Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)
Herczeg Renáta: Újabb adatok Szőny múltjából
A templom három boltszakaszos, azonban a középső része enyhén kiszélesedő, így foglalja magába a két mellékoltárt. Ezt a középteret rokoníthatjuk a gyomoréi megoldáshoz. Azonban mégsem centrális a templom, hiszen itt még egy-egy boltszakasz közbeiktatása után jön az orgonakarzat és az egyenes záródású szentély, tehát inkább hosszanti a kialakítás. A szentélyből két-két ajtó vezet a sekrestyébe és az oratóriumba (kápolnába). így az alaprajzi kialakításával kapcsolódik az uradalmi templomok hosszanti elrendezéséhez. Ami azonban ellentmond a Fellner-féle templom térképzésnek, az a hajó és a torony kapcsolata. Több templomnál már nincs meg a kilépő súlyos toronytest, ami templomunknál felfedezhető. Ennek lehetett egy egyszerű magyarázata. Mivel a településen több földrengés volt, olyan toronytestet kellett építeni, ami ellenáll az effajta természeti katasztrófáknak. Ezért nemcsak kiléptették a tornyot, de rézsűs falazásával a csapásokkal szemben még ellenállóbbá tették. A templombelső kialakítása további kapcsolatot mutat Fellner templomaival: „A szentélyajtók rendkívül gazdag megformálásával, az ion pilaszterek plasztikusan kidomborodó fesztonjaival, az oltár és egyéb berendezések megformálásával a belsőben Fellner művészetében egyedülálló harmonikus tér valósul meg A szentély, illetve a hajó falába szervesen beilleszkedő fő- és mellékoltárok alighanem - és ez elég egyedülálló - Fellner saját tervei szerint készültek el. ' 53 Azonban erre vonatkozóan egyelőre nincs adatunk. További mesterek A templom eredeti festését feltételezhetően Vogl Gergely készítette. Mivel ma már csak fotókon látható a festés, ezért stíluskritikai alapon nehéz megállapítani, hogy tényleg beletartozhat-e a mű Vogl ouvre-jébe, vagy valaki más készítette. A templom berendezési tárgyai A fő- és mellékoltárok A templom fő- és mellékoltárszobrai egységes stílust képviselnek. Bár a főoltár szobrai nem annyira illeszkednek alakításukban a mellékoltárok négy figurájához, mégis megfogalmazásuk egységes rendszerbe sorolja őket. Mozgalmasságuk, ruhájuk és testtartásuk a barokk stílus jellegzetességeit mutatják. Révhelyi Elemér szerint a főoltár XVI. Lajos stílusú. 54 A főoltár architekturális kialakítása egyedi. Az íves fülkékbe helyezett szentek ilyen formában való elrendezése a korabeli templomokban nem nagyon fordul elő. A két szent alakja harmonikus, arányosan alakított. Enyhén elfordított testtartásukkal illeszkednek a fülkékbe, kitöltik annak terét. A lezáró Szentháromság-csoport barokkos lendületével, mozgalmasságával igazodik a korabeli templomok azonos témájú oltárszobraihoz, bár elrendezésében eltér tőlük. 53 HARIS 1984, 2. 54 Kuny Domokos Múzeum Révhelyi-gyűjtemény Fasc. 19. No. 5. 220