Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)

Fehér Csaba: Néhány levél a nyelvújítás korából. Kazinczy Ferenc és Döme Károly kapcsolata

Néhány levél a nyelvújítás korából

nem, megelégedhetnének azzal, hogy én magam vallom magamat más részben kevélynek: abban hogy én, mint Arbuscula, nem mindeneknek, hanem csak némelyeknek jav állás át keresem s óhajtóm. Ha én az urat, főtiszt, kanonok úr, e kevesek közé számláltam-e, mutatja az a szíves tisztelet, amelyet én első ismeretségem olta mostanig minden alkalmakban bizonyítottam.”6'

Kazinczy maga is érezte, Döme barátságát az 1794-es események aknázták alá, ezért megkísérelte arról biztosítani Dömét, hogy irodalmi munkásságáról mindig nyíltan, hátsó szándék nélkül és elismerőleg beszélt. Ahogy írja: „Az a figyelem, amelylyel az úrnak versei felől legszorosb barátaim előtt is, hol ittlétünket szabadon hallathatjuk, javallva s álmélkodva szoktam szóllani61 62, az a tiszta javallás, (mely) nem azért tétetik, hogy az úr kedvező ítéletét nyerjem meg - mert hiszen azt az úr nem is tudta, s most hallja először. Amit írtam minap, hogy az úr versei ömlenek, holott az enyimek nehéz munkával vannak pőrölyözve, nem teszi azt, hogy én az úr dolgozásait nem becsülöm.”63

Kazinczy hangsúlyozta azt, hogy nem kívánja Dömét bevonni konfliktusaiba, hanem a kanonokot mint az irodalom barátját szándékozott tájékoztatni az irodalom terén történt eseményekről. Az volt a véleménye, hogy Döme félreértette Kisfaludy művéről írott recenzióját, amely véleménye mellett egyébként mindenkor kiáll. Elismerte, hogy Daykának is voltak „hibás” versei, viszont voltak olyan művei is, amelyeket századok múlva is ismernek és elismernek. Az volt a véleménye, hogy a tudományos vita csak akkor gyalázatos, ha gyalázatosán folytatják. Kazinczy a recenziói körül folyamatosan kialakuló parázs hangulat és az őt ért s véleménye szerint alaptalan támadásokról - utalva az 1794-ben Döme Bossuet-fordítása kapcsán éles hangvételű levélváltásukra - a következőket írta: falijuk meg, főtiszt, kanonok, nem az okozza neheztelésünket, hogy munkáink recenseáltatnak, érezzük mi a recensiók hasznos voltát: hanem az, hogy nem tömjéneztetünk mindég.”64

Sem Döme, sem pedig Kazinczy nem tudott, nem akart közeledni a másikhoz. Világossá vált számukra, hogy ugyanazért a célért dolgoztak, mégis az adott társadalmi keretek között másként képzelték el a nemzeti nyelvi és azon keresztül a magyar kulturális, valamint tudományos élet megújulását, fejlődését. Életútjukat és jellemüket tekintve kis túlzással azt

61 Kazinczy levele Döméhez, 1816. december 22. (EDÉNYI 1857, 495-)

62 Döme a fordítás mellett költészettel is foglalkozott.

Nyomtatásban megjelent mintegy 20-25 verse a

Magyar Múzeumban, az Erdélyi Múzeumban és az

Orpheusban jelent meg. Költeményei döntő többségben

fordításai mellékleteként jelentek meg. Verseit olvasva

az is kiderül, hogy különböző alkalmakból írt. Központi

témájuk a barátság és Isten. (FEHÉR 2000,25-26.)

mondhatjuk, egymásnak opponálva, más-más eszközökkel látták megvalósíthatónak a magyar nyelv és irodalom felvirágoztatását. Kazinczy az irodalmat leginkább az egyháztól, a felekezetiségtől féltette. Vele ellentétben Döme pont az egyházban látta azt az erőt, amely a nyelvműveléssel és főleg a szépirodalommal gazdagítani, erősíteni tudta a nemzetet és az erkölcsöt. A kettejük között kialakult vita alapját is ez a nézetkülönbség adta, és sodorta őket egyre távolabb egymástól. Barátságuk azonban, még ha távolságtartóvá is vált, egészen Kazinczy 1831. augusztus 22-én bekövetkezett haláláig megmaradt.

1817-ben Döme Kolozsvárról visszatért Pozsonyba, ahol 1818-ban olvasókanonokká nevezték ki, illetve megbízták a Szent Imre Papnevelő Intézet igazgatásával.65 Az írást a koronázó városban sem hagyta abba. Meg kell említeni, hogy élénken érdeklődött a közélet, a politikai események, az országgyűlés munkája iránt; főleg, ha azok a magyar nyelvet érintették.

1826. január 20-án a pozsonyi országgyűlés felirati javaslatot hagyott jóvá, amelyben az uralkodó I. Ferenc engedélyét kérte, hogy a törvények a latin mellett magyar nyelven is megjelenhessenek. A felirati javaslat kapcsán fellelkesült Döme a „Bonaparte Napóleon megbukása, vagy sírvers a jacobinizmusra” című költeménye előszavában a következőket írta: „Óh be szerentsésnek tartanálak én tégedet, kis Versezet ha, a sok szebb, jobb, nagyobb között valamennyire te is tudnád azt éreztetni, hogy a mi kellemes keletű nemzeti édes nyelvünk arra a magas gondoskodásra, melylyel a most Posonyban egygyütt lévő Haza-Angyali olly forrón ölelik azt, már tsak belső szép tulajdoniért is valóban igen méltó.”66 * Nem túl gyakori az a munkás életút, amelyről még a kortársak is elismerőleg nyilatkoznak. Nos, Döme azok közé az emberek közé tartozott, akiket még életében elismerésben részesítettek. A Magyar Tudományos Akadémia Döme irodalmi munkásságának elismerése jeléül 1831. február 15-én, mindjárt az első nagygyűlésén57 felvette őt tiszteletbeli tagjai közé.68

Döme Károly hetvennyolc évesen, 1845. május 22-én halt meg Pozsonyban. Toldy Ferenc június 2- án az akadémián tartott gyászbeszédében kiemelte Döme munkásságának jelentőségét. De végignézve Döme pályafutását, fájlalta, hogy a kanonok letért arról az útról, amelyen haladva neve az irodalomtörténet lapjain halhatatlanná vált volna.60

63 Kazinczy levele Döméhez, 1816. december 22. (EDÉNYI 1857, 495 )

64 EDÉNYI 1857, 495-496.

65 FEHÉR 2000,50.

66 FEHÉR 2000,50.

67 TOLDY 1872,124.

68Döme az Magyar Tudományos Akadémia pénztárosi feladatait is ellátta. (FEHÉR 2000,51.)

69 TOLDY 1872,125.

95

■