Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)
Katona Imre: A tatai fajansz-, kőedény- és porcelánkészítés a 18. század közepétől az 1900-as évekig
Ezzel és az ilyen adatokkal csínján kell bánnunk, mert ahogyan Holies, úgy Tata is gyártott fajansz mellett kőedényt is. Bár Tata Holicsnál könnyebb helyzetben volt a kőedénygyártásra való áttérésnél, hiszen ekkor már az 1810-20-as években a kőedénykészítés országosan ismert és alkalmazott volt még akkor is, ha a készítés néhány részletkérdése vitatott volt. A technológiai váltás a gyári személyzet átalakulását hozta magával. Míg a gyár a fajanszkészítés idejében többnyire elszászi származású szakembereket alkalmazott, a kőedénykészítés bevezetésével főleg a német és a csehmorva területek szakemberei kerültek előtérbe, de egyes magyarországi kőedénygyárak szakmunkásaival is találkozhatunk Tatán Városlődtől Pápán át KörmöcbányáigA tatai fajanszok között a virágos, egyszínű festésűekkel szemben a többszínűek a leggyakoribbak, de Holies mintakészletének több más változatát is megtaláljuk közöttük. Mivel a gyár a századforduló táján még virágzott, termékeinek díszítményein már a 16. Lajos stílus, a kései barokk lehiggadó ízlése is érződik. Ennek az időszaknak füzéres, szalagcsokros mintái a kor kedvelt egyszínfestő modorában készültek. Tata fajanszgyárában kevesebb önálló szobrászati mű készült, plasztikai alkotásai közül a rákos dísztálak a legismertebbek. A tatai gyár produktumainak nívóját szeretik Schweiger nevéhez kapcsolni. Úgy véljük, a kisplasztika virágkora a fajanszban - miként a porcelánművészetben - a 18. század eleje, esetleg közepe. Nyilván Schweiger azért költözött át Holicsról Tatára, s azért adta fel a biztosat a bizonytalanért, mert a divatváltozás miatt elfogytak, vagy legalábbis megfogyatkoztak a plasztikai feladatok Holicson. Amitől azonban félt és ami elől elmenekült, Tatán is utolérte, az egyre csökkenő plasztikai feladatok miatt olyannyira távol tartották a gyártól, hogy neve az anyakönyvekben elő sem fordul a gyárral kapcsolatban. Tatán van és itt is marad haláláig, de külső munkákból tartja fenn magát és családját, s csak alkalomszerű feladatokat kap a gyártól. Weiner Mihályné hosszú nehéz munkával elkészítette az Iparművészeti Múzeumban fellelhető tatai fajansz- és kőedénytárgyak katalógusát. Szerinte körülbelül háromszáz darab tatai fajansz- és kőedénytárgy maradt fenn múzeumainkban és magángyűjteményeinkben, Budapesten és vidéken, elsősorban Tatán. A katalógusból kitűnik, hogy a tatai fajanszok és kőedények csak elenyésző százaléka tekinthető plasztikai, szobrászati jellegűnek, a többi használati- vagy díszedény, de egyik sem olyan, mely szobrászati kialakítást igényelne. A szakirodalom szerint ugyancsak különleges kvalitásúak Radiel János Tatán festett edényei. A tatai tárgyak nemcsak kialakításra rokonok a holicsiakkal, hanem díszítésre is, bár, míg a holicsi fajanszok többnyire porcelánfestésűek, a tataiakat többnyire fajanszfestéssel díszítik. A többszöri égetést a különböző fokon kiégő festékek tették szükségessé, s ez nem minden korban volt a tatai készítmények jellemzője, mint ez a fenékjegyek más-más színe is bizonyítja. Porcelánfestés esetében szinte mindig kék színű jegyet alkalmaztak, míg a lila színű jegyek mindig a fajansz színezésre utalnak. 336
