Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig

hogy a porcelángyárat Fischer Mór alapította 1839-ben. Ez csak annyit jelent, hogy Fischer azt a momentumot tartja a gyáralapítás legfontosabb mozzanatának, amikor tőkéjével megjelenik Herenden. Ez pedig nem 1840-ben, kiváltképpen nem 1841-ben volt, hanem 1839-ben. Tata időközben a fajanszkészítést feladva teljes egészében kőedénykészítésre tért át. A kőedény jobban megfelel a használat követelményeinek, mint a fajansz, de megjelenésben a fajansszal nem versenyezhet. Nem véletlen, hogy Fischer Károly - Fischer Mózes Áron fia - előszedi a régi fajanszgyár formáit és mintha mi sem történt volna, újra elkezdi a fajanszgyártást ezek segítségével. így válnak a gyár régi barokk-klasszicista formái a neo-barokk feltámasztóivá. Fischer ezt nem magától tette, hanem az európai divat hatására. Fischer Károly ügyes, ambiciózus ember hírében állt, neve nemcsak Tatán ismert, de hovatovább az egész országban, a fővárosban is. Fiát, Ignácot is a szépség megbecsülésére és ápolására tanította. Erre kapott ösztönzést Herenden unokabátyja műhelyében is, ahol szakismeret szerzés céljából ifjúságát töltötte, ahonnan nősült. Ignácot már nem elégítette ki a kőedénygyártásnak ekkor művelt formája, különben is közben a tatai gyárból alig maradt a Fischerek kezén egy kicsi rész a Nobellel való fúzió után. Az 1870-es évek nem sok jót hoztak a kőedény- és porcelániparnak. A Kereskedelmi- és iparkamarai jelentéseket olvasva kitűnik, hogy az öntöttvas edények elterjedése nehéz helyzetbe hozta a kerámiaipar legkülönbözőbb ágait, különösen az edénykészítő ipart. Kőedénygyárak sora szüntette meg tevékenységét ezekben az években. Még maga a herendi gyár is termelési válságba került, Tata a Hardmuth cég segítségével részvénytársasággá alakult, Herend éles viták színtere lett. A vita Fischer Mór és fiai, különösen Sámuel közt zajlott. A fiúk a közönséges használati edények gyártását szorgalmazták, lemondva minden művészi igényről. Fischer Mór viszont a művészi színvonalat tartotta a gyár legfontosabb kritériumának. A vita szakítással zárult, az apa legkedvesebb fiához, Dezsőhöz Tatára ment, Sámuelt és a herendi gyárat sorsára hagyva. Tudjuk, hogy a herendi gyáron az új koncepció sem segített, sőt még a részvénytársasággá alakulás sem. Fischer Ignác indulását nehezítette Zsolnay Vilmos hasonló törekvése is, aki, mint tudjuk, szintén ekkor szervezte újjá pécsi kőedénygyárát és ezzel komoly vetélytársa lett Fischernek. Már apja olyan edények készítésével foglalkozott Tatán, amelynek megjelenése fontosabb még a használhatóságnál is, de ilyent Tatán ekkor már a lehetőségek híján nem lehetetett készíteni. A kor vágyott a szépre, de a tartósság követelményéről sem mondott le, más szóval: egyszerre akart szépet és tartósat nyújtani. Az új alapanyag, a kőedény képes volt a két szempontot kielégíteni, de ez a régi technológiával, az ún. mészpátos eljárással már nem ment. Nem véletlen, hogy az 1860-70-es években induló két kőedénygyárunk hamar rájött erre a felismerésre és nem a mész-, hanem a földpátos változatot alkalmazta árui készítéséhez. Ez esetben az első égetés utáni áru nem fehér volt, hanem zsemlyesárga, illetve enyhén barna. 349