Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Vékonyné Vadász Éva: Az észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi alcsoportjának települése Dunaalmás–Foktorokban

oka a korsó dunántúlinál gyakoribb DNy-szlovákiai előfordulása.

74 Ez pedig felveti az edény magyarádi edényművességhez való besorolásának lehetőségét. Nem foglal a kérdésben állást Veliaéik,

75 Toéik pedig a formát nem elemezve egyszer a magyarádi (A7)

76 másszor a mészbetétes kerámia alaptípusai közé sorolja (Al e A2 a-c), utóbbi esetben azzal a megjegyzéssel, hogy a 2a típus a mészbetétes edényművesség kései időszakának produktuma.

77 Ezzel szemben Torma a nyergesújfalui példányokat határozottan magyarádi fazekastermékeknek tekinti.

78 A kérdés megoldásában szerintem abból kell kiindulni, hogy DNy-Szlovákia DK-i része nem a magyarádi, hanem mészbetétes kerámiás törzsterület,

79 ahol a középső bronzkor 2-ben is még jelentős hatvani jelenlétet - vagy befolyást - lehet tapasztalni. Ez a vidék a Magyarádi kultúra népe számára fontos volt (vö. K-Ny irányú kapcsolatok), de ezt a területet elfoglalni nem tudta. Itt még az első halomsíros támadások okozta menekülő „expanziójának" sem találkozunk olyan egyértelmű nyomaival, mint a Dunántúlon. Semmilyen megalapozottságát nem látom így annak, hogy a pereme felé öblösödő korsót magyarádi fazekas terméknek tekinthessük. Ezt erősíti az a tény is, hogy az edény főleg idősebb Összehasonlításként négy temető anyagából kiemelve a Toéik által magyarádiként A7-nek nevezett (TOClK 1981, Pril. 1.) mészbetétesként A fe, A 2a, 2b típushoz (uo. Pril. 7.) sorolt korsót, az alábbi kép rajzolódik ki. A környei temető 14. sírjából egyetlen alig profilált példány került elő (BANDI - NEMESKÉRI 1971, 2. t. 21.). Uzsoki a mosonszentjánosi 75. sírból - igaz kiemelten - két példányról tesz említést, az edényt ritka típusnak nevezve: UZSOKI 1963, 80., 65., 13. t. 3-4. Közülük is a talpbütykös korsó a 29. sírból már a kései időszakot jelzi. Ugyanakkor a 35. sírós patincei temetőben (DU§EK I960 közleménye alapján) 16 sírból 30 példány ismert (egy-egy sírból többször került elő több darab: pl. 25. s.: 6 db), míg Iza 19 feltárt sírjából 16 db korsóról tudunk (DU§EK 1969 közlése alapján). Itt is gyakori egy-egy temetkezés mellékleteként több példány (pl. 9. s.: 4 db). Véleményem szerint ez az eltérés az idézett temetők korával kapcsolatos: mindkét szlovákiai temetőt későbbinek vélem, mint az idézett dunántúliakat. Jól illusztrálja ezt az utóbbiakból néhány biztosan kései típusú korsó is (pl. Patince 25. sír: DU§EK I960, T. 25. 8., T. 16. 1., T. 29- 4., de leginkább a T. 28. 8. és T. 29. 7. Díszítésükhöz vö. Veszprém, Kossuth L. u.: KISS 1997, 5. k. 2. és Rákospalota: SCHREIBER 1967, 1. k. 6.; IZáról a legkésőbbi példánynak vélem a 13. (DUSEK 1969, T. 23. 11.) és a 18. sír (uo. T. 26. 8.) egy-egy korsóját. Feltűnő, hogy I2án a leggyakoribb a korsó mészbetétes díszítésű változata.). VELIACIK 1972, 220. TOClK 1978-1981, BI Hl. 92. Az A7 csoport igen vegyes összetételű formáihoz nem fűz megjegyzést. TOCIK 1981, 261. A szerző itt a törökdombi és papföldi példányok kapcsán gond és minden magyarázat nélkül sorolja a magyarádi A7 típusba beosztott formát a mészbetétes edényművesség szintén általa meghatározott A 2a típusába. TORMA 1996, 46. Ez az állításom megegyezik Bóna elképzelésével. Munkájához mellékelt térképeiből (BÓNA 1992, 1617.) jól kikövetkeztethető, hogy a Tokod csoport elterjedését követve Ny-Szlovákia a DK-i, nagyjából a Vág torkolatig terjedő „csücskét" a mészbetétes kerámiás népcsoport törzsterületének tekinti (a térképek kronológiai vonatkozásaitól itt most eltekintek). 36