Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)

Fűrészné Molnár Anikó: Lakáshelyzet, otthonkultúra a 20. század első felében a tatai és a dorogi szénmedence bányatelepein

Lakáshelyzet, otthonkultúra a 20. század első felében a tatai és a dorogi szénmedence bányatelepein Fűrészné Molnár Anikó (Tatabányai Múzeum, Tatabánya) Komárom és Esztergom vármegyében - a népszámlálási adatok szerint - 1920ban a lakosságnak több mint egyharmada (36,6%) tartozott a bánya- és ipari munkások közé. 1949-re a 97756 keresőnek már 45,7%-a dolgozott az iparban.

1 A megye két nagy múltú szénmedencéjének bányajogi térképe a 19- század végére kialakult. Az ország két leghatalmasabb barnaszénbánya-vállalata: a Magyar Általános Kőszénbánya Rt (MÁK Rt) és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. (Salgó Rt.) osztozott a medencék szénterületein. A tatai szénmedencében a MÁK Rt. „egyeduralkodó" volt. A dorogi szénmedence legnagyobb részét - a MÁK Rt mellett - a Salgó Rt. tartotta birtokában. A két nagy érdekeltség kialakulása, vetélkedése előmozdította a bányászat műszaki, gazdasági fejlődését, a termelés felgyorsulását, ipari tevékenységük fokozatos bővítését. A gazdasági növekedés tényezői közül az egyik legfontosabb a népesség létszáma, összetétele. A lakosság létszámának gyarapodása két forrásból táplálkozik: egyrészt a természetes szaporodásból, másrészt a vándorlási különbözetből. A szénbányászat megindulása előtt mind a tatai, mind pedig a dorogi szénmedence lakói földművelésből éltek. Az 1720-ban a betelepítések következtében tiszta német nemzetiségű Dorog alig 200 főt számlált.

2 Az új telepítő tényező, a szénbányászat megjelenésével rohamosan nőtt a lakosság száma. A Magyar Bányakalauz adatai szerint a medence bányamunkásainak létszáma 1879-ben 429 fő volt, de ezután felgyorsult a fejlődés. Tíz év múlva közel háromszoros, tizenöt év múlva négyszeres, 1898-ban pedig 4,5-szeres (1938 fő) létszámmal dolgozott a medence.

3 A századfordulóra Dorog lett a szénmedence központja. Az 1920-as évek elejére a község lakóinak száma már elérte az 5500 főt.

4 A tatai szénmedencében lévő három kis községben: Alsógallán, Felsőgallán és Bánhidán magyar, német és szlovák nyelvű földművelő lakosság élt. 1869 és 1890 között (a népszámlálási adatok szerint) a három község népessége 571 fővel gyarapodott,

5 a lakosság természetes szaporulatán kívül tehát számottevő fejlődésről 1 F. MOLNÁR 1985, 46. 2 TÓTH 1981, 38. 3 TÓTH 1981, 41.; SZÉKELY é.n., 405. 4 POPOVICS 1984, 12.; B. MOSONYI 1972, 153. 5 TATABÁNYA I. 1972, 251. 485