Kisné Cseh Julianna – Somorjai József szerk.: Komárom – Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 5. (Tata, 1997)

Antoni Judit: Ethnoarcheológiai kísérletek II. (Csonteszközök készítése)

Az 1. kísérlet során a "C"-ben főzött csontokat használtuk fel azokból, melyeket nem forgattunk meg hamuban tisztítás előtt. Ali résztvevő különböző technikákat alkalmazott. A kezdet hasonló volt minden esetben: a csontot egy fatönkre fektetve kovaszilánkkal felváltva mindkét oldalon középen (a központi vájat hosszában) bekarcolták kb. 1-1,5 mm mélyen. A dorsalis oldalon a megfigyelések szerint kicsit nehezebb volt a "fűrészelés", mert az eszköz inkább lecsúszott, mint a másik oldalon. A csont distális végét általában keményebbnek tartották. A csont mindkét végét bevájták két esetben, a többiben csak az egyiket, vagy azt sem (1. tábla 1.). A vájatok kialakítása több (2-3 db) eszközzel történt és átlag 40 percig tartott, 3 esetben 20-25 percet, két esetben (gyengébb csont) 5, illetve 8 percet vett igénybe. E két utóbbi esetben a ventrális oldalon kezdték, 1 mm mélyen kivájva, majd a dorsalison folytatták viszonylag rövid ideig, a porcogós részeknél picit bemélyítve, majd egy nagy (4-5 cm hosszú) kovapengével a csont distális, a másik esetben a proximális végét behasítva, a pengét kézzel megütögetve szétrepesztették a csontot. Ketten a csontot a tönkre fektetve, kovaéket használva, s ezt egy kaviccsal ütögetve repesztették széjjel, míg a többiek kovaék segítségével, a csontot a distális végére állítva kézzel hasították el (2. tábla 1.). A viszonylag gyenge csontok mellett kipróbáltuk ugyanezt a technikát a "D"ben gyűjtött tavalyi, kb. 2-3 éves birka-metapódiumokon. A művelet ezúttal is 40 percig tartott, két eszközzel, noha maga a csont keményebb volt az előzőeknél. Egyik oldalán vájták be hosszanti irányban, majd ékkel és kővel repesztették szét. A 2. kísérlet során az előző csontanyag másik részét használtuk, a hamuval tisztítottak közül valókat. Bizonyára részben a kialakuló gyakorlati tudás eredményeképpen is, ezúttal átlag 7-8 perc alatt készítettek el egy-egy példányt. A csontokat a két oldalon, a csont közepéig bevájták, majd kő alapon, kővel ráütve hasították el (2. tábla 2-3.). A csont distális vége általában roncsolódott, illetve olyan módon hasadt el, hogy egy vastagabb, hosszabb szilánk egyben megmaradt, a többi teljesen széttört; vagyis a módszer nem volt igazán gazdaságos. A 3. kísérlet során a "B" alapanyagot (hamu nélkül tisztítva) használtuk. Az eredmény gyakorlatilag ugyanaz volt, mint az előző esetben, bár itt csak az egyik oldalán, vagy ezen sem vésték be a csontot hosszanti irányban a feléig, majd kövön, kővel ráütve (a csont közepére mért ütéssel) repesztették el. Az egyik esetben, amikor a kővel nem a közepére merőlegesen, hanem hosszában és mintegy 45 fokos szögben ütöttek a csontra, hosszabb rész maradt egyben, mint a többieknél. A vájatok karcolását mindannyian csak a ventrális oldalon végezték el. A munkához 7-8 percre volt szükség (2. tábla 2.). A 4. kísérlethez az "E"-alapanyagot választottuk ki, a tisztításkor hamuba nem hempergetett csontokból. Két változatot próbáltunk ki: az egyik sorozatot 10 percig langyos vízbe áztattuk, s nedvesen, mindkét oldalán félig 1-1,5 mm mélyen bevájva, kő üllőn, kővel az oldalára ütve hasítottuk szét. A csont olda79