Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

Herczeg Renáta: Újabb adatok Szőny múltjából

ajtó- és ablakkeret díszítéseket Johann Michael Lang, budai lakatosmester készítette 1776-1778 között, összesen 282 Ft-ért. 43 A templom kőpadlózatát 1777-ben Bécsből szerezték be. 44 Révhelyi Elemér feljegyzéseiben található utalás egy olyan számlára is, mely 1773— 1775 közötti, különböző kőfaragási munkákról szól. 45 A számlát Franz Endl, ismert barokk építész állította ki, aki 1775-ben egy templom alapozási köveinek elkészítésével kapcso­latosan kisebb összeget vett fel Berényi Erzsébet udvarmesterétől. A számla nehezen olvasható, de a szőnyi számadások között szerepel. Egyelőre még nem tisztázott, hogy Endl, aki ekkor több helyen dolgozott, szőnyi munkájával kapcsolatosan állította-e ki a számlát, mert a templom mellett nincs megnevezve a helység. 46 1786-tól a templom patrónusa Berényi Erzsébet, s ezzel a joggal később a mindenkori földbirtokos is élhetett. 47 Az 1783. és 1822. évi földrengések folyamán kár nem érte a templomot, és a 19. századi leírások csak röviden szóltak róla. Fényes Elek ennyit ír: „.. .csinos temploma az országúti hosszú utczán van.. m Rómer Flóris jegyzeteiből pedig egy kisebb átalakításról szerezhetünk tudomást: „A katolikus templom legújabban változott meg, 1830-ban a templom ajtaja fölött tympanon volt Szent Györgyöt ábrázolván, hol lehet ezen kő...". 49 Ezt a mai napig mi sem tudjuk. Tudjuk viszont azt, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején a templom körül nagy harcok folytak, és az épület megsérült, ennek nyomai ma is felfedezhetőek. A későbbi eseményekről már csak annyi ismeretünk van, hogy a templom oratóriumát a Gyürkyek rendezték be, valamikor a 20. század elején és a templom órájának javítását kellett elvégezni ugyanekkor. A templom tervezője A templom feltételezhető tervezője Fellner Jakab. 50 A tervezésre vonatkozó konkrét levéltári adat eddig nem ismeretes, így ezt a feltételezést csak bizonyos fenntartásokkal fogadhatjuk el. Fellner Jakab, mint fentebb kiderült, többször dolgozott a Zichyek szá­mára. 43 A füzetekben található számlák feldolgozása még nem teljes, így feltételezhetően újabb adatok várhatóak a templom építéséről. Uo. 44 Uo. 45 Révhelyi Elemér a MOL Zichy család levéltára P. 707. Fasc. 256. No. 6. füzete 153-as számmal nyilvántar­tott dokumentumára utal (régi száma No. 51.). 46 Franz Endl 19.204 Ft-ot vett fel a munkákért. Kapcsolatukra utal, hogy 1780-ban az újszőnyi fogadó kőfara­gási munkáit is ő készíti. MOL Zichy család levéltára P. 707. Fasc. 256. No. 9. füzet, No 76. 1780. október. 47 A Bécsben, a Magyar Udvari Kancellárián, gróf Pálffy Károly kancellár aláírásával hitelesített, 1786. szep­tember 14-én kelt okirat értelmében a grófnő a templom építése, ellátása és jámbor élete miatt annak patró­nusa, s ezt a jogot megkapják Szőny mindenkori földesurai is. MOL Zichy család levéltára P. 707. Fasc. 201. No. 3. I. rész 48 FÉNYES 1848, 137. 49 TOMBOR 1954, 278. 50 Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartásai, 2585. törzsszám, 863-4/53 FOM nyilvántartási szám, a felhasznált felmérési adatok 1970-ből származnak. A nyilvántartás szerint a templom feltételezhető tervezője Fellner Jakab. Haris Andrea szakdolgozatában is Fellner munkájának tekinti az épületet. 218

Next

/
Thumbnails
Contents