Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig

Schweigert alig említik tatai forrásaink. Azok közül, akikkel Tatára jött, alig, vagy nincs is olyan, aki az 1770-80-as években még Tatán volt. Egyikük (Pram András) megszökött, a többiek pedig elöregedtek vagy időközben meghaltak. Schweiger magas kort ért meg, lényegében tanúja volt a gyár fénykorának, s hogy mégis kevés a Tatán készült kisplasztika, ennek mélyreható oka van. A gyár a fekete és kék színű nagy Tbetűvel jelezte darabjait. „Természetesen egyedül a T jelzés még nem hitelesíti a tárgyak tatai származását" - írja Révhelyi Elemér -, „ mert a külföldi fajansz- és porcelángyárak egész sora használt azonos megjelölést." Ezért nem is annyira a 7* betű alkalmazása, hanem annak alakja, szfne s a felrakás módja dönti el a hovatartozást. A jelzés figyelembevétele nélkül sok esetben egyedül csak Holies termékei mutatnak a tatai edényekkel megtévesztő azonosságot. Viszont a gyár termékeinek időbeli elhatárolását a Tbetű kétféle színezése is segíti. 1768-tól, a gyár virágkorától 1785-ig a kobaltkék színű Tmegjelölést alkalmazták. A 18. század végén, a 19. század elején megszűnik a fekete betűs jelzés, s csak a kék színűt alkalmazták. Révhelyi még úgy vélte, hogy a jelzések eltérő színe külön festőket takar. így a kék színű jelzést Deutscher Pállal hozza kapcsolatba, aki ekkor Pram András, illetve Hermann Sándor igazgatása alatt, szinte egyedüli festője volt a tatai fabrikának. A fekete (illetve mangán) jelzést viszont Radiellel hozza összefüggésbe. Ezzel szemben úgy véljük, a jelzés színeit aszerint variálták, hogy akkor éppen milyen, hányszori égetésű edényeket készítettek a gyárban. Köztudott, hogy a többszöri égetésnél a kék színt adó kobaltoxid a legellenállóbb. Ezért csak akkor tértek át erről a fekete (mangánoxidos) jelzésre, amikor már kevesebb égetést igénylő árukat készítettek a tatai fajanszgyárban. A gyár utolsó jelét is kékkel festették fel. Ez is arra mutat, hogy utolsóként ismét megpróbálkoztak a színek fokozásával, a háromszori, négyszeri égetéssel, de a közönség fajansz iránti érdektelenségén már ezzel sem sikerült változtatniuk. Tata gyárának további sorsát különösen befolyásolták azok az emberi, családi kapcsolatok, amelyek az ott dolgozó mesterek, művészek között kialakultak. Családi okok miatt került el Tatáról és alapított Budán fajanszgyárat ifj. Kuny Domokos, Frank Krisztina fia. A budai fajaszgyár tulajdonképpen Tata kihelyezett gyára volt. Alapítója ifjabb Kuny Domokos volt, aki 1785-ig a tatai fajanszgyárat vezette. Kuny Domokos Durlachban született 1754-ben, ahol apja az ottani fajanszgyár igazgatója volt. Apja Durlachból Holicsra került, így a fiatal Kuny is itt nevelkedett. Tizenöt éves korában került mostohaapjával, Hermann Sándorral Tatára. Itt az ő irányítása alatt sajátította el a kerámiaszakma alapjait. Érthető, ha a tatai esztendők egész életre kiható nyomot hagytak Kunyban. Talán továbbra is Tatán marad, ha mostohatestvérének férje, Schlögl János György hajlandó lett volna szépszerével átadni neki a gyárat. Kezdetben a szomszédos Komárom élénkebb kereskedelmi lehetőségei foglalkoztatták, de e gondolattól hamar elállt. Nemcsak a túl sok környékbeli fazekas miatt látszott alkalmatlannak gyáralapítási szempontból, hanem mert a város 337