Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

Kövesdi Mónika: Könyvtárak, levéltárak, múzeumok és gyűjtemények Tatán. Híradás az 1920-as évekből

Arra a tényre, hogy újabb, a régi kiadásnál jóval nagyobb léptékű és modernebb városmonográfia megírásával is foglalkozott, csak a kézirat felbukkanásakor derülhetett fény. A kézirat értékes és alapos történeti munka. Legbecsesebb részét mégsem a történeti rész képezi, hiszen azokat az adatokat (a régi kiadás alapján) jórészt felhasználta vagy módosította azóta a kutatás, hanem azok a fejezetek, amelyek az 1920-as évek viszonyairól szemtanúként szólnak. Rédey ugyanis nemcsak az írott forrásokat használta fel műveiben, hanem személyes emlékeit, tapasztalatait, és más szóbeli közléseket is, amelyek viszont így, a tudós és műértő tollából maradéktalanul hitelesnek fogadhatók el. Rédey szubjektív hangú történetírása a 19-20. század fordulóján, a magyar tudományos irodalom kezdeti lépéseinél, s különösen a műkedvelő kutatók esetében megfelelt a közkeletű és megszokott stílusnak és szemléletnek. Valójában a műkedvelő epiteton használata nem igazán helytálló sem rá, sem kortársaira nézve, s nemcsak a szó lekicsinylő stílusárnyalata miatt. E kor tudósainak derékhada hozzá hasonlóan művelt, igényes, sokféle irányban érdeklődő és jártas, tevékeny és fáradhatatlan tanárokból, jogászokból, múzeumi őrökből és egyházi személyiségekből állt (Dornyay, Faller Jenő, Mohi Adolf, Nácz József, Goldberger Izidor), akiknek munkássága, mint alap, nélkülözhetetlen, s akiket ma már mégsem tudunk eléggé megbecsülni, hiszen téziseiket sok esetben megcáfolta azóta a modern tudomány. E helyen a közgyűjtemények és múzeumok I. világháború utáni helyzetét bemutató fejezetet szeretnénk közölni, mint kiváló adalékot a piarista múzeum (Tata-Tóvárosi Múzeum), valamint az Eszterházy család házi múzeuma történetére, gyűjteményére vonatkozóan. Ezek a részek még egyáltalán nem lehettek benne az 1888-as monográfiában, hiszen akkor a grófi gyűjtemények teljesen zártak voltak, az iskolai múzeumból városi múzeummá fejlődő piarista gyűjteményt pedig 1912-ben alapították. Mivel mind a közgyűjtemény, mind a főúri magángyűjtemény korabeli viszonyai szinte ismeretlenek előttünk, rendkívül becsessé válik Rédey ezekről közölt leírása. A piarista múzeum anyaga a Kuny Domokos Múzeum gyűjteményének törzsanyaga, s így minden, a piarista múzeumra vonatkozó adat múzeumunk történetének kutatását gazdagítja, illetve megerősíti eddig gyűjtött adatainkat és feltevéseinket erre az intézményre vonatkozóan.

7 Az Eszterházy család múzeumának említése más szempontból lehet érdekes: mindeddig meglehetősen keveset tudtunk róla

8 (Rédey maga is többször utal rá szkeptikusan, hogy a gyűjtemény a tudósok számára sajnos hozzáférhetetlen volt), s ezt a helyzetet csak súlyosbítja, hogy az anyag egyszerűen megsemmisült 1945-ben. Jelenleg egyetlen olyan darabról sincs tudomásunk, amely a Rédey által említett műtárgyak közé tartozhat, s így a szöveg segítségével egyértelműen kiderül, milyen hihetetlen a pusztulás mértéke, micsoda helyrehozhatatlan kár érte a magyar kulturális örökséget. A fejezet könyvtárakról és levéltárakról szóló bekezdéseinek közlését sem tartottam érdektelennek, s így nem hagytam el a szigorúan gyűjteménytörténeti részek mellől. Rövid közlésem célja nem csupán a roppant érdekes forrás közzététele volt, hanem a szerzőről való megemlékezés. Múzeumi munkánk során számos esetben találkozunk 7 A múzeum történetéről írt legújabb kötetünk tartalmazza a piarista múzeum történetének rövid összefoglalását és gyűjteményének leírását is a gyűjteménytörténeti fejezetekben, ld. A TATAI MÚZEUM. "Afőúri múzeumról megjelent egyetlen írást ld. RADISICS 1891. (csak a fajansztárgyakkal foglalkozik), A grófi gyűjtemény legszebb fajanszait fényképpel ellátva közli RÉVHELYI 1941. 215