Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Restaurált tárgyaink
Restaurált tárgyaink mok egymáshoz hasonlóak, a minták felületi bevonatainak kémiai összetétele fő tömegükben egymással megegyező. A vizsgált mintákról készült IR-spektrumokat összevetette a spektrum adatbázissal, és megállapította, hogy a mintákról készült IR-spektrumok elnyelési sávjainak helye és relatív intenzitása hasonló a sellakról készült IR-spektrumok ugyanezen jellemzőihez. Tehát a bevonatok kötőanyagát fő tömegében sellak alkotja. A felületbevonó anyag mikroszkópos vizsgálatát Török Klára végezte. Először kis nagyítású sztereómikroszkóp alatt figyelte meg a mintákat, majd UP223 nevű poliészter gyantába ágyazta azokat. A beágyazott mintákból keresztmetszet-csiszolatokat készített, amelyeket polarizációs mikroszkóp alatt tanulmányozott. Megállapította a rétegszerkezetet, amely a következőképpen alakul: fa hordozóanyag, kétrétegű fehér alapozás, vörös bólusz, ezüstözés vagy metálozás, barna gyantaréteg (sellak), bronzos átkenés. A fafajta meghatározása makroszkopikusan történt, ez alapján megállapítható, hogy hársfából készültek a faragások. Kártevők vizsgálata nagyfelbontású mikroszkóp alkalmazásával történt, de aktív fertőzést nem észleltünk a tárgyon. A megjelenő morzsalék a tárgy szerkezeti bomlásából eredhetett. Az előzetes feltételezéseket igazolták a vizsgálatok, így a felületet borító sötét réteg eltávolításra került. A gyenge szerkezeti elemeket átitatással szilárdítottuk, de epoxigyantás rögzítést csak azok a részek kaptak a stabilitás növelése érdekében, ahol az eredeti fém és fa szerkezeti elemeket másként nem lehetett egymáshoz rögzíteni. Esztétikai kiegészítést csak reverzibilis, korabeli technikával megegyező eljárással készítettünk. A felületi védelmet korabeli recept alapján készített arany- és zaponlakkal láttuk el. A vizsgálatok és kutatások eredményeként megállapítható volt, hogy a csillárt több darabból építették, elemeit egy rúdra felfűzték, 10 karját két helyen rögzítették a tartóalkatrészekhez. Akarókat vas szálból hajlították, és erre kerültek különböző fafaragások (levelek, indák, csigák), majd a két elemet együtt ragasztották a fém vázra. A többi alkatrész hársfából készült faragással, nem aranyozással és ezüstözéssel vonták be, hanem fény és matt arany imitálásával. A fény aranyat polírezüst és aranylakk, míg a matt aranyat metál és zaponlakk alkalmazásával érték el. A későbbi javítások során vastag sellak és bronz festék került a tárgyra. A csillár alkotóelemeire szétszerelése, majd a villamos vezetékeket lebontása után láthatóvá váltak az egyes elemek súlyos sérülései, hiányai. A farészek kezelése során az alkotóelemeket ecsettel leporoltuk, majd megszabadítottuk az idők folyamán belekerült vasszegektől és csavaroktól, gipszdaraboktól. Portalanítás után enyhén nedves tisztítást végeztünk zsíralkohol-szulfát 5%-os vizes oldatának habjával. A felületet borító besötétedett sellak bevonatot Szuper Kromofág oldószerrel, tamponálással távolítottuk el az ezüstözött felületekről, hiszen ez a lakkréteg egy korábbi javítás eredményeként kerülhetett a csillár felületére. A metálozott felületeket acetonos tamponálással tisztítottuk meg a beöregedett sellaktól. (4. kép) A tisztítás után láthatóvá váltak a korábbi javítás nyomai, kiegészítései. Ezek általában beöregedett és besötétedett különböző anyagok voltak, az egyszerű gipsztől a műgyantáig, amelyeket eltávolítottunk a felületről. Konzerváláshoz Wolmanol BX favédő és konzerváló szert alkalmaztunk. A szilárdítást Embaleum LY Hartend akrilbázisú szilárdítószerrel végeztük, míg az instabil fa-fém kapcsolódásoknál Eporezit RB 2/2 és Eporezit T 54 epoxigyanta 4:1 arányú keverékét használtuk. Az epoxigyantás kiegészítést csak oly mértékben alkalmaztuk, ahogy a csillár stabilitása feltétlenül megkívánta. Az esztétikai kiegészítések szintén mértékkel történtek, a reverzibilitás elvét mindig szem előtt tartva. Az apróbb és nagyobb faragási hiányokat az eredeti elemekhez hasonlóan hársfával pótoltuk. (5. kép) A fapótlások eredeti fafelülethez történő ragasztását acetaldehides vizes bázisú (Pálma fa expressz) ragasztóval végeztük. A pótlások és az eredeti fafelületek esetén, ahol hiányzott vagy hiányos volt a krétaréteg, korabeli technikával pótoltuk. Telítő enyvoldathoz nyúlenyv-víz 1:6 arányú keverékét, kőalaphoz nyúlenyv-víz 1:4 arányú keverékét, krétához nyúlenyv-víz 1:6 arányú keverékét használtuk. Kőalaphoz bolognai kréta [CaSO^ - döglesztett gipsz] és enyvoldat 1:7 arányú keveréket, krétázáshoz champagne kréta |Ca(C0J2 - kaolin] és enyvoldat 1:7 arányú keverékét használtuk. Kőalapból 2 réteget, krétából 4 réteget vittünk fel a felületre. A simára csiszolt felületet átecseteltük egy híg 3%-os forró enyvoldattal. (6. kép) Polimentáláshoz Krémer vörös bólusz és 7%-os nyúlenyv keverékét alkalmaztuk az ezüstfüst alá. (7-8. kép) A felületre felvitt ezüstfüstöt 50%-os alkohololdat segítségével rögzítettük, majd a felület fényesre polírozása achátkővel történt. A felület bevonataként 10. kép: Aranyozott és ezüstözött felületek a csillárt alkotó darabokon (Fotó: Papp, 2003) Abb. 10: Vergoldete und versilberte Oberflächen an den Teilen des Kronleuchters (Foto: Papp, 2003) lói
