Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 13-14. (Tata 2008)

Horváth István: Céhes takácsok Tatán a 17-19- században

maragyon, hogy áztat készttette, es Him sara bevonya; es egy kis himet, ugy mint az kigyofutást egy kezkenyö végében vétek nélkül Szóién...". így a remeklő legény első feladata a műszer, azaz a szövőszék összeállítása volt, méghozzá „négy sámlás" vagy négy nyüstös szövőszéké, a szövés munkája pedig „csupán" egy egyszerű kígyófutásos minta megszövését jelentette. A remek sikeres elkészítését követően a legény köteles volt ún. mesterebédet adni a céhbeli mestereknek és legényeknek, valamint a céhládába fizetni egy forintot, az ún. mesterforintot, továbbá egy font viaszt is tartozott fizetni. Ha azonban a remeklő legény mester fia volt, vagy mester leányát vette feleségül, nem tartozott a remek elkészítésén kívül semmivel. A szabályzat többi articulusa nem tartalmaz kifejezetten a mesterséghez kötődő pontot, azok az ebben az időben országosan elterjedt — nem csak takácsoknak kiadott — szabályzatokhoz hasonlóak. így például meghatározták, hogy minden hatodik héten déli tizenkét órakor tartanak céhgyűléseket, de rendkívüli esetekben a céhmester hívására egyéb időpontokban is kötelesek összegyűlni büntetés terhe mellett. Külön artikulusokban szabályozták a mesterek és legények viselkedését, szigorúan büntették a szitkozódást, a legények esti kimaradását, részegeskedést, egymás árujának becsmérlését, stb. Ugyanakkor gondoskodtak beteg társaikról, családjukról, céhbeli mester halálakor a céh tagjai együttesen részt vettek a temetésen, erejükhöz mérten segítették az özvegyet és gyermekeit. A 16. articulus fontos kiváltságot tartalmazott, ez tette lehetővé ugyanis, hogy a tatai takácsok céhe vidéki mestereket is befogadjon, azaz a tatai takácscéh más céhekhez hasonlóan megkezdhette vonzáskörzete kiépítését a környéken. Azaz csak megkezdhette volna, mivel a derék tatai takácsmesterek a céh megalakulása után évtizedekig hiába is kerestek volna céhen kívüli takácsot Tata környékén, hiszen még emberrel is aligalig találkozhattak. A környező falvak lakossága elpusztult vagy elmenekült a hódoltság ideje alatt, a 17. században pedig, a török végleges kiűzéséig csak itt-ott indult újra az élet (pl. Kocson). A céh további 17. századi történetéről nem rendelkezünk adatokkal, de okkal feltételezhetjük, hogy a céh folyamatosan működött a század folyamán, hiszen a későbbi évtizedekben új céhek (szűcs, mészáros) is alakultak Tatán, ami a lakosság folyamatosságát és számának lassú emelkedését mutatja. Viszolajszky István a tatai céhekről írott cikksorozatában említést tesz a takácscéh ládájában található pecsétnyomóról, melyen a következő felirat található: „Sigilum Cehae textor Tattens 1676"? Ez az adat is megerősíteni látszik a céh 17. századi megszakítás nélküli működését, arról azonban, hogy hány mester alkotta ebben az időben a szervezetet, nincsenek adataink. TATA-TÓVÁROSI HÍRADÓ 1889- jan. 19. 3. szám (Viszolajszky István cikke).