Fülöp Éva – Kisné Cseh Julianna szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 6. (Tata, 1999)
Tolna Gergely: Komárom, Magyarország legnagyobb erődrendszere
A bástyákból biztosították a kötőgátakat és a szomszéd bástyákat, viszont a saját bástya sáncait több, abból előrenyúló, kisebb védmű védte. Az árkokat nemcsak a bástyákból, de az árok külső vagy belső falában húzódó kazamatákból is, a kazamatákat pedig belső, megtört falszakaszokból tarthatták tűz alatt. Az előterepet a sáncokról, a sáncokat viszont az erőd belsejében álló, külön e célra tervezett védművekből lehetett lőni. Nagy szerepet kapott az új porosz rendszerben a fedezés. Nem mindenhol tartották szükségesnek a többszintes, rendkívül sok ágyúval rendelkező, de ugyanakkor magas, és ezért sebezhető védművek alkalmazását. Az osztrák hadmérnökök célszerűbbnek látták, hogy alacsony, csak egy szintes állásokat építsenek, melyek ugyan kevesebb ágyúval rendelkeztek, azonban az ellenség elől az állásokat teljesen eltakarták a védművek tetejére és azok elé hordott földtöltéssel. így ezek a kisebb védművek az ostrom későbbi szakaszaiban is sértetlenek maradhattak, s ezzel jobban szolgálták a vár védelmét, mint a több ágyúval rendelkező, ám hamar megsemmisülő magas bástyák. Ebből következik, hogy a bástyák megléte sem volt már fontos. Hiszen azok fő feladata pontosan az oldalvonalak fedezése volt, amely feladatot ezután kielégítően elláttak az árokba sűlyesztett kis védművek. így a nagyméretű, jó célpontot nyújtó, s elfoglalásuk után jó támaszpontot biztosító bástyákat el lehetett hagyni. 41 Nagy hangsúlyt helyeztek a kézi lőfegyverekre. Számos helyen létesítettek olyan oldalazó állásokat, ahová lövegek be sem fértek, csak a puskás csatárok biztosították a védelmet. Igaz, a legfontosabb irányokban mindig gondoskodtak a megfelelő lövegállományról. További újításuk volt, hogy megvizsgálva az új formájú védművek szerepét és lehetőségeit, rájöttek, hogy a bástyák között húzódó kötőgátakra sincs szükség. Az ellenség úgyis a bástyákat és a védmúveket támadja, a bástyák (vagy méreteik és feladataik miatt már inkább önálló erődök) közötti térségben betörni szándékozó csapatokat pedig a bástyák lövegei és lövészei egymagukban is meg tudják állítani. Bár ez az újítás a német erődöknél hamar, már az 1820-30-as években elterjedt, az osztrák mérnökök csak igen későn vették át. Ezért épült kötőgátakkal a Nádor és a Vág-vonal is. Przemysl belső öve is összekötő sáncokkal épült az 1850-60-as években, sőt Komárom 1867-es modernizálási terveiben szereplő erődök között is húzódott volna sáncrendszer. Csak Krakkó 1850-es években újonnan elkezdett erődítéseinél tekintettek el eleve a kötőgátak alkalmazásától. 42 Ilyen elvek alapján folytatták a Nádor-vonal építését is, melyből 1848 tavaszára elkészült az első négy bástya teljesen, s az ötödik pedig részben. A Vág-dunai és a dunai hídfőerődök építéséről nincs pontos adatunk. Valószínűleg mindkettőt Ezt a változást jól nyomon lehet követni a Csillagerőd - Monostori erőd - Igmándi erőd építése során. A Csillagerődnél még a sarkokon négy nagy bástya van, a Monostori erődnél ilyenek már nincsenek, csak nagy, tagolt caponierek, az Igmándi erődnél pedig már csak az erőd falából, a sarkokon kiálló „csücskök" biztosították az árok oldalazó védelmét. 12 Az új porosz rendszerről részletesen: BRUNNER 1907. és PAULA 1997. 400
