Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Szita Szabolcs: Deportálás a Csillagerődből 1944 őszén

gorftották, a lengyel katonai internáltak segítését megtiltották. (A támogatókat hadbírósággal fenyegették meg.) A korábbi magyar kormányoktól eltérően a Szálasi-kormány a lengyelek további kezelését „német belügynek" tekintette. A tá­borlakók sorsa ezzel megpecsételődött. December 21-e és 31-e között a német biztonsági szervek - részben Komáromon át - kiszállították őket a koncentrációs táborokba. Létszámukról dokumentumot nem találtunk. A szökések, elrejtőzések után feltehetően 4000 körül lehetett. 28 Az 1933-ban létesített dachaui koncentrációs táborba Magyarországról több vo­natnyi foglyot küldtek. A német Biztonsági Rendőrség {Sicherheitspolizei, Sipo) küldeményeként november 11-én 1 218, 14-én 461, 19-én 2 229, 20-án 1 711 de­portált érkezett. 29 (Egy kortanú emlékezése szerint 26-án is indult vonat, erre bi­zonyító adatot nem találtunk.) Nagy számban politikai foglyok voltak köztük. A Sipo Budapest körülzárása előtt, december 21-én küldött még 629 magyart a fő­városból Dachauba. Tehát öt vonat kiérkezése bizonyos, az általános munkaerő­hiány miatt a kiszállított foglyok legtöbbjét azonnal munkára osztották. Az egykori kiterjedt koncentrációs táborban működő archívumban eddig fel­dolgozott adatok alapján Dachauban összesen 20 075 magyar - köztük 16 564 zsi­dó, 1 126 cigány - raboskodott. A magyar túlélők száma 8441 volt. A Magyarországról elhurcolt cigányok az igen hiányos aktákon alkalmilag sze­repelnek. Sokuk sorsa a homályba veszett. Annyi bizonyos, hogy a Bogdán, Ba­logh, Kalányos, Kolompár, Lakatos, Rigó, Sztojka nevek a névlistákon ismétlődő­en feltűnnek. Ezek a magyar romák november 14-e és 20-a között érkeztek Dachauba. A leg­többen a 128 500 - 129 500 közötti fogolyszámokat kapták. Kisebb-nagyobb cso­portok érkeztek még később is, december derekáig. Dachauban meghalt l6l ma­gyar cigány, más lágerba áthelyeztek innen 818-at, felszabadult 144. A Gestapo intézkedésére deportálták, majd dachaui védőőrizetes fogoly (Schutzhäftling) volt dr. Szegedy-Maszák Aladár, a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, dr. Szentmiklóssy Jenő, a Vörös Hadsereghez átállt Miklós Bé­la vezérezredes fia, Dalnoki Miklós Lajos hadnagy, dr. Horváth Zoltán képviselő, Szepessy Albert budapesti városi tanácsos, dr. Kussbach Ferenc ügyvéd, dr. Benda Jenő főszerkesztő, az üldözötteket mentő gróf Pallavicini György tisztviselő. 30 Flossenbürg koncentrációs táborban november végén, december elején 3 189 új, Magyarországról igen kimerült állapotban érkezett deportáltat regisztráltak. A buchenwaldi táborrendszerben összesen 11 593 magyar fogolyról maradt adat. Közülük 1944 novemberében cigányként regisztráltak 153-at. Tizennyolcan még decemberben meghaltak. 28 1944. április elején a Honvédelmi Minisztérium nyilvántartásában összesen ötezer lengyel katonai internált, ill. polgári személy szerepelt: GODÓ 1976, 113. 29 Albert Knoll levéltáros (Dachau) adatai alapján. 30 Pallavicini hazatért, de 1946. május 6-án a szovjet belügyi hatóság (NKVD) Budapesten letartóztat­ta és elhurcolta. 1948. május 27-én szovjet tábori fogságban meghalt. 339

Next

/
Thumbnails
Contents