Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Bíró Endre (1930-2008)

századig mutatja be az ókori szobrászat remekeit (a Parthenon-fríz a világon egyedül itt tekinthető meg egészben). Vaszary János műtermes villája az eredeti tervek szerint alkotótáborként működött volna, de hosszabb időn át itt helyezték el a múzeum restaurátor-műhelyét, és itt alakították ki a vendégszobát. A múzeumi szervezet szakmai fejlesztése a külföldi kapcsolatok kiépítésében, országosan is számottevő tárlatok megrendezésében nyilvánult meg. Mivel a megyeszékhelyen nem volt múzeum, Bíró Endre 1971-ben tett felajánlása alapján a tatai múzeum jelenkor-történeti anyagából Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum létesült Tatabányán, először a megyei múzeum jelenkori osztályaként. A megyében kiépült az emlékházak láncolata (Ászár: Jászai Mari, Ácsteszér: Táncsics Mihály, Szőny: Dobi István Emlékház). Az ismert komáromi helytörténésszel, Kecskés Lászlóval megszervezték a komáromi Klapka György Múzeumot az Igmándi Erődben kialakított kőtárral. Az esztergomi Balassa Bálint Múzeum is a megyei múzeumi szervezet részét képezte. Amikor Bíró Endre a tatai múzeumba került, ott az igazgató mellett mindössze egy fél napos adminisztrátor, néhány teremőr, majd egy középkoros régész dolgozott. Ezekből a szerény kezdetekből épült ki a megyei múzeumi raghoz szükséges gyűjtőkörök kialakításával és az egyes szakmai területek ellátására kvalifikált szakemberek alkalmazásával a megyei múzeum és szervezete. Szólnunk kell Bíró Endre realitásérzékéről is. A múzeumi szervezet kiépítését és fejlesztését nem egyéni szakmai ambíciói kiélésének, hanem „történelmi szükségszerűségnek" látta, amelyet neki kellett végrehajtania. Megyénk sajátos fejlődéséből következően a Trianon következtében elveszett megyei, komáromi múzeum pótlására volt szükség elsősorban. A megyei múzeumigazgató szakmai elismertséget szerzett a tatai múzeumnak és a megyei múzeumi szervezetnek egyaránt. A tatai gyűjtemény főként ipar- és képzőművészeti szempontból jelentős hagyatékok és gyűjtemények megszerzésével gyarapodott. Fentebb már utaltunk a Szépművészeti Múzeum antik szobormásolati gyűjteményének átvételére, de megemlíthetjük itt Martyn Ferenc alkotásainak Tata városával közösen átvett hagyatékát, a Révhelyi-, a Dudás-hagyatékot, a Répássy-gyűjteményt stb. Jól jellemzi ezt az utat a könyvtár fejlesztése: 1957-től az 1980-as évekig a kétajtós ruhásszekrényben őrzött állományból húszezer darabra gyarapodott. Bíró Endre szervező tevékenysége mellett vi-, szonylag keveset publikált. Szerkesztője és tanulmányírója volt az 1979-ben megjelent kétkötetes tatai várostörténeti monográfiának. A „Tata története" című kötetben megjelent tanulmányai „Tata a római korban", illetve „Tata története 1526-tól az Esterházy uradalom létrejöttéig" címmel jelentek meg. *** Bíró Endre tevékenységének fő helyszíne a tatai vár. 1962-re elérte, hogy az épület kizárólagos használója a múzeum lehessen. Ő maga ehhez az évszámhoz kötötte a muzeológiai tevékenység megindulását a városban. 1954-ben nyílt meg itt két teremben az első állandó kiállítás, amelyet 1964-ben az egész várra kiterjedő állandó kiállítás megnyitása követett. A vár ásatása 1965-1973 között folyt Szatmári Sarolta vezetésével. A feltárás befejeztével, az újabb anyagokkal gyarapítva készült el és nyílt meg az új tárlat 1974. augusztus 20-án. Bíró Endre élete fő műve, alkotókészsége ékes bizonysága az ún. szőnyi freskó, a 2. századi, brigetioi épület freskókkal díszített termének rekonstrukciója. Ifj. Bóna István művész-restaurátor szavait idézve: „Hosszú idő aprómunkájával... lépésről-lépésre fejtette meg a díszítések és ábrázolások rendszerét úgy, hogy a ma látható rekonstrukciónak szinte minden jellegzetességét bizonyítani tudjuk... Korszakalkotónak mondható és még ma is teljesen helytálló a szoba esztétikai bemutatásának koncepciója... [Ez] Itálián kívül a legnagyobb rekonstruált római freskóegyüttes. Művészi és kultúrtörténeti szempontból is a legjelentősebbek között van." Fülöp Éva Mária 166