Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

Fűrészné Molnár Anikó: Lakáshelyzet, otthonkultúra a 20. század első felében a tatai és a dorogi szénmedence bányatelepein

zad első évtizedeiben Dorog, Csolnok, majd Sárisáp volt a bányászlakótelepek építésének főbb területe.

19 Épültek munkásházak addig is a medencében, de ezek sokkal inkább tömegszállások voltak, mint lakások, akiknek pedig ott sem jutott hely, azok maguk gondoskodtak valami lakásféléről családjuknak. Voltak, akik földbevájt odúkba kényszerültek. E szűk, nyirkos, szellőzetlen pincelakásokban pusztítottak a járványok, riasztó mértéket öltött a gyermekhalandóság. Az első bányászkolóniákat jogos bírálatok is érték. „Régebbi bányatelepeink munkáslakóházai majd kivétel nélkül sablonos egyformaságban épültek - írta Fleischl Róbert műépítész -, a lakások pedig igen primitív higiénikus követelményeknek feleltek meg. Nem egy helyen látunk még ma is [1910-ben F. M. AJ kaszárnyarendszereket, 8-10-16 családot egy házban elhelyezve, sok helyütt egy család csak szobát, másutt két vagy négy család közös konyhát kénytelen használni, nem is beszélve a közös lépcső, folyosó és árnyékszékről... Úgy az elhelyezés, mint a sablonosság ezen munkáslakótelepeket sivár külső megjelenésüknél fogva már visszatetszőkké tette."

20 Az újonnan épült házak már barátságosabb, világosabb színűre festett épületek voltak, előnyösen elütöttek a régi szürke házaktól.

21 Később tornácos, gangos épületek is készültek. A MÁK Rt. által építtetett bányászlakások nagyobb része az átlagos munkáslakásoknál valamivel jobb minőségűnek mondható. Országos viszonylatban az egyszobás főbérleti munkáslakások csaknem 1/6 részének ugyanis még konyhája sem volt.

22 A lakások 80%-a pedig nélkülözte a kamrát.

23 A munkásnegyedek jellegzetes családi otthona, a szoba-konyha-kamrás munkáslakások alapterülete nagyjából egyforma (megközelítően 35 m-es) volt nemcsak megyénkben, Tatabányán és Dorogon, de a Kispesti Állami Munkástelepen, az ún. Wekerle-telepen épített lakások esetében is. Megyénk másik nagy múltú szénmedencéjének központjában, Dorogon, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. által építtetett lakóházak négy munkáslakásból álltak, Tatabányán a lakóházak legnagyobb része 6-6 család részére épült. (Később készültek itt is 4 lakásos munkásházak.) A lakásokhoz kis kert és a ház mögött néhány m -nyi udvar tartozott. A padlásfeljáró az épület egyik végén volt, mindkét végén pöcegödrös árnyékszékek és szeneskamrák voltak. Három munkáslakásra jutott tehát egy közös WC, a házak előtt fedetlen csatornában folyt a szennyvíz. Az ivóvizet a telepek vízvezeték-hálózatának kiépítése (1907) után a lakók utcai nyomós kútból hordták. Nem kapcsolták be a lakások konyháit a vízvezeték-hálózatba, mint az a Wekerle-telepen történt.

24 (Vízvezetékkel az országban TÓTH 1981, 40. FLEISCHL 1911, 87-89. B. MOSONYI 1972, 139. TAUSZ 1976, 653. GERGELY A. 1971, 432. KÖRMÖCZI 1980, 147.; HOGYAN ÉLTEK 1980, 214. 489