Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Körösi Andrea: Visegrád 10-17. századi állatcsontleletei

KÖRÖSI ANDREA jól mutatják a két különböző alkatú marha jelenlétét. Az egy tibiából számolt 122 cm-es marmagasságú egyed bika. Marmagassága alapján a kisebb testméretíí típushoz tartozik. A nagyobb testméretű típusok jelenlétét pedig a 132-139 cm marmagasságú ökrök igazolják. (3. táblázat) metacarpus alapján számolt marmagasság

1

0 67,5 cm, 78,4 cm és 80,2 cm, melyek közepes és magas testméretű állatokra utalnak. A juhcsontok között nagyszámban fordulnak elő fiatal egyedek is, melyek a juh elsődleges húshasznosítására utalnak. Kecske szarvcsapja és ép csöves csontja nem került elő. Csont Tehén Bika Ökör db átlag min-max db átlag min-max db átlag min-max radius 3 103,3 102,8-103,6 2 — 116,1-123,4 1 139,8 metacarpus 15 110,7 105-114,6 10 124 119,9-131,1 3 135,5 132,3-139,9 tibia — — — 1 — 122,1 metatarsus 21 113,3 96,5-118,7 2 118,2-125,9 4 127,4 124,8-131,5 3. táblázat: Szarvasmarha marmagassági értékei Visegrádon (MATOLCSI1970 alapján) (cm) Table 3. Measurements concerning the height at withers in the case of cattle in Visegrád (based on MATOLCSI 1970) (cm) Sajnálatos módon mérhető szarvcsap vagy jelentősebb koponyatöredék nem került elő, amiből az állatok koponyaformája, szarvcsaptípusa megállapítható lenne. Az Árpád-korban kicsi, ívelt, rövid szarvcsapú, magas, csúcsos fejélű, ún. brachiceros típusú koponya

9 jellemző az akkori szarvasmarhákra. A keletről, délkeletről behozott marhák koponyaformája eltér a hazai állománytól,- valamint a szarvcsapok hossza, mérete is nagyobb. A török korban és az újkorban egymás mellett párhuzamosan megtaláljuk egy nagyszarvú és egy rövidszarvú marha képviselőit is. Bár hosszúszarvú egyedek mérhető szarvcsapjai Visegrádon eddig nem kerültek elő, de a csövescsontok között — melyekből feljebb a marmagasság-számítást is végeztük — megtalálható a nagyobb testű marha is. Visegrádi lelőhelyeken ennek mennyisége kisebb. Ez a hosszúszarvú, nagyobb testű marha lényegesen gyakoribb a vámszedőhelyeken, réveken és a marhatenyésztő területeken. A feltárások során előkerült állatcsontanyag további vizsgálata azonban módosíthatja a két típus arányát. A leletek nagy része kifejlett egyedtől származik, de előkerültek fiatalabb egyedek maradványai is, melyek a húsfogyasztásra utalnak. A szarvasmarha húst, tejet, illetve tejterméket és igaerőt is biztosított. Kiskérődzők: juh és kecske A háziállatcsontok 20%-a kiskérődzők maradványa. Az állatcsontleletek között mindkét faj előfordul, de legnagyobb részük juh maradványa, a kecske csak kis számban fordul elő. A feldolgozás során meghatározott 13 db mérhető szarvcsap mind juhtól származik. A juhok között szarvtalan, kisszarvú, valamint vastag, csigásszarvú egyedek is megtalálhatók. A szarvak hossza 60-270 cm, báziskörmérete pedig 67-133 cm között változik. A három mérhető " VÖRÖS 2000, 81. Sertés Az állatcsontleletek mennyisége alapján a harmadik legfontosabb faj a sertés (16%). A hasznos húsmennyiség alapján azonban a második helyen áll, mivel egy sertés kétszer annyi húst ad, mint egy juh vagy kecske. Ezen kívül a sertés fejét és végtagjait is megfőzték, míg a juh és kecske e részeit étkezési célra nem használták. Ezt bizonyítja a sertés végtag- és koponyatöredékeinek nagy száma. Ép csont nem került elő, így az egyedek marmagasságáról nem kapunk információt. A másik két fajjal ellentétben a sertés esetében a malacok és a fiatal egyedek csontmaradványai magasabb számban kerültek elő, ami bizonyítja a malacpecsenye és az 1-1,5 éves korban levágott sertés húsának kedveltségét, gyakori fogyasztását. Ló Visegrádon egyetlen mérhető ép csontja sem került elő. A leletek igen töredékesek. Magyarországon a középkorban különböző lófajtákat ismertek, ezek különböző származásúak, és ez alapján a marmagasságuk, testalkatuk is különböző volt. Házinyúl A középkori Magyarországon eddig csak az Alsóvár területéről került elő házinyúlmaradvány. A leletek száma viszonylagosan nagy, 100 db. Házimacska A házimacska leletek viszonylagos nagy számban kerültek elő, ami mutatja az állat gyakoriságát. Az élelmezésben nincs szerepe. A várban előkerült csontok elhullott állatok szórványos, többnyire ép csontjai. TEICHERT1975. 42