Fülöp Éva Mária – László János szerk.: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 15. (Tata, 2009)

Mácza Mihály — Számadó Emese: Komárom 1919. évi eseményei

KOMÁROM 1919. ÉVI ESEMÉNYEI fegyveresen önkényeskedett. A frontokré)l hazatérő katonaság lefegyverzése is nagy feladat volt. így a Dél-Komáromba érkező egyik katonavonat, mely tiszta cseh nemzetiségű katonákkal ment haza Csehországba, a fegyvert nem volt hajlandó átadni, tüzet nyitott az állomáson lévő nemzetőrökre, akik a tüzet viszonozták, majd amikor erősítést kaptak a nemzetőrök a vonatot nem engedték tovább és erős tűz alá vették. A cseh katonák erre a tüzelést beszüntették, fegyvereiket átadták, és így a vonat tovább indulhatott. Mindkét részről veszteségek voltak, és később, amikor a csehszlovák katonák mint megszálló csapatok kerültek vissza Dél-Szlovákiába, illetve a Csallóközbe, ezt az incidenst nem felejtették el, és az 1919. május í-jei sikertelen komáromi támadás leverése után a magukat megadó vöröskatonákat kegyetlenül legyilkolták. A városban a rendet a munkásokból és polgárokból alakult nemzetőrség tartotta fenn. Egg ízben jelentés jött, hogy Érsekújvár felől egy fegyveres csoport közeledik, amely fosztogat és rabol. A komáromi nemzetőrség parancsnoka, Tóth Sándor tartalékos főhadnagy (Klein bútorszállító veje) egy csoport nemzetőrt küldött ki lefegyverzésükre és bekísérésükre. A Vág-hídon túl a nemzetőrök elrejtőztek, és a csoportot közrefogták, lefegyverezték, majd a városba kísérték. Kihallgatásuk után, mivel akkor statáriuni volt, Virág nevű vezetőjüket agyonlőtték. Kocsijaikon nagyobb mennyiségű rabolt tárgyat találtak. A városban egyébként rend volt, rendzavarás nem volt. 1919 elején jött a hír, hogy csehszlovák csapatok egészen a Dunáig megszállják Csallóközt és Komáromot is. A magyar kormány tiltakozása hiábavaló volt. A válasz az volt, hogy amíg a béketárgyalások nem állapítják meg a végleges csehszlovák-magyar határt, addig a csehszlovák katonaság megszállja a területet az újabb demarkációs vonalig, tehát a Dunáig. Sőt, szigorú parancs érkezett Komáromba, hogy semmit sem szabad a lakosságnak a raktárakból kiosztani, mindent jegyzőkönyvbe kell venni és úgy átadni a megszálló csapatoknak, amelyek ideiglenesen jönnek, és távozásuk után mindent úgy kell nekik a jegyzőkönyv alapján visszaadni. A parancs a budapesti kormánytól érkezett. A lakosság szakmájában dolgozott. Műhelye a társadalmi érintkezés, az aktuális hírek kicserélésének színhelye volt. Maga is sokat olvasott, jelentős könyvtárat alakított ki, gyűjtötte a város történelmével foglalkozó újságcikkeket. Az összegyűjtött tárgyi emlékekből református emlékszobát, helytörténeti gyűjteményt hozott létre. Alapító és oszlopos tagja volt a Duna Menti Múzeum mellett működő Múzeumbarátok Körének, ahol helytörténeti előadásokat tartott. Megszervezte az elhanyagolt sírok gondozását a helyi temetőben. Visszaemlékezéseit akkor nagyon el volt keseredve, mert a várban nagy mennyiségű élelmiszer volt elraktározva, ruhák, bakancsok, talpak stb. A nagyméretű elkeseredésre a helyi nemzeti tanács az élelmiszerjegyekre némi kis élelmiszert és szappant, egy pár cipőtalpat utalt ki, bármennyien is voltak a családban. A cipőtalputalványt a Kultúrpalotában (most Duna Menti Múzeum) adták ki, és én mint 13 éves gyerek boldogan vittem haza a családnak (heten voltunk) a cipőtalputalványt. Városunk izgalomban élő lakosságára megnyugtatólag hatott az a hír, hogy a megszállásra jövő csehszlovák katonaság reguláris katonákból áll, és a megszállás mindenütt a legnagyobb rendben történt, a megszállók sehol sem erőszakoskodtak. Nyilvánvaló volt, hogy városunk megszállása csak napok, sőt órák kérdése. A következő éjjeleken kettőzött járőrök vigyáztak a nyugalomra és a rendre, nem történt semmi rendzavarás. Mikor híre érkezett, hogy a megszálló csapatok Csallóközaranyosra érkeztek, Komáromból egy bizottság, melynek vezetője dr. Gaál Gyula helyettes polgármester volt, ment eléjük, hogy a város békés átadását megbeszélje. Majd visszaérkezésük után a lovaskocsikon ülő bizottsági tagokat kerékpáros és lovas katonák vették körül, és a Jókai utcában lévő rendőrkapitányságra kísérték, ahol az átadási jegyzőkönyvet aláírták. A katonák visszamentek a fősereghez, és " 9 órakor megkezdődött a Pozsonyi kapun a városba való bevonulás. Az üzletek zárva voltak aznap, és így rengeteg ember volt kint az utcán, akik a bevonulást végignézték. Bevonult a 39. gyalogezred egy zászlóalja egy üteg tüzérséggel és összesen 40 tiszttel. A megszálló csapatok parancsnoka Basl Antal kapitány volt. A csapatok eleje a Tiszti palota előtt megállt, és fegyvereiket gúlába rakva a felszerelést is letéve pihent; egész a Nádor utcán végig a Pozsonyi kapuig húzódott a katonai oszlop. Majd gépfegyveres szakaszok elindultak mindkét Nagy-Duna híd lezárására, illetve megszállására. A csapatok az olasz légió ruháját viselték tollas kalappal, az ún. „bersagliri"-hegyi vadászok egyenruháját. A komáromi lakosság nagy részének a népköztársaság kikiáltása után a kabát felső gomblyukában vörös szalag vagy vörös gomb sorozatban közölte a regionális sajtóban. Visszaemlékezései „A régi Komárom - Egy borbély emlékiratai" címmel kötetben is megjelentek dr. Polgárdy Géza előszavával. A város múltjának feltárása terén kifejtett munkásságáért szülővárosának önkormányzata Pro Urbe Díjjal tüntette ki. 1998. november 18-án hunyt el Komáromban. Az itt közölt visszaemlékezés kimaradt Bihary Mihály emiitett kötetéből. Ezt pótolja Mácza Mihály történész az 1979-ben lejegyzett visszaemlékezés közreadásával, a véres események kerek évfordulója alkalmából. 131