Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Kövesdi Mónika: Stech Alajos művei a tatai Kuny Domokos Múzeumban

széket cserélte ki neorokokó karszékre, s persze az arc lett fáradtabb, idősebb, és határozottabb, amint a művész öntudatával tekint a nézőre. A piarista gyűjtemény műtárgyai között és katalógusában jelezte a Pesky-arcképet, ám Stech önarcképét nem. Múzeumunk 1955-ben vette leltárba ezt az önarcképet, feltüntetve, hogy az nem a piarista múzeum gyűjteményének 195l-es beleltározásakor, hanem az 1952-es államosítási rendelet kapcsán került a rendházból a Kuny Domokos Múzeumba. A piarista rendház sorsával kapcsolatban régi leltárainkból kiderül, hogy a rendház tárgyai két ütemben kerültek a múzeumba: 1950-51-ben a Piarista Múzeum anyaga, 1952-ben pedig a rendház egyéb festményei, a refektórium és a szobák műtárgyai. Ennek a második ütemnek köszönhető a házi képtárból (vagy annak romjaiból) kiválasztott művész-önarckép fennmaradása. Stech Alajos arcképfestői működésének további bizonyítékai a raktárunkban lévő portrék. Biztosan azonosítható a művész szokásos szignatúráját viselő kalapos férfiportré (3- kép) és egy, a császári házhoz tartozó előkelő férfi arcképe (4. kép). Mindkét kép a festő jellegzetes, végtelenül aprólékos, színgazdag, biedermeier modorában készült, az ő műkedvelő festői stílusának merev beállításában, kissé vértelen megfogalmazásában. Az sem zárható ki - különösen az utóbbi esetében -, hogy másolatokról van szó. Stílusban, a festés módjában és anyagait tekintve is ezekhez áll közel a velük azonos időben beleltározott, de jelzetlen két romantikus női arckép (a korban divatos olasz vagy görög női arcképek utánérzése) (5., 6. kép), valamint egy férfiportré, amely Rubens-másolatnak tűnik (7. kép). Ide sorolnék egy további férfiképmást, amely az előbbieknél kisebb kivágatban ábrázolja modelljét, viszont - azokkal ellentétben - úgy látszik, nem másolat, hanem élő személy után készült (9. kép). E portrékkal kapcsolatban nem tudjuk bizonyítani a provenienciát, ugyanis 1986-ban vették leltárba őket, talán mint mindaddig leitározatlan raktári anyagot. Mivel hiteles Stech-képek is vannak köztük, eredetük a házi képtárhoz, a piarista rendházhoz köthető. Bizonyosan a piarista gyűjteményből származik viszont egy további, csipkegalléros fiatal férfit ábrázoló arckép (valószínűleg ez is másolat) (8. kép), amelyet először 1951-ben a piarista anyaggal együtt, majd másodszor 1986-ban, az előbb felsoroltak között is beleltároztak. Mivel a piaristáknak vallásos festményeiken és a Stech-képtáron kívül nem volt festészeti gyűjteményük, ez az 1951-ben hozzánk került, és különben is Stech oeuvre-jébe illeszkedő darab minden bizonnyal mesterünk alkotása. Mivel a portrék nagy részében másolatokat sejtünk, vonzó feladat lenne az előképek meghatározása, amelyek a kor festészeti divatjához és népszerű mintaképeihez kötik művészetét. Inspirációit Stech a kortársak romantikus-biedermeier, később akadémikus formanyelvének, motívumainak felhasználásából, valamint a művészettörténet korábbi nagyjainak másolása, adaptálása folytán nyerhette. A meglehetősen hosszú művészpálya (1844-ben már vérbeli festőként ábrázolta őt Pesky) egy újabb problémát: a képek datálásának kérdését veti fel. A festő fenn363