Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

Ifj. Gyuszi László: Tata a polgárosodás útján (A zsidók szerepe a 19. és 20. század elején)

Tata a polgárosodás útján (A zsidók szerepe a 19. és a 20. század elején) Ifj. Gyuszi László (Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, Tata) ZSIDÓSÁG AZ ESTERHÁZYAK VÉDELME ALATT A 19. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN A zsidók új védelmi rendszere - mint egy másik tanulmányban olvashatjuk - a 17. század végére kialakult, majd a következő században elterjedt. 1787. márciusában a budai Helytartótanács rendeletet bocsátott ki, amely előírás 1848-ig alapjául szolgált a helyi megállapodások megkötéséhez. A hiányosságokat a hitközségek igyekeztek saját hatáskörükben pótolni. Sajnos elég tág tere volt a félreértéseknek. Az új szabályzat megkötésével a kölcsönös bizalom és a hitközségi élet helyreállítását kívánta rendezni a tatai Esterházy uradalom prefektusa a védelme alatt álló zsidókkal. Erre 1806-ban került sor. Az előzetes megbeszéléseken több rendbeli kölcsönös panaszok hangzottak el. Ellentétek kerültek felszínre a hitközségi tagok között a pénzek kezelésében, a borárendában és más hasonló ügyekben. Az ellentétek egymás közti rendezése után 1806. szeptember 11-én az uradalmi tisztviselők (Szent Ivány Antal prefektus és Böhm Ignác vicefiskális), valamint a hitközség nevében megjelent 16 tagból álló együttes gyűlés megállapította az új szabályrendeletet. Az új szerződés értelmében a zsidó hitközség a rájuk kiterjesztett védelem ellenében évente mintegy 700 forintot fizetett az uradalmi pénztárba. Az uradalom továbbra is fenntartotta magának azt a jogot, hogy időnként hitközségi gyűlést hívjon össze. Ugyancsak az uradalom kandidált személyeket a zsidó bírói tiszt betöltésére, akik közül választhattak. A nép képviseletére a 12 tagból álló testületet azonban már a hitközség választotta meg magának.

1 A földesúri védelem alatt álló zsidó hitközségbe csak nehezen lehetett új családoknak bejutni, a földesúr engedélyéhez volt kötve a letelepedés. Ha a hitközség engedély nélküli letelepedőt fogadott be, nemcsak az új családot, de az egész hitközséget, illetve a bírót is megbüntették. A 19. század első két évtizedében már viszonylag könnyebben lehetett letelepedési engedélyhez jutni. Minden egyes új letelepedőnek kérelmet kellett benyújtania az uradalomhoz, melyeket maga a zsidó hitközség is elbírált. Volt eset, amikor nem engedélyezték a letelepedést: 1816. október 26-án Jakob Laser uradalmi pálinkafőző adott be kérelmet leendő veje, Bemard Ábrahám letelepedésével és kereskedésének megnyitásával kapcsolatban. Szent Ivány Antal prefektus a kérelmet továbbította a zsidó község elöljáróinak, akik Isac Singer bíró jelentése alapján tulajdonképpen elutasították a kérelmet. 1 GOLDBERGER 1914a, január 17., január 31., 1-2.; GOLDBERGER 1916, 19-27.