Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 9. (Tata, 2002)

Fülöp Éva: Az egyházi birtok Magyarországon

gazdasági fejlődésünkben is mindinkább meghatározókká válhattak a hűbéri társadalom megkötöttségeit lerázó új formák. A nagybirtokok nagyüzemekké történő átalakulása-átalakítása azonban, a szakirodalomban ismeretesen, többszörösen is megfogalmazott okok miatt (a feudális társadalmi elemek továbbélése, tőkeszegénység, a hitelviszonyok fejletlensége stb.), nem kis nehézségekkel terhelt folyamat eredménye lehetett csak. Gazdaságilag a robotos munkaerő és a papi tized kárpótlás nélküli eltörlése okozta a legnagyobb tehertételt. A felszámolt úrbéri járadékokat illetően, az 1848. évi IX. törvénycikk csak a magánföldesurak kármentesítéséről szólt. Az egyházi és közalapítványi birtokok úrbéri kárpótlási tőkéit az 1853- évi (III. 2.) úrbéri pátens ajánlotta meg. E tőkéből - a magyarországi katolikus egyház vezetői által a papnevelés, a szemináriumok részére fenntartott összegen túl - az érsekségek, püspökségek, káptalanok, prépostságok és a birtokos szerzetesrendek részesedtek. A volt úrbéri jövedelemnek megfelelő tőkét 5%-kal kamatozó földtehermentesftési kötvényekben kapták az egyházi birtokok javadalmasai is, így a törzs vagyonnak csak kamatai álltak rendelkezésükre. Ily módon az általános tőkehiány alól ezek a birtokok sem lehettek mentesek, s a tulajdonképpen a földtehermentesftési kötvények és azok kamatai fedezetére szolgáló földadó alól sem mentesültek. A tőkés üzemek kialakítására így a gazdaságba „kívülről" bevitt összegek nyomán kerülhetett sor. A pannonhalmi Szent Benedek-rend például, birtokai mezőgazdasági üzemeinek kiépítésében, a Tihanyi Bencés Apátság területi elhelyezkedésével is összefüggésben, a Balaton-parti parcellázásokból nyert összegek felhasználására is támaszkodhatott. A Zirc központú ciszterci birtokokon főként a gabonatermesztésből származott az a tőke, amely az 1870/1880-as években a gazdaság nagyarányú fejlesztését lehetővé tette. A piarista kusztodiátus földbirtokán 1848 után a beruházási források és a szükséges forgótőke előteremtését a rendezések, megváltakozások nyomán bekövetkezett tőke-mobilizálódás teremtette meg. „A változások értékelésénél figyelembe kell venni, hogy az egyházak esetében kötött forgalmú birtokokról volt szó, és azok célvagyon jellege miatt a kölcsönök felvétele, a területek eladása különleges engedélyeket kívánt... A kapitalista fejlődés kihívásaira így saját kezdeményezéssel, helyi erőkkel kellett válaszolni."

19 Nem téveszthetjük azonban szem elől az egyházi szervezet konzervativizmusát és ebből (is) adó megbízhatóságát sem, a befektetések szempontjából. A jobbágyfelszabadítást, a tradicionális viszonyok felszámolását követően, a világi nagybirtokokhoz hasonló, megoldandó feladatot jelentett a gazdasági felszerelés, s a szükséges munkaerő biztosítása is. Közismert tény, hogy a tőkés gazdálkodás kibontakozásával párhuzamosan általános jelenség volt a nagyobb uradalmaknál a bérletek terjedése. Kevésbé mondható el ez az egyházi birtokokról, hiszen itt a fő cél, a szorosabban vett egyházi és egyéb (például oktatási vagy karitatív célú) intézmények fenntartása, a belső ellátás biztosításának elsősége, sajátos vonásokat adott a gazdálkodásnak. Az 19 DÓKA 1997. 274