Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Számadó Emese–Vértes László: „A tiszta ész logikájának gyakorlati alkalmazása.” Az Igmándi keserűvíz nyomában

A sajtó mellett az I. világháborúig a plakátok voltak a tömeginformálás első számú eszközei, amelyek az A/4-es formátumtól kezdve az óriásplakátokig minden méretben megjelentek. A nyomtatványok szöveges információkat és grafikus elemeket egyaránt tartalmaztak. A színes nyomtatási technika megjelenésével a plakátok és a - gyakran két oldalas - szórólapok is változatosabbá váltak. A képek, grafikák mellett elhelyezett szövegek így már sokkal több információt hordozhattak a reklámozott készítményről. A reklámozásban nagy teret kaptak a kisnyomtatványok, amelyek körébe a különböző szignatúrák, a papírzacskók és egyéb nyomtatott csomagolóanyagok tartoznak. Külön kategóriát képeztek e műfajban a 20. század elején a számolócédulák. Ezek a boltokban, a vendéglátóhelyeken használt keskeny, hosszúkás, az egyik oldalán képpel és/vagy szöveggel megnyomott, a másik oldalán a termék eladásának összeszámlálására alkalmas papírcsíkok esztétikailag is gyönyörű reklámhordozói voltak a termékeknek. A gyógyszereket ugyan nem, de a gyógy- és ásványvizeket reklámozták ezzel a módszerrel. A 19- század végén újabb reklámfelület jelent meg, a védjegy

38 formájában, amely az árura vonatkozó információk sűrített megjelenítője volt. A védjegy legáltalánosabb megjelenítési formája az árukon - esetünkben a palackokon - megjelenő címke volt (11-12. kép). Az Igmándi keserűvíz reklámtevékenysége a fent leírtakat mind átöleli. A szűk szakmának szóltak az éppen aktuális gyógyszerészeti, vagy orvosi folyóiratokban megjelent hatástanulmányok

39 és a kísérletek leírásai.

40 Nem csak a komáromiak ismerték meg a hatását és alkalmazási módját az I916ban megjelent Komáromi Kalendárium hátoldala, majd az 1920-as években a Komáromi Lapok hirdetéseiből. Széles tömegeket tájékoztattak - a víz összetevőiről és hatásairól egyaránt - a palackcímkék: a Shmidthauer-féle

41 és az állami címkék egyaránt. Ötletesek és szintén széles vásárlóközönségnek szóltak a Shmidthauerék által is készíttetett hazavihető számolócédulák. Ezek egyike odáig „merészkedett", hogy egy ismert és Szőnyben talált római kori mérföldkő állítását az Igmándi források vize már a rómaiak által is ismert - üdvös hatásának tulajdonította (13-15. kép). 38 A védjegy mint az árujelzők legfontosabb fajtája az egyes áruk és szolgáltatások azonosítására, egymástól való megkülönböztetésére, a fogyasztók tájékoztatásának előmozdítására szolgál. Az első, hazánkra is vonatkozó védjegyjogi szabályozás 1858-ban az osztrák császár pátense volt a védjegyek oltalmáról. Az első magyar védjegytörvény csak 1890-ben jelent meg: SZARVASHÁZI 1999, 94., 98. 39 VEREBÉLY 1865. 40 SCHMIDTHAUER 1863. 41 Az itt közölt Schmidthauer-féle palackok a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum gyűjteményébe tartoznak. A közlés engedélyezésért köszönetet mondunk Dr. Draveczky Balázsnak, a múzeum igazgatójának és S. Nagy Anikónak, a gyűjtemény kezelőjének. Az állami címkét Nyitrai Sándor bocsátotta rendelkezésünkre. 303