Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

Csorna Zsigmond: A Festeticsek keszthelyi angolkertjének kialakítása a 18-19. században

de mindig fantázia-szülte kerti épületek és lakok később már nem fordultak elő. A későbarokkos játékosságnak nem adott teret az új, érett angolkert stílus. Visszaszorultak az átmeneti, későbarokk és kora-angol stílusú kertekre jellemző kerti színpadok, kutak és vízi játékok, lugasok és pergolák. Az angolkerteket a 19. század első évtizedeiben társadalmi rangjelzőnek tekintették. A kert azt jelentette, hogy birtokosa, tulajdonosa a haladás és a műveltség pártfogója, a legújabb társadalmi divat értője.

7 A későbbiekben letisztulva már a bensőségesebb kertrészletek uralkodtak el, ahol a sétáló elmélyülhetett gondolataiban. A kert ekkor, növényeivel a külvilágtól való elfordulást, a meditációt segítette elő. Növényanyagukban a kerteket a nagytermetű fák jellemezték, ekkor vált közkedveltté a platán, a vadgesztenye és a szivarfa. A 18. század végén terjedt el nagyobb méretekben az ezüstjuhar, mert a juharfákra magas cukortartalmuk miatt ebben az időben figyeltek fel, mint a nádcukrot pótló, helyettesítő növényekre. De a bálványfa, a fehéreper, a lepényfa, az ostorfa, a tulipánfa, a fekete dió, a japán akác, a fenyőfélék közül a görög jegenyefenyő, a páfrányfenyő, a simafenyő, a feketefenyő, a mamutfenyő, a tujafélék is ekkor terjedtek el. Ezek a nagytermetű fafajok kezdték uralni a tájképi kerteket. Az amerikai vadszőlőfaj, a Parthenocissus inserta és a Vitts riparia is mint kerti növényelem ekkortól kapott szerepet a tájképi kertekben. A tájképi kertek létesítésének következő szakaszában, a szentimentális kertekben már a pendula, csüngő fa, díszfa változatok terjedtek el, a melankóliát, az elgondolkozást ösztönözve a látogatóban, így a szomorúfűz mellett a magas kőris, a fehér eper, majd a japán akác változatai jelentek meg. A parkok készítői az ellenkező habitusú jegenyefenyő, a sudár, magas fák, mint pl. a jegenyenyár, ültetésével művészi kontrasztot kívántak elérni és hangsúlyozni. A 18. század végén Európa nyugati felében az életöröm elutasításaként a vad és melankolikus környezetet alakítottak ki az angolkertekben, amelyek komor, rideg ünnepélyességet tükröztek. Még kiszáradt fát is elhelyeztek a kertekben, hogy ezt a hangulati célt elérjék. A barlangok divatja volt ez az időszak az angolkertekben, ahol a római kori, vagy középkori műromokkal, a víznélküli patakok hídjaival ezt a hangulatot árasztották a kertrészek. Német földön már szatirikus írások is napvilágot láttak az angolkertek mániákusai kigúnyolására. Az angolkertek divatja azonban egész Európában hódított. Magyarországon a parkok franciakertből angolkertté átalakítása nagyjából mindenütt egyszerre történt meg, mintegy negyed évszázad alatt, a 18. század utolsó negyedében. Az angolkertek a meditáció helyei is lettek, ahol az emberi képzelet asszociációi előtérbe jöhettek egy-egy építmény, pl. barlang, épület, urna révén. A jelektől a gondolatokig vezetett az asszociáció. A kertben elszórt, mesterkélten épített építmények, emlékművek így a gondolkodás, a bölcselkedés helyei lettek. A barlangok, grották, hegyek a kertekben mind hozzájárultak a filozofáláshoz, a filozófiai lelkesültséghez a szabad természet és a szabad képzelet nevében, ahol minden természetellenességet tiltva, a fák és cserjék formanyírását is tiltották. Ezzel elutasították a tájba élesen, egyenes vonalként nyírt tereket, vonalakat. A kert így már nem pusztán hely többé, hanem a megélés és a megértés folyamata, ahol már nem az építészeké a fő szerep, hanem a filozófusoké, a művészeké. 7 ZÁDOR 1973, 22.