Kisné Cseh Julianna – Kemecsi Lajos szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 7. (Tata, 2000)

Tolnai Gergely: Előzetes jelentés az esztergomi északi rondella feltárásáról

Ugyanígy, egyenes délnyugati külső fallal ábrázolja a rondellát egy másik, szintén Stockholmban őrzött 17. századi térkép. 8 (4. ábra) Miután ezen az alaprajzon jól megfigyelhető a várat körülvevő és a Szent-Tamás hegyi erő­dig elérő, több zártsánccal megerősített védővonal-rendszer, valószínű, hogy ez a térkép az 1604-es ostrom környékén készülhetett. Tudjuk ugyanis, hogy akkor egy kb. 20 000 fős császári sereg épített magának megerődített tábort, s abban harcolt a támadó 40 000 fős török hadsereggel (az egész várostrom­ban a vár elleni rohamra nem is került sor, csak a sáncokért vívtak). 9 A másik lehetséges megoldás, hogy a térkép 1605-ben készült, a vár eleste előtt; és akkor vette föl a rajzoló a földműveket. De ez a variáció is csak egy évvel módosítja a térkép elkészültének idejét, így e két térkép bizonyíthatja, hogy 1595 -1605 között, a keresztény kézen levő várban az északi rondella nem szabályos kör alakú volt, hanem nyugati - délnyugati oldalán egyenes külső falsíkja volt. Sőt a tábort ábrázoló térképen nagyon halványan, de az is kive­hető, hogy 3 lőrése volt a védműnek: kelet, észak és északnyugat felé. Mivel ma a rondella nagyjából szabályos kör alaprajzot mutat érthetővé válik Evlia Cselebi megjegyzése, mi szerint „ a Toprák bástya is kétemeletes, erős kőből való, új építkezésű bástya... ". A törökök, miután újból elfoglalták Esztergomot, minden bizonnyal teljesen átépítették a rondellát. Lebontva az 1595-1605 között épült egyenes nyugati falát, nagyjából kialakították a ma is látható alaprajzát. Miután a metszeteket, ránézeti rajzokat általában a Szent Tamás-hegy, vagy a Duna felől készítették, csak kevésen ábrázolták az északi rondellát. A leg­korábbi az 1595-ben Meyerpeck-féle metszet, mely a Duna felől ábrázolja ­hasonlóan a Macierata-féle térképen jelzetekhez - a rondella délnyugati ol­dalán levő pusztításokat, s ezen a metszeten jól megfigyelhetőek a leomlott homlokzat mögött levő kazamata állva maradt falai. (5. ábra) Sajnos, a török háborúk alatt készített többi metszet vagy nem a megfelelő szögből készült, vagy nem elég részletes, illetve más részek ábrázolása ké­telyt támaszthat a metszet hitelességét illetően - így a rondella felépítményé­ről újabb információt nem tudhatunk meg. 8 KISARI 1996, 126 -127. Handritade kartverk Nr. 23/65-66. 9 CSORBA 1978. 323

Next

/
Thumbnails
Contents