Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. (Tata, 2001)

Kemecsi Lajos: Tatai csapók és posztósok hagyatéki leltárai

száma ekkor megközelítette a 200-at.

43 Ha a mesterek hozzátartozóit illetve az iparban alkalmazott legényeket is számba vesszük, a 19. század első éveiben közel 1000 embernek adott kenyeret ez- az iparág.

44 A fennmaradt hagyatéki leltárak között szereplő kézművesek közel egyharmada is ezt a mesterséget folytatta. A tatai csapómesterségről még 1937-ben jelent meg a Domanovszky-emlékkönyvben Kring Miklós tanulmánya. Az alapos elemzés leginkább a helytörténeti kutatások értékeire kívánta felhívni a figyelmet, egy helyi iparág történetének vizsgálatával. Kring tanulmányának értékét és napjainkig ható jelentőségét elsősorban az általa felhasznált 17-18. századi források adják.

45 Ezek jelentős része ugyanis az egykori Eszterházy-levéltár második világháborút követő részleges pusztulásával megsemmisült, s így a kutatók számára különösen fontos segítséget jelent publikálásuk. Hasonló szempontok alapján értékelhetők Viszolajszky István 1888-ban írt céhtörténeti sorozatának a csapókról írt részletei a Tata-Tóvárosi Híradóban.

46 A Viszolajszky által írt rövid forrásközlés részleteket idéz az azóta eltűnt legrégebbi (1751-ben indult) névkönyvéből a tatai „bötsületes tsapó czéh"-nek, leírja a múzeum gyűjteményében őrzött 1749-es évszámmal ellátott pecsétet, és hosszabban idéz a céh jegyzőkönyvéből is. Szintén ő publikálta elsőként a céhmester és a kallólegények esküformáit is.

47 Mivel a fontos céhtörténeti emlékeket közlő cikksorozat napjainkra gyakorlatilag hozzáférhetetlen, egyes idézett részleteit a tanulmány függelékében - az eredeti források alapján - újra közlöm. A tatai csapók céhének működéséről a fent említett forrásközlésen és Kring Miklós írásán kívül a korszak helytörténetét feldolgozó tanulmány illetve a tatai céhek emlékanyagát bemutató gyűjteményi katalógus sem nyújtanak újabb érdemi információt.

48 Mielőtt a tatai csapók hagyatéki leltárainak vizsgálatával és a céh jegyzőkönyv értékes adatainak felhasználásával mélyebb elemzésbe bocsátkoznánk, egy terminológiai kérdést kell tisztáznunk. Kring Miklós hivatkozott tanulmányában a foglalkozásnevek módosulását elemezve rámutatott, hogy azok korszakonként átalakultak. Míg a 17. században az összeírások szerint a legnagyobb létszámú tatai kézművescsoport mesterségneve „lanarius" volt, a 18. századra elnevezésük módosult.

49 Megjelenik ugyan már 1614-ben is a „szőrmíves", „szűrmíves", később a „csapó", sőt esetenként a „posztókészítő''vagy egyszerűen „posztós", esetleg „gyapjúműves"elnevezés is.

50 A rendelkezésünkre álló 18-19. századi hagyatéki leltárak vizsgálatakor a „csapó" a 43 KRING 1937, 406. 44 KRING 1937, 406. 45 Legfontosabb forrásai az ún. kallóskönyvek. 46 VISZOLAJSZKY 1888. 47 VISZOLAJSZKY 1888, IX. 31. sz. 1. 48 Vö. KÖRMENDI 1984., ill. G. MIKLÓS é. n. 49 KRING 1937, 10. 50 KRING 1937, 12. 187