Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 10. (Tata, 2003)
Petényi Sándor–Sabján Tibor: Kályhás boronaház Baj, Öreg-kovács-hegyen
rajzzal csak az 1520-as, 30-as évektől lehet számolni. Az időpont azért bizonytalan egy kissé, mert az eddig előkerült régészeti anyag a kiépülés pontos idejére nem ad választ. A jelzett két évtizednél későbbi építkezést azonban többé-kevésbé ki lehet zárni, mert a tatai vár 1543-as elfoglalása után a török a vár környékét és a közelebbi falvakat teljesen elpusztította. Legalábbis ezt kellett Süess Orbánnak megállapítania tíz évvel Tata 1566os visszafoglalása után, 1577-ben, 27 és nem valószínű, hogy egy ilyen időszakban fogott volna bárki békés építkezésbe a környéken. írásos forrás hiányában nem lehet megjelölni az udvarház felhagyásának konkrét időpontját sem. Mivel hosszabb időn át létezett hódoltsági környezetben illetve annak határán, mint biztonságos állapotok között, 28 az elköltözést kiváltó ok valószínűleg nem az itteni viszonyok gyakori változásainak (török-keresztény fennhatóság cserélődése) egyike volt, hiszen ezek kezelési módját az évtizedek alatt kitapasztalhatták. Legvalószínűbb ok az 1593-tól kibontakozó háború, amelynek során 1594-ben Győr is elesett. A környéken állandósuló koncentrált csapatmozgások, a folyton változó hadihelyzet 29 eredményezhetett olyan körülményeket, amely már nem volt kezelhető. Az is elképzelhető ugyan, hogy számunkra ismeretlen okból néhány évvel a 90-es évek előtt hagyták el az udvarházat, de ha esetleg mégsem, akkor a török hadmüveletek beindulásakor bizonyosan ezt kellett tenniük. A feltárás még nem fejeződött be, sok minden tisztázatlan, ennek ellenére talán nem túlzott merészség, ha az eddig megásott részből egy objektumot kiemelünk és részletesebb vizsgálat alá veszünk. A feltárás első évében, 1993-ban, a terület árkolása során, az udvarház főépületétől 35 méterre délre sikerült megtalálni a bejárati részt, amelyet boronafalas kerítés erősített. A 2 m széles kaputól nyugati irányba 11,1 m hosszan 40-50 cm széles és 20-50 cm vastag agyagba rakott falat találtam a felszíntől 30-40 cm-re. A kaputól keleti irányba ez 13,5 m hosszú volt, ám 6 m után a fal 4 m hosszan megszakadt (itt volt feltehetőleg a gazdasági bejárat). Ettől 5 m-re délre előkerült egy ugyanolyan méretű, szerkezetű és hosszúságú, az északival teljesen párhuzamos ugyancsak agyagba rakott kősor, amely nyugati irányba 11,6 m a bejárattól keletre pedig 14,8 m, bár itt a fal végét nem tudtuk egyértelműen tisztázni az oda nőtt fák miatt. A kerítésnek ezt a déli falát később, a 16. század második felében építették. Az északi fal 2 méteres bejárata a déli fal esetében fél méteresre szűkült, a 4 méteres gazdasági bejárat pedig megszűnt, mert a kősor folyamatos volt a déli fal kapujától keletre. A 10/a árokban, az északi fal kaputól nyugatra fekvő részén, részben 27 „Es mecht auch solliche Festen, wan die ordentlich Verlag vorhanden, und merers Kriegsvolckh n der Besatzung läge, in Jars frisst vollendt werden, dan umb dieses Orth khain Dorf ausser der wenig gahuldigten Paurn, die zum Gebey nicht gebraucht mögen werden, derhalben auf die Underthanen khain Rechnung zu machen." KARFFY 1918, 139. Hogy az udvarházban laktak a 16. század második felében azt nemcsak a számos vékonyfalú, mindkét oldalán vékony mázzal bevont edénytöredék, de az egyik épület padlóján talált, Nürnbergben vert játékzseton is tanúsítja, melynek egyik oldalán kettős zsinórkeretelésben, rombusz alakban elhelyezett négy stilizált liliom látható a másikon pedig egy hajó (III. tábla 1.). Az ilyen éremképű zsetonok a nürnbergi verdék jellegzetes darabjai, a Schultes család tagjai a 16. század nagy részében készítették ezeket a típusokat KOENIG-STALZER 6-79. Bár egész pontosan nem lehet datálni, a gótbetűs felirat arra utal, hogy feltehetőleg a század középső harmadában verhették, mert később már latin betűket használtak. Valószínű, hogy Tata 1566-os visszafoglalása után a várba helyezett zsoldosok révén kerülhetett a környékre. 28 A régészeti anyag kora a 15. század második felétől a 16 század végéig terjed. 29 SINKOVICS 1985, II/I, 653-660. 133
