Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

P. Tóth Enikő: Schwaiger Antal szobrász munkássága a tatai Esterházy-uradalomban, különös tekintettel a tatai fajanszgyárban betöltött szerepére

Schlögl János György kérelme majolikagyártó üzem berendezésére alkalmas ház megvásárlásának engedélyezésére, valamint a régi szerződés 3 évre történő meghosszabbítására Méltóságos Grófúr, Legkegyelmesebb Uram! Miután a 10 éves majolika szerződésem lejár, a méltóságos gróf úr őkegyelmessége azon­ban az én többször ismertetett legalázatosabb elképzelésemről tudomással bír, hogy ahhoz, hogy a magasságos uraságnak jelentős hírnevet szerző majolika gyár jobban fel­virágozzék, ennek jelenlegi omladozó épületét nem csupán teljesen ki kellene javítani, hanem jelentősen meg is nagyobbítani, mindazonáltal a szükséges bővítéshez a jelenlegi házban túl kevés a hely, s a javítási munkák talán egy egész nyáron át tartanának, mely által az egész üzem termelésében mind a magam, mind a közönség, mind pedig magá­nak a magasságos uraságnak kárára fennakadás keletkezne. Ezért kérem legalázatosab­ban, hogy Engedélyezze számomra a méltóságos gróf úr őkegyelmessége egy ház megvásárlá­sát, melyben én saját költségemen egy igazi majolika gyárat rendeznék be, és ugyan­ott egy kis vízikerékkel hajtott mázőrlőt is létesíthetnék, mely szabadságért kötelezem magam, hogy a magasságos uraságnak minden időben évente bizonyos elfogadható adót fizetek, ennek utána a magasságos uraság hasznára lenne, ha jelenlegi majolika ház­ban sem a javításokat, sem a bővítést - melyhez amúgy sincs hely -, nem kellene elvé­gezni, és ezután ezt jelentős bérleti díj fejében egy zsidónak vagy más bérlőnek át lehetne engedni, és emellett a magasságos uraság az én majolikám után járó bért is megkapná. Miután azonban az egész üzem megnagyobbítása révén olyan helyzetben lennék, hogy sokkal több edény égettethetnék ki, mint most, mely azonban minden kétségen kívül több tűzifa nélkül nem történhetne meg. Egyúttal kérem ezért legalázatosabban, hogy számomra legkevesebb 200 öl bükköt tűzifának ugyanazon az áron, mint eddig, legke­gyelmesebben biztosítani szíveskedjék, hogy nem csak megélhessek és károm nélkül a közönséget bőségesen kiszolgálhassam, hanem ez által a magasságos tatai uraságnak ez az üzem hírnevet szerezhessen; Ha a ház megvásárlása és az ott újonnan létesítendő épület, hosszabb időt igényelne, akkor kérem a gróf úr őkegyelmességét, hogy méltóztassék az én most lejáró majolika szerződésem még 3 évre meghosszabbítani, hogy a saját épületem elkészültéig foglalko­zásom tovább folytathassam. Továbbiakban legkegyelmesebb határozatában bízva maradok legmélyebb hódolattal Tata, 1790. szeptember 18. Méltóságos gróf úr legalázatosabb szolgája Johann Georg Schlögel m.p. 230 MOL TEL P 210.-III. a. Tisztiszéki ülésjegyzőkönyvek. Jegyzőkönyvm. és tör. 85. Német nyelvű eredetiből fordította Fatuska János

Next

/
Thumbnails
Contents