Kisné Cseh Julianna – László János – Prohászka Péter szerk.: Komárom - Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 12. (Tata 2006-2008)

Ruszkiczay-Rüdiger Zsófia: Tata-Porhanyóbánya középső paleolit lelőhely szedimentológiai viszonyai

4.1, Szemcseméret-eloszlás A Tata-Porhanyóbányában megőrzött É-i és D-i tanúfalakban az átlagos szemcsemé­ret felülről lefelé csökken. (Az E-i falban 123 |Llm-ről, a D-i falban 92-94 pm-ről csök­ken 23-24 |Um-re.) Középszemű homok csak a legfelső szintekben van jelen (TÉ1, TD1, TD2). A mélységgel nő az üledék agyagtartalma, a leggyakoribb szemcseméret a felső rétegekben a finom homok, míg lejjebb a durva kőzetliszt, a lösz válik uralkodóvá (azon­ban itt sem egészen típusos lösz, hanem finomhomokos lösz a pontos üledéktípus). A szórás és a gyakorisági (harang-) görbe csúcsosságának értékei az üledék köze­pes osztályozottságára utalnak. A csúcsosság kimagasló értéke a TÉl-es szintben ösz­szefüggésben áll az itt tapasztalható legjobb osztályozottsággal. Az egyedül itt megfi­gyelhető keresztlemezesség arról árulkodik, hogy az üledék lerakódása óta zavartalan, a bioturbáció nem érte. A réteg tehát nem esett át talajképződési fázison, lerakódása és betemetődése gyors lehetett, vagy az éghajlati viszonyok nem voltak megfelelőek szá­mottevő biológiai aktivitás megjelenéséhez. Valamennyi szint szemcseméret-eloszlására jellemező a pozitív ferdeség, ami a gyakori­sági görbe kis szemcseméret irányába történő elferdülését jelzi. Tehát a szintek fő töme­gét adó finom homok, ill. lösz frakció mellett a finom kőzetliszt és az agyag - mélység­gel növekvő aránya — jellemző, a durva frakciók teljes hiánya mellett. Az egyes szintek megfelelő értékeit szórás — ferdeség diagramon ábrázolva a lelőhelyre jellemző fizikai üledéktípusok jól elkülöníthetők. A TÉ1 szint keresztlemezes homokja valamennyi szinttől elkülönül. A D-i feltárás felső 58 cm-ének, (TD1 és TD2 szintek) szemcseméret-eloszlása szinte teljesen azonos, az É-i fal TÉ1 és TÉ3 szintjei között képez átmenetet. Míg az É-i fal TD3 szintjét a TD1 szinttől egy vékony édesvízi mészkőréteg választja el, addig a D-i fal esetében ez a réteg hiányzik, így az alsóbb rétegek nem szi­getelődtek el a később lerakódó üledéktől. A diagramon a két vizsgált feltárás alsó kb. 40 cm-ét adó rétegei (TÉ4-6, TD3-4) a felsőbb szintektől jól elkülöníthető csoportot alkotnak. A két feltárás fejlődéstörténete feltehetőleg e szintekben nem különbözik számottevően. A löszös-finomhomokos üledé­kek legvalószínűbb szállítója a szél lehetett, az agyagtartalom egy része a lerakódás utáni mállási folyamatokból származhat (1. később), bár mennyisége sehol sem haladja meg a típusosnak mondható löszökben is előforduló 20-25 %-ot. Felfelé, vagyis időben előre haladva a finom homok arányának növekedése, majd ural­kodóvá válása fokozatos éghajlatváltozásra utal: a szállítóközeg energiája megnövekedett, vagyis megerősödött a szél. Emellett hűvösebbé válhatott a klíma és/vagy az üledék fel­halmozódásának sebessége növekedhetett meg, mert a talajosodási folyamatoknak felfele haladva egyre kevesebb nyomát őrzi az üledék (1. később). 4.2. Talajképződési folyamatok A rétegsor szerves szén-, humusz- és nitrogént&rtalma. a szelvényben lefelé haladva mind az É-i, mind a D-i feltárásban növekszik. A nitrogéntartalom mindvégig jelentéktelen

Next

/
Thumbnails
Contents