Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig

tesen ezeknél nem lehet egyéni ízlésről szó, mert ilyenek mindenütt készültek Meissentől Holicson át Lunéville-ig. Kuny majolikaedényei technikai szempontból versenyeznek a holicsi gyártmányokkal, de rózsái nem olyan szép pirosak, mint a holicsi rózsák. Ennek az az oka, hogy vevőköre nem igényelte a rendkívül költséges aranybíbor festéket. A Kuny-féle edények máza kifogástalan. Kuny egyébként is máz specialista volt. Mázai - a tiszta fehér színűn kívül - gyakran enyhén rózsaszínű árnyalatűak, ugyanúgy, mint a tatai fajanszoké vagy a körmöcbányai kőedényeké egy bizonyos időszakban. Kuny a legbüszkébb azokra a készítményeire volt, melyeket „márvány fayence" elnevezéssel illetett, s amelyeket önérzetesen saját találmányának nevezett. „Ezek a készítmények"- mint Kuny magyar nyelvű hirdetéséből kiderül -, „a vörös márványhoz hasonlítanak. " A márvány hatását túlégetéssel érhette el és nem sómázzal, miként ezt könyvében Siklóssy László állítja. Kuny Domokos a holicsi gyárat vette alapul a jelzésben is. Majolikaedényeinek OF jelzése a H(olitscher) F(abrik) mintájára világosan annyit jelent, mint OCJner) F(abrik). Kuny többnyire mangánlilával írta jelzését. Kohn Arnold 1913-ban megjelent füzetében a budai kétbetűs jelet pontokkal O.F. formában is ismerteti. Mivel a tatai gyár mint kőedénygyár maradt fenn a közelmúltig, valamikor a kőedénygyárakkal egyidőben, a 18. század végén létesült, s alapítója Schlögl György volt. Schlögl György egyetlen leányát Pasteiner József vette feleségül, így az időközben megvett gyár örökségképpen rászállt. Pasteiner a gyárat eladta Fischer Farkasnak, akiről az annak egyik rokonára, Fischer Mózes Áronra - a herendi Fischer Mór unokatestvérére -, Fischer Károly apjára szállt át. Csányi Károly szerint 1824-ben szűnt meg a fajanszgyártás és kezdődött el a kőedénykészítés Tatán. Ezzel szemben más források arra utalnak, hogy már sokkal előbb megindult a kőedénygyártás Tatán. 1819-ben azt olvashatjuk Magda Pálnál, hogy Tatán szép fehér edényt készítenek ugyanúgy, mint Budán, Kassán, Pápán és Rozsnyón. Ebből úgy tűnik, hogy ekkor már nem fajanszok, hanem kőedények készültek Tatán, s az erre való áttérés nem egyszerre, hanem lassan, fokozatosan ment végbe. Schlöglné 1819-ben annak a Stingl Vincének adta át a vezetést, aki később, 1825 után Herenden letelepedve, a mai porcelángyár alapjainak létrehozásában Fischer Mórral együtt közreműködött. Schlöglné 1820-ban meghalt, s a 18. századi üzem Fischer Mózes Ároné, a herendi gyáralapító unokatestvéréé lett. Elég hamar, már 1824-ben viszály támadt Fischer Mózes Áron és Stingl Vince között. Fischer „szörnyű károkat okozó"-nak, az újonnan épült kemencék építésében tudatlannak nevezte Stinglt, végül is az uradalom „ áristr-ómmal teendőbüntetésfenyegetése alatt"'a gyár elhagyására, Tatáról való távozásra kényszeríti és a Pápáról áthívott Windschügel Antallal folytatta a munkát. Fischer eleinte a gyár régi formáival kísérletezett, de csakhamar rájött, hogy a kőedény különbözik a közönséges fajansztól, ezért sikeres előállítása merőben újszerű formákat igényel. Több pápai és tatai kőedény között található feltűnő hasonlóság. A tálak között is találkozhatunk ilyenekkel, de egy tatai henger alakú korsó, felül 340