Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Horváth István: A népi építészet átalakulása a 20. század második felében. Egy dunántúli példa
Horváts István A mezőgazdasági kistermelés felértékelődése egyes családok mindennapjaiban azt jelentette, hogy a melléképületek a telek egyre nagyobb hányadát foglalták el, így a különböző melléktevékenységek által igényelt helyiségeket igyekeztek a lakóházba integrálni. A megnövekedett igények - gyerekszobák, nappali, mosógépnek, centrifugának is helyet adó fürdőszoba, külön WC - azt eredményezték, hogy a 70-es évek második felétől a telken már csak „felfelé” tudtak terjeszkedni, utat nyitva ezzel a jellemzően palafedésű emeletes házak terjedésének. Az alsó szinten a mindennapi tevékenységhez köthető helyiségek kaptak helyet, mint a nyári konyha, műhely, tárolók, esetenként garázs. A felső szint részben a pihenést szolgálta, de itt kerültek kialakításra a korábbi tisztaszoba funkcióját átvevő „presztízshelyiségek” is. Emeletes családi házak a hetvenes évek végétől épültek Kocson, pontos számukat és terjedésük ütemét sajnos nem tudjuk, mivel sem az 1980-as, sem az 1990-es népszámlálás, sem az 1980-as évtizedben végzett időközi felmérések nem mutattak ki egyetlen emeletes lakóházat sem Kocson, holott bizonyosan több tucatnyi épült a rendszerváltozást megelőző másfél évtizedben. Meg kell említenünk még a határbeli épületeket is, hiszen Kocs, lévén tanyás település, a kollektivizálás előtt viszonylag jelentős számú tanyai népességgel rendelkezett. 1959-ben még 18 család lakott a határbeli tanyákon,28 a kollektivizálás után azonban a nagyüzem (és a hatóság) nem tűrte meg a területei közé ékelődő tanyákat, így ezeket 1970-re teljesen felszámolták.29 A falu határában egyedül a szőlőhegyi pincék és présházak maradtak meg magántulajdonban. Ezeknek az épületeknek az építésénél nem követték a falubeli változásokat, bár a 70-es években meghonosodni látszott itt is a sátortetős építési mód, de tartósan nem tudott gyökeret verni. A korábbi gyakorlatnak megfelelően továbbra is nyeregtetős, ún. pór (felső deszkaborítású) gerendafödémmel rendelkező, 20-30 m2-es alapterületű épületeket emeltek a szőlőhegyen. A régi nádfedést ugyanakkor elhagyták, helyette a cserép vált általánossá. A kollektivizálás után bekövetkező életmódváltás nemcsak az építészetre volt hatással, hanem a lakberendezésre és a lakáshasználati szokásokra is. Természetesen a régi beidegződések, a hagyományos gazdálkodáshoz igazított lakótérhasználati módok csak lassan adták át a helyüket a megváltozott életforma által megkövetelt szokásoknak. Láthattuk, hogy a lakóház méretétől, helyiségeinek számától függetlenül a 20. század első felében a mindennapi élet általában az épület egyetlen helyiségére, a szobára vagy a konyhára korlátozódott, az alkalmazott fűtési-főzési mód függvényében. A század második fe28 Kocs földrendezési javaslata, 1959. augusztus 10. (KEMÖL XXIII/737, Kocs község iratai.) 29 KEMÖL XXIII/737, Kocs község iratai, 1970. június 6. lében csak lassan alakult át ez a lakáshasználati mód, bár néhány helyen kissé módosult formában szinte napjainkig fennmaradt. Ahol hozzáépítéssel L-alakú házformát hoztak létre, ott szinte kizárólag a korábbi polgári bútorokkal, illetve részben régi paraszti bútorokkal berendezett hátsó épületrészt használták. Az első, utcafronti sátortető alatti helyiségeket viszont már az építés idején kapható modern bútorokkal rendezték be, itt kapott helyet a fürdőszoba is, de ez a rész szinte kizárólag reprezentációs célokat szolgált. Tényleges (ideiglenes) gyakorlati haszna csak akkor lett ezeknek a helyiségeknek, ha a családban felnőtté váló egyik gyermek házassága után nem tudott rögtön különköltözni, ekkor az önálló otthon megteremtéséig használhatták az utcafronti házrészt. Elköltözésüket követően azonban visszanyerték tisztaszoba funkciójukat, az idősebb generáció továbbra is a hátsó helyiségeket lakta. A négyzetes alaprajzú valódi kockaházak lakói hasonló logika mentén rendezkedtek be új otthonukban, csak lassan vették birtokukba az egész házat. A konyha központi szerepe sokáig megmaradt, a főzésen és étkezésen kívül minden beltéri tevékenység ebbe a helyiségbe összpontosult. A konyha mellett a kamrát és a hátsó - legtöbbször kisméretű - szobát használták csak rendszeresen. Az utca felé néző szoba vagy szobák a legújabb bútorokkal berendezve tisztaszobák lettek. Az igények vagy a család létszámának növekedésével párhuzamosan azonban e szobák is fokozatosan lakószobává váltak. Ebben a folyamatban központi szerepet kapott a korszakban rohamosan terjedő televízió,30 amely először a tisztaszobában kapott helyet mint modern berendezési tárgy. A 70-es évekre a televíziózás Kocson is a szabadidő eltöltésének egyik elfogadott formájává vált, így a tisztaszobában is egyre több időt töltött a család, ezért szinte észrevétlenül lakószobává alakult át a korábbi tisztaszoba. Figyelembe kell venni, hogy a Kocson szinte kizárólag a kockaházak korai típusának tekinthető kétszobás épület terjedt el, ez a fenti folyamatokat még inkább felgyorsította a máshol nagyobb számban épült háromszobás kockaházakhoz képest, ahol sokáig meg tudták őrizni az egyik szobát reprezentatív célokra. Még egy módja volt a tisztaszoba hosszú távú fennmaradásának: ha szülők a gyerek(ek) felnőtté válásával párhuzamosan a ház mögött egy nyári konyhát és hozzá kapcsolódóan egy szobát építettek maguknak, átengedve a fiataloknak a lakóházat, akik sokszor igyekeztek a szülőkhöz hasonlóan az utcafronti szobát csak vendégfogadás alkalmával használni. Nem jelentkezett ez a probléma a 70-es évek végétől szaporodó emeletes házaknál. Lakóik általában sikeresen kapcsolódtak be a mezőgazdasági kister-301979-ben már szinte minden háztartásban volt televízió, ekkor 728 darabot számoltak össze. (KEMÖL XXIII/737, Kocs község iratai, 1980. január 10.) 156