Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)

Fülöp Éva: Az 1747. évi vízszabályozás a tata-gesztesi uradalomban

házy József 1733. február 4-én pátenst bocsátott ki, s ezzel megindult a Német-Római Birodalom területéről a német jobbágyok nagyarányú, szervezett betelepítése uradalmaiba. A dunántúli nagybirtokokon általában az 1730-as években figyelhető meg az uradalomszervezés lezárulása, a földbirtokviszonyok megszilárdulása. Ekkor a majorsági gazdálkodás nem jelentős, a nagyobb beruházásokat igénylő ágazatok sem lehetnek még előtérben. Az 1740-es évektől, a javuló értékesítési lehetőségek következtében - ebben a növekvő belső piac és az örökös tartományok iparosodásának hatása mellett a hadikonjunktúra is szerepet játszott - a majorsági termelés fellendült, rögzültek a hódoltsági időszakban elpusztult és újjátelepített falvak határai és a török időket átélt népesebb, részben a körülöttük elnéptelenedett települések határát is művelő, használó településeké hasonlóképp. Az uradalmak az addig jórészt haszonbérbe adott regálék visszavételére törekedtek, a jelentős anyagi ráfordításokat igénylő, az intenzív termelés felé mutató ágazatok is kiépültek. A kor szállítási lehetőségeit, az ország közismerten rossz úthálózatát tekintve előnyös helyzetben volt a tatai domínium: közel az egyetlen megoldást jelentő vízi szállítási lehetőséghez, nevezetesen az ezen belül is meghatározó fontosságú Dunához, valamint Bécs, Pozsony, Győr, Komárom városok piacához, s ez utóbbi két városban a katonai élelemtárak (magazinum) felvevőképességét, keresletét is kihasználhatta. Érthető tehát, hogy a fentebb említett két feltétel közül az uradalmi alattvalók számának gyarapítása mellett, területe növelésére is törekedett: s ez nem csak újabb falvak (possessio) megszerzését, illetve a telkek számának gyarapítását jelentette, hanem a művelés alá vonható földek gyarapítását is. Ehhez a két, extenzivitást mutató feltételhez járult azután az itt említett kedvező földrajzi fekvésből fakadóan, hogy az intenzív gazdálkodás jelei is megfigyelhetőek a tata-gesztesi birtokon az 1740-es évektől.

6 A Vértes és Gerecse mészkőhegységek gazdagon felfakadó forrásaira alapozva, a tata-gesztesi domíniumban az 1740-es évektől a korabeli Magyarországon egyedülálló mesterséges tavi halgazdálkodás alakult ki - jelezve a fentebb említett intenzív irányú fordulatot.

7 A halastavak gátrendszerének megépítése ugyancsak összefügg a szállítási lehetőségek kiterjesztésével. így például a tatai uradalom régense, galántai Balogh Ferenc (1708-1765), aki 1742-ben Bajnán a birtokos Sándor Mihállyal Gyermely megvételéről tárgyalt, egyben a báró közbenjárását kérte az igmándiaknál az ottani tóról történő megállapodáshoz: ennek gátján vezetett át ugyanis a komáromi országút.

8 Az uradalmi halastavak közül a bánhidai két halastó teljes kiépülése 1744-re fejeződött be, az igmándi 6 FÜLÖP 1994, 238-239. 7 A Vértes és Gerecse felfakadó forrásaira alapozva, a tatai uradalomban például ekkor jött létre a korabeli Magyarországon egyedülálló, mesterséges tavi halgazdálkodás (bár az uradalmon belül természetesen soha nem lett a legjelentősebb bevételi forrást nyújtó gazdasági ág). FÜLÖP 1985, 485-519. 8 A tó a községet örökségképpen illette. A megegyezés szerint, a makki pusztán, Szent Mihályhoz közel kimérendő 160/180 mérős földért, szabad itatásért és jégvágásért cserébe, a lakosok átengedték a tó használatát az uradalomnak. Balogh Ferenc híd tartására is kötelezte magát. Ami viszont Gyermelyt illeti, Eszterházy József végül is 1744-ben eladta, mert Vörösvárt és Ménfőt szerette volna megvásárolni. Magyarázata szerint, nem „jószágát s hatalmát" akarta terjeszteni, hanem inkább a meglévők (ésszerű) csökkentésére és adósságainak „le ruházására" igyekezett. MOL TEL P. 197. Familiaria. Fasc. 105. N. 1. Tata, 1742. aug. 8. 13-18., továbbá uo. Fasc. 104. Győr, 1745. febr. 2. 136-139. 196