek köztt egy Fő helyet érdemel. Mindazonáltal annak tartása is igen igen költséges, s némünémű tekintetben az ottani Gazdaságnak is ártalmas; mert ezek a lovak dologra egyátallyában nem használtatnak, s még is a jó legelőknek, réteknek egy nagy része s igen sok téli takarmány, nagy tselédszám, sok teres épületek oldoztatnak reájok. Az itt nevelt lovak különösen • GYURIKOVITS1820, 28. 2 ILA-KOVACSICS 1964,266. 3 SZABAD 1957,37-38. szépen formáltak, tartósak, s egy hazabéli igen betses Fajtot képeznek. Nagyon kétséges mindazonáltal még is előttem, hogy a Grófné Asszonyságnak ez a Ménes valóságos hasznot hozzon, s úgy hiszem, hogy állandóságát egyedül az ő igaz liberális gondolkodása módgyának köszönheti.” 1 2 3 A mátyusházi ménes működése alapvető mintául szolgált a későbbi tata-remeteségi ménes számára. A 17. században alapított ménes 1824-ben került az Esterházy-család tulajdonába. Az Esterházyak ifjabb fraknói grófi ágából az utolsó nagy birtokegyesítő Esterházy Miklós (1775-1856) volt. A tatai, pápaugod-devecseri és csákvár-gesztesi uradalmak vezetését 1811-ban vette át. Uradalmainak területe Devecsertől Tatáig 170 000 kataszteri holdat foglalt magába. A háborús konjunktúra időszaka alatt tovább gyarapította a családi vagyont. Birtokaihoz 1824-ben megvásárolta a Castiglione-család értékes, mintagazdaságként működő mezőlaki uradalmát a hozzá tartozó mátyusházi ménessel együtt. Az uradalom vételára 400 000 ezüstforint volt, amelyet a gróf részben készpénzzel, részben adósság-átvállalással egyenlített ki. Az élő és holt felszerelésért további 24 000 ezüstforintot fizetett. Az újonnan vásárolt uradalom területe 1857-es adat alapján 5119 kataszteri hold volt,' melyből a majorságilag használt terület meghaladta az 4216,5 kataszteri holdat.’ A mezőlaki uradalom részei a következők voltak: Külső Asszonyfai Puszta, Kamondi Puszta, Sávolyi Puszta, Mátyusházai Puszta, Kis Mátyusházai Puszta, Tima vagy Simái Puszta, somlvóvásárhelyi szőlő, pápai curialis ház.4 Ezenkívül az uradalomhoz tartozott 29 egész úrbéres jobbágytelek és 23 házas zsellér illetőség is. A mezőlaki uradalom allodiális gazdaságának vezetője a mátyusházi kasznár volt, aki a tatai uradalmi főkormányzó hatáskörébe tartozott.' Mátyusháza adott otthont a mezőlaki uradalomhoz tartozó ménesnek is. Mátyusházán 1824 és 1852 között magyar kancákat párosítottak angol telivér ménekkel. A ménesből kiváló hátas- és kocsilovak kerültek ki. A mátyusházi kasznár a ménesről rendszeres méneskönyvet vezetett, ezek az 1833-1849 közötti időszakból maradtak fenn. 1833 és 1844 között Fittler István, 1845-től 1849-ig Soós Antal vezette a könyveket. A ménest szigorú előírások alapján működtették. Eger György ménesmester javaslata alapján az állatokat külön legelőn, külön őrizet alatt tartották. A ménesbe nem engedtek be idegen lovat, és a gróf ménjeivel 4 MÓL TEL P. 189. II. Számadáskönyvek 637. kötet 137- 152. 5 SZABAD 1957,56. 239
