Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)
Kemecsi Lajos: Tatai csapók és posztósok hagyatéki leltárai
és más helyi társadalomtörténeti viszonyoknak a megismeréséhez nyertünk kitűnő adatokat. A tatai kutatás kibontakozásával, a korábbi példákhoz hasonlóan (Cegléd, Keszthely, Kiskunhalas stb.) a helytörténetírás mellett további tudományterületek is hasznosíthatják az eredményeket. A tudománytörténeti előzményeket figyelembe véve a kutatás további fázisaiban a már említett számítógépes adatbázis létrehozása mellett a forráskiadás előkészítése is célja a tatai inventáriumanyag feldolgozásának. A keszthelyi, ceglédi példák tapasztalatai alapján messzemenően indokolt az Eszterházy uradalomhoz tartozó települések inventáriumanyagának könnyebben kutathatóvá tétele. Tanulmányomban elsősorban arra törekedtem, hogy a tatai leltárak példáján érzékeltessem a hagyatéki leltárak kutatásának sokoldalú hasznosítási lehetőségét a néprajztudomány mellett a gazdaságtörténet, az agrártörténet, a társadalomtörténet, művészettörténet és a művelődéstörténet terén is. Másodsorban pedig a város múltjában kiemelkedően fontos csapó és posztós mesterek történetének pontosabb feltárása volt a célom. A további kutatások várhatóan gazdagítják ismereteinket ezeknek a mára már csak utcanevekként fennmaradt egykori tatai és tóvárosi iparoknak a történetéről. 205