Fülöp Éva Mária - László János (szerk.): Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok közleményei 16. (Tata, 2011)
Fülöp Éva Mária: Feljegyzések a halászatról. Adatok a tata-gesztesi Esterházy-uradalom mesterséges tavi halgazdálkodása 18 - 20. századi történetéhez
Feljegyzések a halászatról Környei két tó Világos-tó Biidös-tó Sós-tó Majk23 Felső-tó Középső-tó Alsó-tó Puszta-tó Nagy-Igmánd24 Major-tó Disznó-tó Fácán-tó Nagy-, Öreg-, Malom-tó Katona-tó (Csép felé) Csépi éri-tó (Csép felé) Kerek-tó25 (Csép felé) Oroszlány Öreg-tó Szák26 Falu-tó Szend27 Felső-tó Öreg-, Nemes-tó Országúti-tó Sass-tó Juhász-tó Szent-Miklósi28 tó Szomódi tó Szőlősi23 24 25 26 27 28 29 tó Tata (és Váralja) Nagy-, Öreg-tó30 Grébicsi-, Asszony-tó Halasi-tó Táp31 Tóváros32 Cseke-tó Makk és Gesztes praedium33 23 A Tata mezővárostól mintegy 2 mérföldnyire, Oroszlány mellett fekvő puszta a gesztesi uradalomhoz tartozott. Az eredetileg itt álló premontrei apátságot „halban, rákban és teknős békában bővelkedő halastóval s malmokkal” rendelkező javaival együtt 1252-ben már említették. A birtokot Esterházy József 3 malommal és a halastavakkal együtt adományozta a kamalduli rendnek. (RUPP1870,495.) 24 Ma: Igmánd. Nagy-Igmándnak a Bakonyból fakadó erek által táplált tavairól l. még: SZENTKUTI KISS 1982, 27. Szerző a Fácán-tavat nem említi. 25 A tavat már egy 1257. évi oklevél említi. (SZENTKUTI KISS 1982, 27,53. j.) 26 Ma: Szákszend. 27 Ma: Szákszend. 28 Helységnévrendezés, 1898-1912: Dunaszentmiklós. 29 Helységnévrendezés, 1898-1912.: Vértesszőlős. 30 A több helyen mint hazánk egyetlen ma is üzemelő, középkori eredetű tavaként említett Nagy-tó kialakítása a 14. században történt. 31 Helységnévrendezés, 1898-1912: Tápszentmiklós. 32 Ma: Tata. 33 Uradalmi puszták. 34 Lehalászás után a továbbtartásra és eladásra szánt halakat teleltető tavakban helyezik el. 35 Mintegy másfélszáz évvel később, Hermán Ottó hasonlóképp határozta meg az általa szorgalmazott „természetes alapú” halgazdálkodás tavait: növendék, nyújtó, A tavak rendszerét szaporító, nevelő, hizlaló és teleltető34 tavak alkották.35 A tavak eltartó erejét a víz időnkénti leengedésével36 s a tómeder bevetésével biztosították.37 A már a középkorban „különféle halai miatt híres Tata”38, illetve a tatai uradalom fő halfaja a ponty volt, de forrásaink csukát, compót is említenek. Szakmai tekintetben a korabeli Európában élen járó tavi halgazdálkodású csehországi nagybirtokok tapasztalataira építettek. Az uradalomban képzett cseh tómestert alkalmaztak a munkák tervezésére és irányítására. Az uradalom és a Magyar Udvari Kamara Mikoviny Sámuel vízépítő mérnökkel lecsapoltatta a Tata-Szőny-Almás felé húzódó mocsarakat.39 A vízrendező munka során Mikoviny a Nagy-tó akkori gyűjtőmedrét lecsapolta, kimélyítette és a kikerülő iszappal, földdel körülbástyázta. A medret zsilipekkel látták el, így a tó vízszintjét szabályozni lehetett. Az új mederben lesüllyesztve, halászatkor az Által-eret a Duna, illetve a Fényes-források felé terelték el. A halastavak gátrendszerének megépítése összefüggött a szállítási lehetőségek kiterjesztésével is. így például az igmándi tó gátján vezetett át a komáromi országút. A makki pusztán kimérendő földért, szabad itatásért és jégvágási jogért cserébe a községbeliek átengedték a tó használatát az uradalomnak, amely híd tartására is kötelezettséget vállalt. Az uradalmi halastavak közül a bánhidai két halastó teljes kiépülése 1744-re fejeződött be, az ívó, lehalászó tavak rendszere, melyeket 3 évesforgóban művelnek. (INTRA HUNGÁRIÁM 2008,10,77.) 36 Ezzel összefiiggésben is fontos volt a gátak, zsilipek, csatornák kiépítése. 37 Herman Ottó 1888-ban, amikor a Dubics Tamás, Albrecht főherceg sziléziai birtoka halasgazdasága vezetője által kidolgozott rendszert tanulmányozta, és azt a rétségi gazdálkodáshoz hasonlítva követendő példaként állította a gazdálkodók elé, fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az a terület, amely folyton víz alatt van, táplálék tekintetében idővel kimerül. (INTRA HUNGÁRIÁM 2008, 25.) A Pallas Nagy Lexikona szerint is, a Halastó-gazdaság című szócikkben öszszefoglaltak alapján, a halastavak rendszerére épülő, mesterséges tavi halgazdálkodás olyan „gazdasági üzemrendszer, melynek lényege abból áll, hogy mesterségesen készített tavak felváltva haltenyésztésre és növénytermelési célokra használtatnak. A tavak néhány évig halak tenyésztésére szolgálnak. A víz lebocsájtása után a termékeny iszapban gazdag tófenéket különböző növények (repce, tengeri, répa, zab stb.) termelésére fordítják. A talaj kimerítése után a tavakat megint haltenyésztésre használják. Ezen rendszer által különösen mocsaras területek értékesíthetők kitűnően, azonban az első berendezés tekintélyes költséget okoz.” (PNL 1894, 71 ■) 38 RUPP 1870,529. 39 FÜLÖP1991. 109
